Gólzáport hozott a szél a megyekettőben

Kiváló szórakozásnak bizonyult szombaton a Pomáz–Pécel mérkőzés, gólokban és hangulatban sem szenvedtem hiányt - a szél pedig tűrhető volt a napsütéssel, szerencsére csak góleső volt, sima nem.

Nagyon régi hiátus nekem a Budapest környéki focipályák között Pomáz: persze bőven vannak még helyek, ahol nem voltam meccsen az agglomerációban, de a szurkolótábora és a földrajzi közelsége miatt Pomáz nálam első helyen állt a "most már tényleg ki kéne menni oda" listán. Tavaly nem jött össze, idén végre igen.

A Pomáz a szurkolói és a Csepellel való barátsága miatt viszonylag ismert kiscsapat, de azok számára, akik nem annyira mélyedtek el az amatőr futball világában, a koronavírus-járvány óta ismerős lehet a klub: Pomázon esett meg az a szégyen, hogy amikor az eltúlzott lezárások idején a kiskapukat kihasználva az ínséges időkben is meccsre jártak a legelhivatottabb szurkolók, akkor valamelyik vamzer/vírusrettegő (vagy a kettő együtt, ez a legesélyesebb) környékbeli lakó rájuk hívta a bulvármédiát, emiatt aztán meg is büntették a csapatot, pár meccsüket Dunakeszin játszották. Addig inkább csak olyan szinten tiszteltem a pomázi szurkolókat, mint bármelyik másik kiscsapat lelkes táborát, azóta viszont kedvelem is őket. Ennek ellenére a járvány óta nem hoztam össze egy pomázi látogatást sem, ez most szombaton végre megszakadt.

Felhívnám a figyelmet a VIP-szektorra is. :)

Bár nem ezért mentem most, de az időzítés kiválóra sikeredett: a Pécel volt a Pomáz ellenfele a Pest megyei másodosztály Északi csoportjában, egy másik olyan klub a régióban, ahol van szurkolás. Ez talán annak is köszönhető, hogy mindkét csapat komoly múlttal rendelkezik: a Pomáz a 1940-es évek óta megszakítás nélkül indult valamilyen ligában, jellemzően a megyei másodosztályban, a kilencvenes évek óta nem jutottak el a megyeegyig. A Pécel ennél is menőbb: konkrétan a nagyok között is elmenne, hogy az 1910-es évek óta folyamatosan működik a klub (a Pomáznak is alig maradt ki pár év a húszas évek közepe óta), a harmincas években ráadásul stabilan NB II-es volt az együttes. Az országos szint utoljára 1959-ben jött össze, azóta a megyeiben szerepel a Pécel, főleg a megyekettőben, de pár éve bizony még egy szinttel lejjebb is előfordultak.

További érdekesség, hogy míg a Pomáz zöld-fehér, addig a Pécel a viszonylag kevés lila-fehér együttesek egyike. A Pomáz ezúttal egyszínű, sötétzöld mezben lépett pályára, a Pécel játékosai pedig nekem nagyon tetsző lila-fehér, függőlegesen, vastagon csíkozott mezt viseltek.

A kezdésre nem sikerült kiérnem, és ez csak részben múlt azon, hogy nem indultam el időben. Újpest felől, a Megyeri hídon át érkeztem, ez elég kemény szembeszelet is jelentett, főleg a Megyeri hídon, illetve utána a Lupa-tó és a Dera-patak mellett. Ez még oké, erre számítottam, bár a hídon azért nagyon megszenvedtem. Ami viszont már sokkal rosszabbul érintett, az egy defekt volt nagyjából a Lupa-tónál. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy az ott egy puszta, így a szélben ki kellett keveredtem valami pumpával ellátott helyre: ez egy benzinkút volt a 11-es úton. Ekkor még tíz perc volt a kezdésig, ha elég lassú lett volna az a defekt, akkor kb. kezdésre kiérek, de sajnos Pomáz előtt már nagyon döcögősen haladtam, nem akartam szétverni a kereket is, úgyhogy kikötöttem a bicót egy táblához már a házak között, és gyalog tettem meg az utolsó bő egy kilométert.

Körülbelül a félidő felénél érkeztem meg, nem direkt, de potyáznom is sikerült: a szurkolást már lent is hallottam (tényleg jó volt a hangulat, de nyilván segített, hogy abból az irányból fújt a szél), a térképen is csekkoltam a pályát, de nem tudtam, melyik utcából van a bejárat. Mentem arról, ami a legjobbnak tűnt, de az egy hátsó kapuhoz vitt, amin viszont minden további nélkül be is mentem a kispadok mögé, majd a túloldalra. Még a kispadok mögül, az érkezésem után szinte egyből gólt szerzett  a Pécel. A túloldalra átérve láttam, hogy 1–2 az állás, azaz két gólról maradtam le. Hát a szünetben már 3–2-re a Pomáz vezetett, előbb közelről, majd a 16-oson kívülről esett gól. Érdekes, hogy a jegyzőkönyvben rosszul van felvezetve az eredmény alakulása, ott 0–2-ről fordított a Pomáz, de az tuti, hogy én a Pécelt is láttam gólt szerezni, és utána mutatott 1–2-t az eredményjelző, majd két gól jött még a szünetig. Jó, hát ötödosztály, gondolom itt ez belefér.

Mezőnyjátékos 1-es számú mezben? Okkké.

A szurkolás viszont magasabb szintet képviselt: mindkét oldalon voltak drapik, dob és rendes szurkolás, változatos dalokkal. A szünetben a büfénél egy péceli drukker a fiának meg is jegyezte, hogy ebben a csoportban csak ez a két tábor szurkol, máshol nincs semmi. Ezt amúgy fradis sapkában tette a lila-fehér klub szurkolója, és ráadásul olyan daluk is van a pécelieknek, ami főleg Újpesten szól gyakran, persze más szöveggel. 

Még egy kép a pomázi táborról és a VIP-ről.

A büfében csak lángost vettem, muszáj volt ennem valamit a kalandos harminc kilométer tekerés után. A sör 700 forintért Dreher volt, még jó, hogy vittem magammal két doboz Pilsnert, az pont elég is volt a meccsre. A lángos sem volt olcsó, de bőven megért nekem 1500 forintot, laktatott.

Az a kocsi a büfé.

Visszatérve a szurkolásra még egy rövid időre: a pomáziak egyszer a Csepellel való barátságukról is énekeltek, de a kedvencem az volt, amikor a "Pilis urainak" nevezték magukat. Na jó, a harmadik gólnál letolt Szerelemdoktor sem volt utolsó, és a végén Csányi Sándornak is üzentek a pirotechnika tiltása miatt - nem idézem, nehogy ezért is piszkálják őket, de nekem tetszett a rigmus. Jól nyomta a Pécel is, nem hiszem, hogy sok helyen lehet ilyen hangulatot tapasztalni a megyekettőben, még az NB III-ban sem jön össze mindig hasonló.

Gólokban sem volt hiány: a 3–2-es félidő után a Pomáz növelni tudta előnyét, ám a hajrában előbb egy öngóllal szépített a Pécel (egy szöglet után flipperezett ide-oda a labda, végül egy védőről a kapuba), majd egy csodálatosan szép tekeréssel (a kapufáról pattant be a lövés!) egyenlítettek is a vendégek. Alig ünnepelhették ki magukat a péceliek, egy megpattanó lövéssel a végén 5–4-re módosult az állás. Kisebb kakaskodások előfordultak, volt egy kis feszültség, de nagyobb gond nélkül lepörgött a hosszabbítás is, egy veszélyesebb helyzete akadt ugyan a Pécelnek, de 5–4 lett a vége. A kilencből végülis hét gólt láttam, plusz emellé volt egy olyan kapufa, amikor a szögletet ívelte egyből kapura a pomázi játékos, ott a kipattanóból felsőléc lett, de gól nem. Nem volt egy unalmas meccs, meg is tapsolta a sajátjait mindkét tábor a végén, joggal.

Nem rossz háttér a Pilis.

Győzelmével tartja negyedik helyét a Pomáz, igaz, kettővel több meccse van, mint az ötödik Csömörnek. A Pécel tizedik, kiesési gondjai nem lesznek, az most is látszik a tabellán. Említést érdemel még a Pomázból Sergő, aki 62 percet játszott szombaton - ő a Pomáz ősi riválisában, Budakalászon kezdte a focit, de évekig futballozott a Pomázban, majd ezt követően a Gázgyárban is, ahonnan ismerős volt a neve. Ja és még egy kis apróság: a csoport góllövő listáját Kenesei Krisztián vezeti, aki a csomádi Cso-Ki Sport labdarúgója. 

Ha nem is simán, de viszonylag hamar hazajutottam, végül a bicót is sikerült hazavinnem a HÉV-vel. A szél és a defekt ellenére is bőven megérte a túra, sokáig húztam ezt a pomázi látogatást, de legalább nem kellett csalódnom, jó buli ott meccsre menni!