A női derbit az Újpest nyerte

Arról bizonyára mindenki tud, hogy szombaton került sor a 230. derbire az NB I-ben, a Facebookon meg is emlékeztem arról, hogy az idei meccs rekord volt a négy magyarral a kezdőben. Annak rendje és módja szerint ezen az oldalam ferencvárosi követőinek egy része ki is akadt - vannak, akik nem akarnak tudomást venni a Fradi légiósainak magas számáról (és a csapat állami kötődéséről sem), pedig ezúttal nem minősítettem, csak tényt közöltem. Az viszont talán nem érte el az átlag focikedvelő ingerküszöbét, hogy a női labdarúgásban is egy derbinek beillő mérkőzést rendeztek a hétvégén, mégpedig vasárnap.

Árnyalja a képet, hogy az Újpest női csapata nem az FTC-t, hanem annak második csapatát fogadta, amit a férfiakhoz hasonlóan Soroksár SC-nek hívnak, ráadásul mindez az NB II. keleti csoportjában történt, szóval azért sántít a párhuzam. A meccset az egykori Chinoin-pályán (ma Újpest Labdarúgó Centruma a hivatalos név) rendezték, ezzel hosszú időn után újra egy olyan budapesti pályára jutottam ki meccsre, ahol korábban nem jártam. Pontosabban a Chinoin-pálya melletti egyik műfüvesen volt a meccs, a Tungsram-pályától egy kőhajításnyira, a Tábor utcában.

A mérkőzést megelőzően mindkét csapat százszázalékos volt, a Soroksár gólt sem kapott, igaz, kettővel kevesebbet játszott, mint az Újpest, és kevesebb gólt is lőtt. Egyértelmű, hogy a két klub közül fog valamelyik feljutni, így az Újpest-Fradi ellentéten túl is komoly rangadóról volt szó.

Sajnos ezt tudta a telefonom a ködben, sötétben.

Hogy miért neveztem a Soroksárt Fradit kettőnek? Elég egyértelmű a válasz, a férfiaknál még mutatóban akad egy-két olyan játékos a csapatban, akinek nincs kötődése a Fradihoz, viszont a nőknél konkrétan egyetlen ilyen labdarúgót találunk a keretben, mindenki más a Fraditól "érkezett" a "Soroksárhoz". Mindkét nemnél dívik, hogy az FTC igazol egy játékost, majd azonnal le is passzolja a fakónak (tehát a Soroksárnak), az egyetlen nem fradista mellett így három olyan játékos is van a Soroksár női csapatában, aki egyetlen percet sem játszott tétmeccsen az FTC-ben, de volt a klub játékosa. A Ferencváros játékospolitikája tehát a nőknél is hasonló, mint a férfiaknál: az első csapat tele van légióssal (a nőknél hét külföldi van a keretben), a magyar fiataloknak pedig többnyire a fakó jut.

Ezek után talán csak mellékes, hogy a Soroksár edzője a Ferencváros női csapatának legeredményesebb játékosa. Végülis nem ritka, hogy egy klub aktív játékosa ificsapatokat edz, itt viszont rögtön a fakót bízták rá, azért mégiscsak más a női foci.

De még mennyire, hogy más!

Eleve az egész körítés olyan, mintha a férfiaknál a megyeiben lennénk, és nem is annyira a negyedosztályra, inkább az ötöd-hatodosztályra emlékeztetett a hangulat. Belépő, mosdó és büfé nincs, egy műfüves pálya mellett kellett álldogálni úgy, hogy a melegítő játékosok a nézők között mentek át a kispadhoz. Talán 60-70 néző jött össze a vasárnap kora esti villanyfényes meccsre, és ugye ez az NB II. rangadója, a bajnoki döntőnek beillő találkozó volt.

Ugyanazt a kukát használtuk, mint a játékosok.

A női labdarúgást alaposan ismerő és követő kedves ismerősömmel tekintettem meg ezt a rangadót, tőle tudom, hogy a másodosztályban nem ritka, hogy az ellenfél azt sem tudja, hová kell mennie (főleg a BVSC-nél szokott ez előfordulni, mert két pálya is van a Tatai úton), vagy éppen nem is jön el. Tisztára, mint a megyehárom.

Maga a mérkőzés viszont nem volt rossz, a szakértő ismerősöm szerint tényleg jobb is volt, mint a többi csapat egymás elleni találkozója a bajnokságban. Friss emlékeim vannak a negyedosztályból, ráadásul egy NB III-as bajnokiról érkeztem a Tábor utcába, így könnyen tudtam hasonlítani a hölgyek játékát a rendes focihoz. A küzdeni akarásra, mentalitásra nem lehet panasz, sőt, igazából az iram sem volt rossz, futottak a lányok rendesen, olykor szerintem gyorsabban, mint akár a BLSZ I-ben a férfiak. Ami viszont szembetűnő volt, az a technikai hibák sokasága. Egészen elképesztő jeleneteknek lehettem tanúja, két hihetetlen potyagólt is láthattam, de a mezőnyben is akadtak hajmeresztő hibák. 

A játékvezetéssel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a pletykák szerint büntetésből küldik a blaszos bírókat női meccsekre. A közeget ismerő meccskalauzom megerősítette ezt, bár hozzátette, gyakran küldenek női játékvezetőket is. A mostani spori láthatóan arra ment rá, hogy ne legyen sérülés a vizes műfüvön, egyszer hallottam is, ahogy megjegyzi: "hölgyeim, vigyázzunk egymásra!". Talán ebben a szellemben fújt be lényegében a semmire egy szabadrúgást az első tíz perc végén a Soroksárnak, amiből megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Jó 25 méterről lőtte el a labdát a soroksári játékos, ártalmatlan lövésnek tűnt, ám az újpesti kapus csak nézte, ahogy becsorog a labda. Először azt hittem, mellé megy, csak a vendégek öröménél fogtam fel, hogy gól.

Hidegzuhanyként ért ez a gól, főleg úgy, hogy az első húsz perc egyértelműen a Soroksáré volt, ám egyre inkább átvette az irányítást az Újpest. Ahogyan említettem, sok volt a hiba a mezőnyben, amit csak tetézett a vizes pálya, estek-keltek a játékosok. A férfi focihoz képest szembetűnően kevés szabálytalanság volt, durvaságra pedig egyáltalán nem volt példa a találkozón, ezt nagy pozitívumként éltem meg, főleg úgy, hogy ez nem jelentette a küzdőszellem hiányát. Ezzel kapcsolatban megmosolyogtató jelent volt, amikor az egyik újpesti játékos arra panaszkodott, hogy sokat lökdösődnek a soroksáriak, mire edzője úgy reagált, hogy "lökdösődjetek ti is!".

Az első félidő végén egy érthetetlenül üresen maradó újpesti játékos jó labdát kapott a 16-oson belül, és viszonylag közelről a kapuba lőtt, 1–1, ez volt a Soroksár szezonbeli első bekapott gólja.

Újpesti szemmel nézve így biztatóvá vált a helyzet, főleg úgy, hogy a második játékrészre láthatóan megzavarodott Soroksár jött ki. Túl sok lehetőséget ennek ellenére nem jegyezhettünk fel, aztán jött az 54. perc, amikor Nagy Alexandra hatalmas gólt tekert a Soroksár kapujába. Egy, a mérkőzésre jellemző ide-oda pattogó labda jutott el hozzá a 16-oson belülről, őszintén megmondom, nem láttam, hogy egy újpesti szándékosan passzolt oda, vagy röviden szabadított fel egy soroksári. Mindenesetre jó 24-25 méterről kapásból hatalmas gólt lőtt az Újpest, 2–1!

Ezt követően pár percig még tartott a lila-fehérek fölénye, de a kisebb helyzetek kimaradtak, majd éledezett a Soroksár. Igazán nagy ziccere nem volt a vendégeknek, sőt, talán az Újpest többet veszélyeztetett, de benne volt a meccsben egy izgalmas hajrá. Az Újpest persze nem siette el a dolgokat a mérkőzés ezen szakaszában, jó példa volt erre egy bedobás, amikor a hazaiak játékosa csak sétált a labda után, és meg is jegyezte a közönségnek, hogy "futottam már eleget".

Végül szükségtelennek bizonyult az időhúzás, a 84. percben visszakapta az Újpest a meccs elején ajándékozott gólját: egy rövid hazaadás után a soroksári kapus az első hazai gólt szerző Kuhár Rékához passzolta a labdát, aki nem hibázott, 3–1.

Az utolsó percekre már nem maradt sok izgalom, a végére egész gyakran buzdította pár ember az Újpestet, az első félidőben még egyedül voltam a szórványos szurkolásommal, igaz, sört sem láttam másnál. Talán ennek köszönhető, hogy egyetlen szexista beszólást sem hallottam, bár nyilván a nézők zöme ismerős vagy hozzátartozó volt, de az NB III-as női játékvezetőkkel kapcsolatos tapasztalataim miatt így is megnyugvással töltött el ez a békés hangulat.

Győzelmével az Újpest megerősítette vezető pozícióját, nyolcból nyolc meccset nyertek a lilák, a 49–6-os gólkülönbség is elég imponáló. A Soroksárnak a tavaszi visszavágó maradt esélynek, esetleg bízhatnak abba, hogy az eddig magabiztos Újpest botlik, ám ha erre nem lesz példa, akkor az Újpest jut fel, amire már most tavasszal is sor került volna, ha nincs a járvány. Legalább a női NB II. derbijét megnyerte az Újpest...

Kétségtelenül nem olyan izgalmas és szórakoztató a női foci, mint a férfi, de talán méltatlanul mostohán van kezelve, ennél profibb körülményeket és több nézőt is érdemelne. Igaz, ott van másik végletnek egy pár évvel ezelőtti emlékem a női BL-ből az Új Hidegkuti Nándor Stadionból, az egy nagyon hangulattalan meccs volt, szóval nagy stadionokba sem érdemes vinni ezeket a találkozókat, talán a megyei első osztályban megszokott körítést lehetne elvárni. Azért azt kicsit erősnek éreztem, hogy az NB II. két legjobb csapata olyan meccset játszik, mintha a férfiaknál a BLSZ III-ban lennék.

Összességében pozitív élményekkel távoztam életem első női bajnoki meccséről. Láthatóan nagyon amatőr világ ez, viszont éppen ezért őszinte. Számomra pozitívum, hogy a játékosok egyáltalán nem durvák, és ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kemény szerelések, vagy ádáz küzdelem a labdáért, csak éppen nem rúgják szét egymást közben. Nem mondom, hogy gyakran látogatok majd ki ilyen találkozókra, de az is biztos, hogy a női NB II. kiváló lehetőség arra, hogy növeljem az általam meglátogatott pályák számát, azaz elvétve a blog színesítésének érdekében lesznek még beszámolók a női fociból is.