A kupában nem vitézkedik tovább a Kinizsi

Egy megyei kupameccs kapcsán egy félig beszámoló, félig történeti áttekintés következik Dunakesziről.

Megnyomtam a múlt hetet, péntek este a TF-pályát avattam, másnap délben már Dunakeszin voltam egy számomra új grundon, és a szombat délutánra egy csipetnyi blaszos móka is jutott. Sajnos mindegyik esetben az izgalmasabb centerpálya mellett, egy műfüvesen volt a meccs, de ugye maga a sporttelep a lényeg, amikor új helyszínre jutok el. Dunakeszin a Magyarság sporttelepen jártam, ahol Pest megyei kupameccset vívott egymással a VS Dunakeszi és a Viadukt Biatorbágy - két megyegyes klub. Mielőtt azonban magáról a meccsről írok, kicsit merüljünk el Dunakeszi labdarúgásának történetében!

Dunakeszi az egyik legnépesebb agglomerációs település, már 1977 óta város, ma mintegy 43 ezren lakják, de már a rendszerváltáskor is volt 26 ezer lakója. A tipikus agglomerációs falansztereken túl egy nagyobb lakótelep is van a városban, és az ipar sem elhanyagolható elsősorban a Dunakeszi Járműjavítónak hála - aminek a szomszédságában találjuk a város legsikeresebb futballklubjának egykori otthonát, a Magyarság Sporttelepet. Ma ezt is, és a város másik érdemi focipályáját is a Városi SE Dunakeszi használja.

A kiváló Vasutas-pálya balra a csodálatosnak tűnő lelátóval.

Más nem is nagyon tudná, ugyanis mára ez az egyetlen klub maradt, ennek a meccsén jártam én is. A klubot Alagi SC néven alapították, 1950-ig hívták így, ebben az időszakban területi bajnokságokban szerepelt, ami néha a másodosztálynak számított. 1950 őszén Dunakeszi ÉDOSz, 1951-től Dunakeszi Kinizsi lett a csapat neve. 1970-től 1999-ig Dunakeszi SE, majd ismét Kinizsi, 2016-tól pedig VS Dunakeszi a hivatalos név. A Kinizsi nyilván ismertebb a futsalról, hiszen maga a külügyminiszter is ott játszott, a focicsapat ehhez képest a második világháború óta néhány harmadosztályú szezont tud felmutatni, de inkább a megyei szinteken vitézkedett - 2000 óta ez az ötödik szezon a megyeegyben, a többi évben ennél alacsonyabban szerepelt a klub. Igaz, sokáig a város második számú együttese volt!

Volt ugyanis egy Dunakeszi Vasutas is a városban, amit 2012-ben jogerős bírósági ítélet után számoltak fel, az NB III-ban szerepelve szűnt meg a csapat. A klub Dunakeszi Magyarság néven kezdte pályafutását 1926-ban, egészen 1948-ig futott ezen a néven, majd rövid Dunakeszi Vasas elnevezés után Dunakeszi Vasutasként szerepelt a különböző osztályokban szinte végig. A hőskorszakban is sokat volt másodosztályú az egyesület, majd az ötvenes-hatvanas években egészen mélyen is járt, ugyanakkor fennállásának utolsó 43 évében a negyedosztálynál alacsonyabb szinten nem szerepelt. A csúcsot az NB I jelentette 1999-ben, igaz, akkor az a másodosztálynak számított, hiszen a PNB volt a legfelsőbb szint. Ebben az évben amúgy a Kerülettel is találkozott a klub - a Kerület két első osztályú év között volt, a DVSE pedig az egyetlen modernkori másodosztályú szezonját élte (már ha az 1978-80 közötti két évet nem vesszük modernkornak).

Sajnos nem tudom, van-e bármilyen politikai oka annak, hogy melyik Dunakeszi egyesület maradt fent, egyáltalán volt-e esélye annak, hogy két klub is legyen a városban a 2010-es években is, mindenesetre sajnálom, hogy pont a Magyarság szűnt meg végleg a sokkal menőbb sporttelepével. Egy mondat erejéig említést érdemel a Dunakeszi Reménység is, mely a harmincas és negyvenes években élt meg több szezont is. Egy-egy még rövidebb fellángolást leszámítva más futballcsapat a városban nem volt.

A Magyarság vagy Vasutas sporttelep Dunakeszi északi részén, a 2-es út és a vasút között, a Dunakeszi Járműjavító mellett található. A centerpálya nyugat-keleti tájolású egy csodálatosnak tűnő lelátóval és futókörrel, rá merőlegesen van egy kisebb füves és egy műfüves pálya. Bár egyáltalán nem ért váratlanul, de nem örültem neki, hogy a Pest megyei kupameccset utóbbin rendezték. A VS Dunakeszi a bajnokságban általában a Kinizsi-pályán, a Fóti úton, Alagtól kicsivel északra, de a Magyarság sportteleptől jóval délebbre játszik, ám az Adatbank szerint néha használják a szombati meccs helyszínét is - gondolom inkább csak a műfüvest, mert jellemzően téli dátumok mellett látom ezt a létesítményt. 

A centerpálya melletti két grund, hátrébb a műfüves.

Magamat is megleptem vele, hogy ugyan 11 után indultam el biciklivel, majdnem tíz perccel a déli kezdés előtt megérkeztem a pályához, így egyből a centerpályában való gyönyörködéssel kezdtem a programot, majd elfoglaltam a helyem a betonlépcsőkből álló "lelátón" a műfüves grund mellett. Tippre olyan 50 néző lehetett, zömmel hazaiak, de érkezett egy társaság Biatorbágyról is.

Jelenleg mindkét klub a Pest megyei első osztályban szerepel, a Dunakeszi a 2021/2022-es szezonban járt egy évet a megyekettőben - előtte, a kiesőszezonjukban láttam őket Csomádon játszani -, míg a Viadukt SE Biatorbágy 2013 óta ennek az osztálynak a tagja, előtte pedig NB III-as volt három szezonon át. Az volt a klubtörténelem csúcsa, 2010 előtt még a megye I. osztály is ritkán jött össze, jellemzően még alsóbb szinteken szerepelt a klub.

Az őszi szezont a Dunakeszi az ötödik, a Biatorbágy a 14. helyen zárta, így - plusz a hazai pálya miatt - a Dunakeszi számított talán esélyesnek. Ezzel szemben egészen más történt a szombati meccsen.

Sörös kép most nincs, csak teát ittam az erős péntek este után - meg amúgy sem volt büfé.

Az első percekben aktívabb volt a Biatorbágy, egy nagy helyzet is kimaradt, majd az ötödik percben, amikor a Dunakeszi először vezetett támadást, utolsó emberként szabálytalankodott a kilépő csatárral szemben Imre, akit ki is állított a játékvezető - kisebb reklamálás követte az esetet, volt hőbörgés is a vendégek körében a lelátón. A Biatorbágynak emberhátrányban is volt helyzete, de a 27. percben a Dunakeszi szerzett vezetést úgy, hogy hárman értek labdába a 16-oson belül a hazaiak, a védők pedig szinte csak nézték az akciót. Azt gondoltam, ezzel el is dőlt a meccs, egy egész meccset nem lehet emberhátrányban kibírni úgy, hogy még fordítani is kellene.

Szerencsére erre nem fogadtam - mondjuk nem is tudom, hol lehetne -, a Biatorbágy ugyanis egészen jól és bátran játszott, erre a hazaiaknak nem igazán volt válasza. A szünetre már 1–2 volt az állás, és a vendégeknek több kihagyott helyzet is belefért.

Nem szeretem ezeket a hálókat. A háttérben így is kivehetők a Pilis vonulatai.

Megnéztem egyébként a két keretet, a biatorbágyi Csobánki volt az egyetlen ismerős név, ő az NB I-ben is megfordult a Fehérvár színeiben, és most közel 40 évesen is kezdett. A vendégek keretéből többen is megfordultak a Budaörsben korábban, a Dunakeszi keretében talán a portugál származású, NB II-ben is pályára lépő Maicon jelentett érdekességet.

A második játékrészben büntetőből növelte előnyét a Biatorbágy. Az emberhátrány miatt nem mondanám, hogy itt eldőlt a meccs, főleg, hogy az utolsó fél óra egyértelmű hazai fölényt hozott, de sokra nem mentek a hazaiak ezzel a fölénnyel. Kevés gólhelyzet alakult ki a biatorbágyi kapu előtt, a végén egy kontrából pedig majdnem még nagyobb lett a különbség. 3–1-re nyert a Viadukt Biatorbágy, ezzel a Pest megyei kupa legjobb nyolc csapata közé jutott. A bajnokságban csak a Vácot és a Felsőpakonyt előzi meg a csapat, igaz, a 10. hely is csak három pontra van, mindenesetre látatlanban meglep, hogy ott milyen rosszul áll a Biatorbágy, ha emberhátrányban simán meg tudta verni a bajnoki ötödiket.

A 39 éves Csobánki értekezik a játékvezetővel, de aztán nem ő értékesítette a büntetőt.

Sietve indultam haza, mert kisebb esőt jeleztek előre kora délutánra - emiatt egyébként örültem, hogy az eredetileg 14 órára kiírt meccs két órával előbb kezdődött. Hiába tettem a kereket, Újpesten elért az eső, ám egyáltalán nem volt vészes, így kitartottam az eredeti tervem mellett, miszerint a Népszigeten át megyek haza, nem volt kedvem hazafelé is az újpesti kisebb utcákon át bolyongani a Fóti úttól (a Váci út mellett csak a Fóti úttól kifelé van bicikliút, és bár a fővárosi forgalomhoz edződött embernek tartom magam bármilyen közlekedési módot választva, azért a Váci úton való tekerést meghagynám másoknak). Ez jó ötletnek bizonyult, a sziget felé befordulva ugyanis egy meccset észleltem. Bevallom, elsőre nem esett le, hogy a Vízművek sporttelepe mellett vagyok, ugyanis nem rémlett, hogy van ott is műfüves grund, én csak a centerpályát ismertem, az viszont jóval messzebb van a Tímár utcától. Persze látva a csapatokat és azt, hogy eredményjelző is van, gyorsan leesett, mi a helyzet - Vízművek–BMTE II BLSZ I-es bajnoki.

A szünetig néztem a meccset, így tulajdonképpen szemtanúja lehettem Hevesi Tamás debütálásának, de aztán a szemerkélő eső, a harmincöt kilométer a lábaimban, az éhség és a barátnőmnek tett ígéretem, miszerint nagyjából háromra otthon leszek együttesen arra tereltek, hogy 10-12 perc ebből elég lesz, a szünetben hazamentem. Amúgy nyert 2–1-re a Budafok II, amíg néztem, nem esett gól, de 1–0-ra vezettek a vendégek.

Vereséggel mutatkozott be a Vízműnél Hevesi Tamás.

24 órán belül kettő és egy negyed meccset láttam kizárólag negyedosztályú csapatok részvételével, azt hiszem, ez egy elég kerek program így februárban. Még azt is megbocsátom, hogy ez mind műfüves pályán zajlott. Ha egyszer lesz rá módom, szívesen megnéznék egy meccset Dunakeszin a Magyarság Sporttelep centerpályáján, és bár ennél jóval kevésbé lelkesít a lehetőség, azért a Kinizsi-pályát is ki kellene egyszer pipálni. 

A saját csapatom meccsére még mindig várhatok, egy edzőmeccsen ugyan voltam, de abból még posztot sem hoztam össze, a bajnokság pedig csak március első hétvégéjén indul el végre - addigra nem lesz olyan megye, ahol legalább valamelyik osztály vagy a kupa el ne kezdődött volna, ahogy az első két osztály is tart már, csak az NB III nem. Ezt dobta a gép.