Legalább a szezonzáró jól sikerült

A tavasz közel sem úgy sikerült Óbudán, ahogyan sokan vártuk vagy legalább reméltük, de a csornai túra legalább tökéletesre sikerült. 

Végre vége. Sajnos ez az első, ami eszembe jut erről a szezonról, még akkor is, ha ez a csornai túra tényleg tökéletesre sikerült. Kezdem is inkább a meccsbeszámolóval, aztán a poszt végén a bajnokságot is értékelem pár szóban.

Bár Magyarország egyik legrégebbi klubjáról van szó, aminek mindig volt pár utazó szurkolója, azt hiszem mégsem kockáztatok nagyot, ha azt mondom, elég egyedire, talán egyedülállóra sikerült a vasárnapi odautam. Balatonkeneséről indultam, veszprémi és győri átszállással jutottam el Csornára, Győrben csatlakozva a többiekhez. A vicc az, hogy leszámítva egy-egy kora reggeli és késő délutáni közvetlen Balatonkenese-Győr vagy Veszprém-Csorna járatot, ez a két átszállós móka hiába fele akkora táv, bizony lassabb, mint Kelenföldig felvonatozni, és onnan elmenni vonattal Csornára. Hát én inkább a lassabb, de jóval olcsóbb megoldást választottam, meg amúgy nem rossz a Bakonyon át buszozni, szép a táj.

Természetesen késett a srácok vonata, kotta szerint 23 percem volt átszállni, ebből lett 40. Mi mással üthettem volna el az időt, mint egy sörrel a Bus Pubban? Később egy hozzánk csatlakozó győri ultra (az öve a nyitókép, amit köszi még egyszer!) elmondása alapján egy igazi helyi klasszikust látogattam meg, de ezt magam is tapasztaltam - az egyik vendég például aludt az asztalára dőlve délután kettőkor.

Kiváló egység, a sör már nem annyira, de egynek elment.

Csornára így fél 4 előtt kicsivel értünk be, az aluljáróban lenyomott üvöltözésünkkel sikerült is sokkolnunk a helyieket. Olyannyira, hogy a dohánybolt előtt már meg is állt mellettünk egy rendőrautó, de meg kell hagyni, nagyon kulturált zsandár szállt ki belőle, aki teljesen méltányolható kéréssel fordult hozzánk (ne verjük fel a helyi családokat), ezt szem előtt tartva vettük célba a pálya és a vasútállomás között félúton található Ponchichter borozót, ám az zárva volt. A stadionig más kocsma már nem esett útba, a türelmetlenebbek bementek és ott is maradtak, de hárman azért vállaltuk a plusz 200 méter sétát a Füzes vendéglőig. Megérte.

Na ki mondja meg, melyik a Kőbányai és melyik a Soproni?

Mondjuk a kínálat nem verdeste az eget: csapolt Soproni és Kőbányai, Krusó persze nem volt, csak csap hozzá... A Kőbányai meglepően jó volt, simán verte a pályán kapható Sopronit, utóbbiból talán csak egyet ittam, hiszen a szünetben is kimehettünk a Füzesbe.

A beugró 800 forint volt, a sör bent 700, a mai világban ez már egész olcsó. Szépen megtelt amúgy a hazai oldal is, de mi is 25-30-an voltunk a vendégben. Sőt, nemcsak voltunk, hanem a szezon egyik legjobb szurkolását hoztuk össze folyamatos énekléssel-kiabálással, illetve a kezdés után és a lefújást követően egy kis füstöléssel. A meccs után még a játékosok is beszálltak az "ünneplésbe", bár őszintén szólva nem volt nagyon mit ünnepelni, de a hangulat miatt ez nem zavart senkit.

A meccset egyébként jól kezdte a Kerület, Borbély már a kilencedik percben beköszönt, a későbbiekben pedig a Csorna semmilyen veszélyt nem jelentett a kapura, bár az látszott, hogy nagyon küzdenek a hazaiak. Na igen, nekik még bőven volt tét: ha a Teskánd nyert volna Komáromban, akkor a Csorna kiesik, így viszont a 17. helyen valószínűleg bennmarad. A szünetben amúgy még vezetett a Teskánd, szóval volt miért menni.

Ebben a szellemben jött ki a második játékrészre a hazai gárda, meg is hozta a gyümölcsét a lelkes támadójáték, az 55. percben egyenlített a Csorna. Amellett, hogy kedvelem ezt a települést (mégiscsak itt született édesanyám, noha rokonaim nem élnek erre, mert csak pár évig élt ott a család) és nem kívántam a Csorna kiesését, azért egy félamatőr klub ellen még így komoly tét nélkül, hiányzókkal is elég cinkes lett volna nem nyerni. Sokat ezen nem tűnődhettem, Marques a 61. percben megszerezte első óbudai gólját. Erre már nem tudott válaszolni a Csorna, egy nem éppen magas színvonalú, ámde küzdelmes meccsen így végül 2–1-re nyert a Kerület, ezzel ötödik helyen zárta a bajnokságot.

A lefújás után egész komoly ünneplést hoztunk össze, bár ez tényleg a hangulatnak (és az elfogyasztott söröknek) szólt, meg hát magunknak is, ugyanis tényleg óriási szurkolást hoztunk össze. Külön éltettük Aczél Zolit is, ki tudja, meddig marad még a klubnál.

A Csorna bennmaradása még kérdéses, bár a többség úgy értelmezi az NB III versenykiírását, hogy fenntartanak plusz két helyet az NB I-be feljutók második csapatainak, de most ugye a DVTK és az MTK is rendelkezik fakóval az NB III-ban, ezért tíz helyett nyolc kieső lesz. Ha ez így van, akkor a Csorna bennmaradt, a klub a legrosszabb 17. lett, ami a feltöltési szabályoknál az első helyet jelenti - az előző évek alapján ez tuti bennmaradást jelent. Nem is bánnám, a már említett szimpátiám mellett remek fogadtatásban volt részünk most is, ide szívesen jönnék jövőre is - persze jó lenne nem novemberben mondjuk. Először jártam itt egyébként.

Kicsit összegezzük a szezont is. A lényegi kérdések eldőltek ősszel sajnos, ezek után az volt a mondás (ankéton is!), hogy épül a csapat a következő szezonra, amikor egyértelmű cél lesz a feljutás. Ehhez képest a tavasz gyengébbre sikerült, becsúszott néhány döbbenetes fiaskó, pozitívumot talán csak a Tatabánya elleni hazai jelentett, és persze a kanizsai győzelem. Az ötödik hely ennél sokkal gyengébb (vagy inkább sokkal kevésbé ismert nevekből álló) kerettel is megvolt Buzsáky alatt, az anyagi helyzetünket tekintve pedig a dobogó lett volna a minimum, és a Felcsút II mellett esetleg az immár szintén Mészáros-érdekeltségű Tatabánya előzhetett volna. Csak a pénz nem minden, ugye, ahogy ezt a Veszprém és a Nagykanizsa szépen meg is mutatta. Nagyon érdekes kérdés, hogy mi a gond: aki kint volt a meccsek többségén, az biztosan azt vágja rá, hogy a sokszor ötlettelen, nyögvenyelős, nehézkes támadójáték. Én is ezt mondanám, mégis a 82 lőtt gól a bajnok Veszprémmel holtversenyben a második legtöbb, a Nagykanizsa múlta csak felül az egészen brutális 105 góljával. Csak míg a Veszprém a 82 gól mellé mindössze 24-et kapott, és 28 alkalommal nyerni tudott, addig mi hússzor nyertünk és negyven gólt kaptunk. Borzasztóan sok a tíz vereség, egy élcsapat nem kaphat ki tízszer, a Veszprém mindössze kétszer szenvedett vereséget, ebből egyik alkalommal a kiszámíthatatlan módon visszajátszókat alkalmazó Felcsút II ellen, emellett egyszer megégtek Érden. Kiemelném még a 28 győzelmet, ennyit aratott a Tatabánya és a Nagykanizsa is, nyolccal többet, mint mi.

Múltkor egyszer már rámutattam, hogy a sok szerzett gól úgy jött össze, hogy viszonylag sokszor ütöttünk ki gyenge ellenfeleket. A szoros meccseket viszont ritkán sikerült behúzni, a védelem túl sokat hibázott kritikus helyzetben. Ez belefér 4-5 lőtt gólnál, vagy olyankor, ha az ellenfél képtelen kihasználni a hibát, de már baj lehet egy középcsapat ellen. Nem tudtunk mit kezdeni a tömörülő csapatokkal, bezzeg a focizni akaró Nagykanizsát oda-vissza elvertük. Tulajdonképpen ez illik is Aczél felfogásába, ő is próbálta játszatni a csapatot, de ehhez sokszor hiányzott a kreativitás. 

Nehéz lesz jövőre. Idén a legnehezebb feljutni, éppen ezért lehet, hogy nem is fog sikerülni senkinek, akkor máris maradt három topcsapat az NB III-ban, plusz a Tatabánya, esetleg a Hódmezővásárhely, és ugye jön le a Békéscsaba és a Dorog. Ha valaki feljut, helyette még jön valaki az NB II-ből, se a Nyíregyháza, se a Kozármisleny, sem pedig a Szentlőrinc nem hiányozna ellenfélként. Lesz tehát alsó hangon öt-hat nagyon erős rivális, oké, hogy négy csoport lesz, de mindenkit nem fogunk tudni elkerülni. S akkor még ki tudja, hol lesz valaki, aki rak pénzt egy komolyabb klubba és megpróbálja felvinni, erre is látok pár esélyest. Szóval kíváncsian várom a csoportbeosztást, de azt is, hogyan sikerül erősíteni, milyen koncepcióval vágunk majd neki a bajnokságnak, amiről már az előző télen kimondta a vezetőség, hogy a megnyerése a cél. Így legyen!