A foci és a Dorogi-medence szépségei

Keresve sem találhattam volna jobb témát az utolsó kirándulós posztomnak, mint a mostani! Eleve az utolsó résznek szántam ezt az útvonalat, amit a múlt hétvégén jártam be, ráadásul olyan szerencsém volt, hogy belefutottam egy edzőmeccsbe, így a poszt kicsit meccsbeszámolóba hajlik. De ne szaladjunk ennyire előre, menjünk szépen végig az útvonalon!

Dorog–Csolnok–Nagy-Gete–Tokod

A záróepizód főszereplője a Dorogi-medence, ahol a múlt hétvégén egy baráti társasággal bejártuk az alábbiakban részletezésre kerülő útvonalat, ezzel az ötrészes sorozat végére jutott egy olyan rész is, amiben teljes egészében úgy jártam be az útvonalat, ahogyan azt itt leírom.

Ha már a Dorogi-medencében kirándulunk, akkor alap, hogy a kiindulópont Dorog. A város gazdag futballmúlttal rendelkezik, amit most nem fogok részletezni. Az utóbbi években jártam itt pár meccsen, a lakótelep közepén elhelyezkedő régi, falelátós stadion a maga diadalívével együtt kötelező program az alsóbb osztályok iránt érdeklődő focikedvelők számára. A kirándulásunkat viszont a 10-es útnál kezdjük, ahonnan a Csolnoki úton és a Mátyás király utcán át haladunk felfelé, majd ismét a Csolnoki útra érünk vissza, ahol a remek nevű Baumit utcánál, egy iparvágányon átkelve hagyjuk el a lakott területet, pár méterrel később már a szilárd burkolat is eltűnik a lábunk alól, végre beérünk az erdőbe. Ahogy a városon belüli szakaszon, úgy innen tovább is a kék sávot, azaz az országos kék jelzést követjük.

Onnan lentről jövünk, de nem egyenesen. Viszont nagyon menők ezek az oszlopok!

A nem túl sűrű erdőben hol enyhén, hol meredekebben haladunk felfelé. A kezdőponttól 3,5 kilométerre található a kék négyzet leágazása, itt még maradunk az országos kéken, de háromszáz méter múlva, egy vadászlesnél letérünk balra.

A jelöletlen úton nagyjából négyszáz méter után Csolnok északnyugati végére érünk, ami azért jó dolog, mert itt található a csolnoki focipálya. Nagyon jó fekvésű grundról van szó: az egyik oldalon a Gete-hegy és az erdő, a másik oldalon a falu látképe adja a hátteret. A pálya egyik oldalán valóságos VIP-szektort jelent egy domb és annak a tetején egy pad.

A kék négyzeten megérkezve így látjuk a pályát. Már-már tökéletes!

A sporttelep adottságainak hála itt nemcsak nem értelmezhető a zárt kapu, de kifejezetten jó panorámával lehet meccset nézni, így tavasszal tényleg jó program lehet ide kijönni a Komárom-Esztergom megyei másodosztály küzdelmeire. Még így meccs nélkül, pihenő gyanánt sörözve is magával ragadó élmény volt itt nézelődni.

Felül a VIP-domb, alul onnan a kilátás.

A Csolnoki Szabadidő Sportegyesület, korábbi nevén Csolnok és Csolnoki Bányász a negyvenes évek óta megszakítás nélkül létező (a címer szerint 1920-ban alapított) klub, de országos bajnokságban soha nem járt, mindig a megyei vagy a járási ligákban rúgták itt a bőrt. Jelenleg a negyedik helyen áll a csapat az ötödosztályban, legközelebb február 21-én játszik majd hazai pályán, a Süttő ellen.

Ha kigyönyörködtük magunkat, akkor a pálya mellett, a kék négyzeten jutunk vissza az országos kékre, ez mindössze ötszáz méter, ám egy igen kemény, meredek szakasz, cserébe ha időnként hátra nézünk, akkor csodás panorámában lehet részünk.

A pálya felett vezet a turistaút, balra a háttérben Csolnok tűnik fel.

Innen 1,2 kilométer a Nagy-Gete, előbb még a Gete-hegyet is érintjük. Ez is emelkedős szakasz, de a mögöttünk hagyott út után már egyáltalán nem vészes, kényelmes sétával érünk fel a túra legmagasabb pontjára, a 457 méter magas Nagy-Getére, ahol egy kereszt jelzi, hogy megérkeztünk.

Az első képen a Gete-hegyen vagyunk, ellátni egészen Budapestig, a Hármashatár-hegyig. A lenti képen már a Nagy-Gete látható.

Lefelé egy rövid ideig még enyhén, majd igencsak meredeken lejt az út. Főleg így a nyirkos, nedves időben volt nehéz ez a szakasz, de azért kivitelezhető még úgy is, ha az egyik kezében sört fog az ember. Kisebb megszakításokkal másfél kilométert tart az ereszkedés, ekkor egy szélesebb útra érünk le, ahol balra a kék kereszt ágazik le, de mi maradunk az országos kéken, ami jobbra megy.

Tokod látképe az országos kékről, a Nagy-Gete gerincéről.

Az elágazástól hatszáz méter Tokod széle, onnan további négyszáz méter a Béke utca, ami a második utca jobbra a Szabadság utcáról, amin a falun belül a kék jelzés vezet. Ettől az elágazástól 1,1 kilométert kell menni lefelé egyenesen a Béke, majd a Bácska utcán, ekkor megérkezünk a tokodi focipályáig. A teljes útvonal odáig nagyjából tíz kilométer, kényelmes tempóban, hosszabb megállásokkal is pár óra alatt teljesíthető kirándulás.

Érdekes helyek mellett megyünk el Tokodon a focipálya felé... A második képen szerencsére nem a hivatalos utcanevet látjuk, már Tavasz utcának hívják a közterületet.

Az első tervek között az szerepelt, hogy a pálya megtekintése és körbefotózása után még tovább gyalogoltunk volna Tokodaltáróra, onnan ugyanis közvetlen busz visz Budapestre. Ezt az ötletet hamar elvetettük, miután kiderült, hogy éppen játszanak a pályán. Nyilvánvaló volt, hogy felnőtt bajnoki nem lehet, hamarosan pedig az is világossá vált, hogy csak edzőmeccsről lehet szó, ugyanis még játékvezetők sem voltak a mérkőzésen. Sőt, szögletzászló sem, bójákkal jelezték a sarkokat és a tizenhatos széleit is.

A tokodi focipálya, az első képen a Nagy-Gete, a másikon a "lelátó" a háttérben.

Egy ifi felkészülési mérkőzésbe csöppentünk, a Tokod és a Tát játszottak egymással. Jó, hát ez nem éppen a labdarúgás csúcsa, de hónapok után végre fodball, élőben, helyszínen!

Bő húsz percet láttunk a meccsből, ami a barátságos jellegének köszönhetően rendkívül sportszerű volt. Egy-két apróbb szabálytalanság történt csak, ilyenkor is vita nélkül megálltak a csapatok, míg a kispadokról normális hangnemben jöttek az instrukciók. Olyan klasszikusok például, mint: "passzoljatok inkább hátra, az a biztos!"

Ottlétünk alatt négy gól esett, mindet a kék mezben futballozó tokodi srácok szerezték. A pontos végeredményt nem ismerem, nem is számolták a csapatok, a játékosok szerint öt-hat góllal nyert a Tokod, a Tát nem talált be az ellenfél kapujába. Egy lecserélt tokodi srác oda is szólt a kapusának, hogy nem fázik-e.

A klubház, a kapunál pedig a jegyszedésre szolgáló asztal. Azért nem volt nehéz bejutni...

A tokodi pálya szép fekvésű, de be kell valljam, ez egyáltalán nem érdekelt minket, annak örültünk, hogy végre meccset látunk. Miután nem hivatalos mérkőzésről volt szó, szerencsére a kutyát sem érdekelte, hogy felültünk a lelátóra (ami jelen esetben egy dombot és az azon található padokat jelenti), amúgy is volt ott néhány gyerek és egy-két néző. Bár a blogon és a Facebookon többször is szót emeltem az utcai meccsnézés mellett - és fogom is űzni ezt az ipart addig, amíg végre vissza nem térhetek a lelátókra és a pályák szélére -, összehasonlíthatatlanul jobb élmény volt így nézni egy meccset. Ehhez kellett persze a tokodi grund adottsága is; így azon a természetes lelátón végre újra rendesen futballmérkőzésen érezhettem magam, sörrel a kezemben, maszk nélkül - ahogyan az nekem a normális.

Végre újra meccs!

Szegény tokodi kapusnak nem akadt sok dolga, nem élvezhette ki a játékot.

A meccs végén a hazai edző megköszönte a szurkolást, erre mi meg is tapsoltuk kicsit a levonuló játékosokat, felemelő pillanat volt, még ha nem is volt teljesen komoly az egész. Ráébresztett ez a kis váratlan élmény, hogy mennyire hiányzik már a foci, és mennyire jó ez az igazán őszinte világ a pálya szélén. Jobb híján nyilván leülök a tévé elé is meccset nézni, de sokkal kevésbé szórakoztató úgy a foci, mint a helyszínen, teljes valójában.

A Tokod felnőttcsapata amúgy a Komárom-Esztergom megyei másodosztályban vitézkedik, ott pont ötvenszázalékos mérleggel a nyolcadik, igazi középcsapat. A tokodiak legközelebb a Bajóti Szikrát fogadják február utolsó napján.

Tokodról hazafelé még véletlenül pont Tokodaltárón szálltunk át a budapesti buszra, pont a TABAK-pálya mellett. A TABAK, azaz a Tokodaltárói Bányász Atlétikai Klub a Komárom-Esztergom megyei harmadosztály északi csoportjában, a hatodosztályban szerepel. Az együttes otthonának ékköve a gyönyörű lelátó, amit csak kintről volt lehetőségünk megnézni, ugyanis ez a megyei pálya kőkerítéssel védett a 10-es út felől. A busz közeli érkezése miatt csak egy-két kinti fotót készítettem a létesítményről, ahol bajnoki meccset legközelebb a Baj ellen játszik majd a TABAK, február 21-én. A csapat amúgy az utolsó előtti, hat ponttal előzi a tökutolsó, nullapontos Vértestolnát.

Csodálatos ez a lelátó, remélem műemlék-védelem alatt áll. 

Érdemes még megemlíteni a tokodaltárói klubról, hogy 1913-as alapítású, és több ízben is szerepelt a harmadosztályban, országos bajnokságban a mai nevén, vagy Tokodi Bányász néven is. Hanyatlása a hatvan években indult meg, 1970-ben meg is szűnt a labdarúgás a klub színeiben, 1995-ben alapították újra az együttest, azóta az ötödosztály volt a csúcs.

Ha van tökéletes kirándulás, akkor ez a fenti az volt - a kis esővel, a sárral és a maszkban végigült buszozással együtt. Csolnok rögtön valahová nagyon az élmezőnybe került a tavasszal meccsen meglátogatandó pályáim listáján, Tokodon véletlenül belebotlottunk egy külsőségektől mentes, a játék örömért vívott mérkőzésbe, míg Tokodaltárón végre lett fotóm a buszról és autóból már jó párszor látott csodálatos lelátóról - már csak fel kéne ülni oda egyszer valamikor. Azt hiszem, ennél jobban nem tudnám zárni ezt a kirándulós sorozatot, a sok élmény mellett ráadásul egy teljes egészében, frissen bejárt útvonalról van szó, amit így teljes szívvel tudok ajánlani mindenkinek.