Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Te tetted ezt, király

2020/05/27. - írta: pörgeszurkol

Avagy gondolatok a derbi előtt

Emléke sír a lanton még...

Ma találkozik egymással az idei évben először, a szezonban másodszor az Újpest és a Fradi. Először fordul elő, hogy nézők nélkül rendezik meg a legfontosabb magyar bajnoki mérkőzést, ha másért nem, hát emiatt biztosan különleges lesz a találkozó.

Ami a várakozásaimat illeti, egy októberi cikkemből idéznék:

"Szívesen írnám azt, hogy nagyon várom már ezt a rangadót, de sajnos ez nem így van. Az elmúlt években olyan egyenlőtlenné vált a versengés a két csapat között, mint amilyen az 1970-es években volt."

Az akkori munkahelyem miatt októberben csak utaltam rá (mondjuk szerintem elég egyértelműen, így visszanézve büszke vagyok erre a cikkre), most le is írom: a derbik hangulatán, színvonalán és egyáltalán az azokat megelőző várakozáson tökéletesen lemérhető, mit tett a magyar focival a politika:

Kiölte belőle a szenvedélyt.

A stadionok jobbak és szebbek (Újpesten mondjuk ugyanolyan), a színvonal jobb esetben ugyanolyan, de általában rosszabb, az érdeklődés és a hangulat pedig összemérhetetlenül kisebb, gyengébb és unalmasabb lett a magyar bajnokságban a 2000-es évekhez képest.

img_1957.JPG

Pénz van, a körülmények jók, a foci színvonala ugyan alacsony, de az volt 15 és 25 éve is. Szurkolók viszont nincsenek, nézők is csak alig.

Azt nem mondom, hogy a nézőszám visszaeséséért csak a politikai okokból átalakított NB I. a felelős, természetesen nem így van. Ez egy hosszú folyamat eredménye, amiben a szurkolói erőszaknak is megvan a maga szerepe, de a szurkolókat démonizáló média sokkal többet ártott. Közben a világ is megváltozott, sokkal több külföldi meccset lehet nézni az otthon kényelmében vagy a kocsma melegében.

Sok tényező vezetett el idáig, de a Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, Balmazújváros, Csákvár és társainak megjelenése, mesterséges életben tartása, feltőkésítése; a Videoton (Vidi, Fehérvár, Parmalat, Vadásztölténygyár stb.) és a Fradi politikai alapokon történő, állami pénzeken való kiemelése a mezőny fölé, valamint több nagyobb klub tönkretétele (elsősorban, de nem kizárólag: Győr, Nyíregyháza, Pécs, Tatabánya) együtt talán a legerősebb taszítóereje a mai NB I-nek.

Az Újpest–Fradin az Újpestnek szurkolni lehetne valami lázadás vagy ellenállás, de egyáltalán nem erről van szó: nincsen ideológia a fenti folyamatok mögött, csak pénz. A Fradi politikai háttere népszerűsége miatt ilyen erős, a Fradit kritizálni azért nem lehet (mármint a sajtó nagy részében), mert elnöke a kormánypárt egyik erős embere. Nincs mi ellen lázadni, nem lett menőbb az Újpestnek szurkolni, "csak" annyi történt, hogy nagyon szar érzés nézni és hallgatni azt, ahogy a teljesen eltorzított erőviszonyok között Góliát legyőzi Dávidot. Újra, és újra. Nincs miért lázadni, legfeljebb valami ellen, de az önmagában kevés.

Irigylem azokat, akik még lelkesek és szenvedélyesek, ma este 90 percig remélem én is az leszek a tévé előtt, de sokkal jobban várom az NB II. és az NB III. hivatalos kialakítását, beosztását és lebonyolítási rendjét; majd pedig a bajnokságok őszi rajtját. Az NB I-es meccseken és a derbiken meg csak túl akarok lenni.

Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt! 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr8815719710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

General Failure 2020.05.28. 17:00:07

"Az akkori munkahelyem miatt októberben csak utaltam rá (mondjuk szerintem elég egyértelműen, így visszanézve büszke vagyok erre a cikkre)..."

Béla b@zmeg ez mindennek a legalja...

MIért nem írod meg, hogy "Pörge Béla vagyok, a 888-on dolgoztam, a géfodor volt a főnököm, olyan kollégáim voltak, mint a szentesizöldi, az oláhgellért, az apátibentce vagy a véresszájú horvátjózsi, és nem, nem hánytam el magam. Akkor se hánytam el magam, amikor az illés, a márianéni vagy mondjuk a szabinabankárlány kommentelte egyetértőleg a cikkeimet. Felvettem a fizut, és nem köptem magam szemen reggelente, amikor a tükörbe néztem..."

Te egy kisgyerek vagy Béla, így nem tudhatod, hogy generációk hallották már a "belülről bomlasztottam a rendszert" szöveget, mint mentegetőzést. Úgyhogy ezzel sem tudod kimenteni magadat...

Kezdd azzal, hogy elnézést kérsz, aztán meséld el, hogy mit tudsz - de meg se próbáld kidumálni magadat. Amit csináltál, azt már megcsináltad, az veled marad életed végéig.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.05.28. 18:35:08

Tényleg elég tragikus látni, hogy a kedvenc Fradimból gusztustalan pártállami csapatot csináltak. Bár ez igaz egy csomó más gittegyletre is. Van még olyan NB I-es klub, amelynek élén nem valamelyik élősdi pártkutya csahol? :(

pörgeszurkol 2020.05.28. 19:59:37

@General Failure: Írtam erről egy posztot kb két hónapja, gondolom megtalálod. És nem, nem magyarázkodtam, csak miután ugyanazt gondoltam a derbiről akkor is meg most is, így a poszt gondolatmenete is elég hasonló volt, ezért felidéztem a régi cikkem. Ha annyira szégyellném, nem hivatkoznék rá, ugye. De mondom, volt erről egy posztom.

zachary 2020.05.28. 21:05:49

A foci a világ legundorítóbb, leghányadékabb sportja, ami mind az azt űzőkből, mind a nézőkből egy gusztustalan állatot csinál. Zselézett haj, köpködés, semmi teljesítményre milliárdok..... Miért kéne megfizetni egy kis töketlen, magát a diszkó királyának tartó nyikhajt millió forintokkal/Eurókkal, értem itt ide a nemzetközi "nagyságokat" is, amikor az egyetlen dolog, amihez "értenek'", hogy egy bőrgömböt kergetnek a füvön..... Egyszerűen felháborító amit művelnek és hogy sok kisfiú ezt látja maga előtt, mint férfipélda. Hol vannak az igazi sportolók? A jégkorong, az amerikai foci, a lacrosse, a harcművészetek és még lehetne sorolni. MINDEN focista egy utolsó hulladék, bunkó, műveletlen tahó. Ha az orvosok, kutatók, takarítók, építőmunkások, stb lennének ennyire megfizetve, egy jobb, szebb világban élnénk, ahol ennek a pótcselekvésnek nem lenne helye.
De ha a világnak, és magyarországnak (sic!) stadion kell meg foci, nem kórház meg orvos, akkor ne sírjanak, mikor bemennek a sürgősségire és közlik hogy várakozási idő 15 óra....

icipici lencsilány 2020.05.28. 21:27:20

@pörgeszurkol: Nem voltam rest, megkerestem azt a posztot.
...hát, inkább nem mondanék semmit, mert még basz' is lenne benne.

General Failure 2020.05.29. 02:15:52

@pörgeszurkol: Ezek szerint megírtad, Mondjuk nem pont azt, amit javasoltam - ez így egy Kósa Lajosba oltott Sinkovics Gábor sikertelen próbálkozásának tűnt arra, hogy valahogy kidumálja magát.
Úgyhogy a fentebb írt kommentem pont úgy jó, ahogy van...

teleorman 2020.05.29. 08:04:06

@zachary: "nil novi sub sole", azaz nincs új a nap alatt. Panem et circenses, és amilyen a nép, az és olyan a cirkusz - most ez a futbal és ilyen. És igen, amikor még a futbal nem a társadalmi dögkút legaljának volt a sportja (úgy 40 évvel ezelöttig), az akkori játékosok - Cruyffok, Beckenbauerek, Bestek, talán még Maradona is, töredékét keresték a maiaknak.

pörgeszurkol 2020.05.29. 08:29:50

@zachary: A fizetésekben igazad van, szerintem is rettenetesen túl vannak fizetve a focisták, mindenhol. De amit a fociról írtál, azzal "csak" az a "baj", hogy futball a világ legnépszerűbb sportága, tetszik vagy nem, messze ez érdekli a legtöbb embert a világon.

kvadrillio 2020.05.29. 09:17:29

JAHHHH..... a politikai kiölte a szenvedélyt a drukkerekből, viszont a politikusok szenvedélyesen patkányozzák és egyéb mocskos cimkékkel látják el egymást és a népesség egyes rétegeit...mert nekik továbbra is lehet gyalázkodni !!! NU, EZ KÉNE KIÖLNI VÉGÉRVÉNYESEN !

Volt egy magasabb rendű célja is Orbánnak: „Falusi gyerek vagyok, úgy neveltek, hogy nagy nemzetnek vagyok a gyereke. És előbb-utóbb eljön az az idő, amikor ezt meg lehet mutatni.” A miniszterelnök szerint pedig ha a magyar erre rádöbben, akkor bármi sikerülhet. A magyar pedig azt is elfogadta szerinte, hogy csak munkával lehet boldogulni, „Magyarország Európa egyetlen munkaalapú társadalma” – tette hozzá.

ORBÁNKA, A FASZOMNEKED, NEM A MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM ! TE AZ ÓRIÁSI VAGYON ODAT SEM MUNKAALAPON KAPARTAD , HARÁCSOLTAD ÖSSZE ! BELE IS ROKKANTÁL VOLNA ! HANEM ÜGYESKEDÉSSEL, CSALÁSOKKAL, BRÓKER PIRAMISJÁTÉKOKKAL, PÉNZÜGYI MACHINÁCIÓKKAL...EGYEBEKKEL.....MINT SOKAN MÁSOK A KÖREIDBEN !

midnightcoder2 2020.05.29. 09:32:17

@zachary: A foci pont úgy a szórakoztatóipar része mint bármelyik más profi sport. Arról szól, hogy pár fizikai melós elvégez valami feladatot aminek a végignézése roppant mód tetszik egyeseknek. Nincs ezzel semmi baj, ha valakinek tetszik az, hogy valakik a pályán kergetnek egy bőrlabdát, lelkük rajta. Ha még fizetnek is ezért, és ebből fenn lehet tartani a dolgot és kipengetni a fizikai melósnak egy extra nagy fizetést, hát hajrá.

A gond akkor van, ha ezt a dolgot nem azok fizetik meg, akiknek ez nagyon tetszik, hanem mindenki, közpénzből. Ha a fradisták a saját pénzükből építtetnek egy stadiont a kedvenc csapatuknak, esetleg hétvégén elmennek betont hordani, lelkük rajta! De amikor állam bácsi azoknak a pénzéből is építi a stadionokat akik pont leszarják az élsport minden formáját, akkor az ezt elrendelő politikus szarjon egy jó kövér sünit minden nap, lehetőleg farfekvéseset.

pörgeszurkol 2020.05.29. 09:52:19

@midnightcoder2: Azért az arab olajsejkek megjelenése, és az árak felsrófolása sincsenek rendben, rég nem azok fizetnek ekkora pénzeket a fociért, akik nézik. Így értem azt, hogy túl vannak fizetve a focisták, egyszerűen egészségtelennek tartom ezeket az irdatlan átigazolási összegeket és fizetéseket.

De persze, ha van rosszabb modell annál, amit például a Manchester City vagy a PSG művel, akkor mindenképpen az állami pénzen való szponzoráció az. A focinak szerintem mindkettő egyformán sokat árt, de az arab milliárdos legalább a saját pénzén torzítja el az erőviszonyokat, és pusztán azzal foglalkozik, hogy nyereséges legyen a csapata. Itthon meg pont, hogy nem számít a nyereség.

midnightcoder2 2020.05.29. 10:01:03

Ha az arab sejk ezt ki tudja hozni nyereségesre, akkor lelke rajta. Saját pénzét kockáztatja. De lapáttal tolni a közpénzt a szórakoztatóipar ezen ágába csak azért, mert az uralkodó szereti a focit - vagy szeretné ezzel a maga oldalára állítani az ultrákat - elég nagyfokú szemétség.
süti beállítások módosítása