Elmaradt a csoda Nógrádban

Szombaton egy decens biciklitúra végén Nógrád megyében néztem meg egy bajnokit - nem csalódtam.

Tavaly nyár óta terveztem, hogy egyszer kimegyek egy nógrádi megyei bajnokira biciklivel, ami szinte egy egész napot igénylő móka. Emiatt nem volt egyszerű alkalmat találni rá, amikor meg ráértem volna, akkor vagy esett az eső, vagy rottyon voltam (bő két hete), így végül egészen áprilisig húzódott a program, de csak megvalósult!

Első körben két környék merült fel: vagy Szendehely, vagy pedig a Diósjenő-Nógrád-Berkenye hármas valamelyik települése, ezeket lehet értelmesen megközelíteni Budapestről kerékpárral. Ezen a hétvégén a Diósjenő játszott hazai pályán, valamint a nemrég még NB III-as Bánk a berkenyei pályán. Bár a Futballkutató oldala alapján a berkenyei grund egy gyöngyszem (ezt hazafelé láttam is a vonatról), de mégis Diósjenőt választottam - a falu ugyanis kiváló végpontja egy börzsönyi biciklitúrának.

Annyit megjegyeznék a konkrét beszámoló előtt, hogy kacérkodtam azzal a gondolattal is, hogy a Gázgyár meccséről indulok, ám pénteken az Újpest–ZTE előtti rögtönzött, három állomást érintő kocsmatúra és a meccssörök után nem éreztem az erőt 11-re kimászni a Sujtás utcába, délre viszont már összeszedtem magam, és kicsivel fél 1 után elindultam: egy kis újpesti tekergés (pont láthattam a Zuglói Medvék meccsének kezdését a Vízművek műfüvesén, de nem tántorított el a BLSZ III az eredeti tervtől) után a 2-es út melletti bicikliúton mentem Vácig, onnan tovább pedig Kismarosig a Dunakanyar-kerékpárúton. Verőcéig bírtam megállás nélkül, ott fagyival frissítettem magam, majd Kismaros után már felfelé tekerve Szokolyán álltam meg üdítőért. Vácon szenvedtem egy kicsit, ott elfogyott a lendület, viszont Kismarosról Királyrétig sokkal simább volt feltekerni, mint vártam. Onnan Nógrádig egy biciklizésre kijelölt erdei, kavicsos úton mentem, ettől féltem előre a legjobban. Ez tényleg egy elég durva emelkedővel indul, de a nehéz szakasz rövid, után már sima. Végig vállalható volt az út minősége, cross trekinggel is kiválóan járható útvonal, nagy eső után lehet necces, mert még most is volt kis sár az elején az emelkedőn.

Nógrádon a vár tövében lévő focipálya mellett is elhaladtam, nem lett volna rossz ott meccset nézni, vagy legalább megállni kicsit, de már késésben voltam, ráadásul az utolsó pár kilométeren már vergődtem Diósjenőig, de a 10-15. perc között így is megérkeztem a célhoz.

A Diósjenő meccsére 500 forint volt a beugró, ezért egy kis bilétát - jegyet - kaptam, míg a büfé (a klubház előtti asztal) kínálatában 600 forintért találtam dobozos Drehert. Ezzel el is fogyott a készpénzem, de nem baj, nem hiányzott annyira még egy sör, és bár éhes voltam, nem chipsre vágytam. Ja igen, 65 kilométer volt az út a pályáig, a biciklis szettemmel beérve (és arra rákérdezve, hogy volt-e gól), sikerült is szóba elegyednem a jegyszedő bácsival, aki elismerően reagált a túrára, majd megjegyezte, hogy engem vártak a góllal.

A Nógrád megyei I. osztály alapszakaszának 20. fordulójára látogattam ki, a Palotás kizárásával 12 csapatosra zsugorodott mezőnyben 9. Diósjenő fogadta a listavezető Silver Tüzép Karancslapujtő együttesét. Az első félidőben egyáltalán nem látszott, hogy a Karancslapujtő háromszor annyi pontot gyűjtött, mint ellenfele - igaz, az egész őszi szezonban hibátlan, gólt is alig kapó listavezető már kétszer is botlott tavasszal.

A diósjenői sporttelepen két lelátó van, a csapat sárga-zöld színeit viselik magukon a székek. A lelátók nagyjából félházon voltak, de sokan álldogáltak a korlátok mellett, 80 körül lehetett a nézőszám, vagyis az nso-n 200. Én kifáradva a biciklizéstől természetesen felültem a lelátóra, és megszabadultam a cipőmtől a meccs idejére. Egyébként volt dob, néha kürt és kereplő is, illetve egy zászlót is kitettek a hazai drukkerek - ez gondolom a Puskás Arénában is megfordult már.

Az hamar kiderült, hogy még jobban szórakoztam volna, ha a kispadok a lelátó előtt kapnak helyet, és nem szemben. A karancslapujtői edző sokszor a játékosaihoz is szigorú utasításokat intézett, de a játékvezetőt rendesen kiosztotta, amúgy büntetlenül. A csúcs nekem a "miért nem adsz már lapot, te nyomorult kutya?" költői kérdés volt, de káromkodások is előkerültek néha - a lap viszont tényleg nem. Sem az edző részére, sem a játékosok részére: összesen öt sárgát osztott ki a spori, egyet a 20. percben, a többit a hajrában látványos időhúzásokért vagy durvább szabálytalanságokért. Mondjuk úgy, láttam már nagyobb tekintéllyel rendelkező játékvezetőt focimeccsen.

Kisebb kakaskodás az előtérben, háttérben meg a Börzsöny.

Bár a 39. percben vezetést szerzett a Karancslapujtő (Horváth közelről pofozta a hálóba a labdát társai meghiúsult próbálkozásai után), nehéz meccset játszott a listavezető. A második félidőben egyértelműen aktívabb volt a Diósjenő, kapufáig is eljutott a hazai csapat, de vagy nagyot hibáztak a csatárok, vagy a kapus hárított - nem látszott a tabellán meglévő óriási különbség a két csapat között. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gól előtti 5-10 percet nagyon megnyomták a vendégek, ott több nagy bravúrt is bemutatott a hazai csapat kapusa.

A lefújáshoz közeledve egyre többet húzta az időt a Karancslapujtő, illetve egyre több volt a szabálytalanság a mezőnyben. Ennek megfelelően a gyűlölködés is szépen fejlődött a lelátón, de nem fajult el nagyon a helyzet, és olyan igazán ízes káromkodások sem hangzottak el. Kifejezetten decens közönség a diósjenői, persze nem szabad elfelejteni, hogy az amúgy meglehetősen szegény Nógrád megye legszerencsésebb részén jártam - szinte már Pest megye, a vonat emberi idő alatt Vácra visz, a Börzsöny miatt a turizmus nagyon erős, de még helyben is van munka a pár kilométerre fekvő Rétság ipari parkjában. Nem ez a környék okozza, hogy Nógrád szinte minden összevetésben az utolsó három magyar megye között van. Jó, ettől még az út Nógrád és Diósjenő között borzalmas állapotú, ahogy a falu legtöbb utcája is, de ilyet Budapesten is találok bőven.

A Karancslapujtő kihúzta a végéig az 1–0-ás előnyével, így az már lényegében biztos, hogy a csapat az alapszakaszt megnyerte - az Érsekvadkertnek van egy elmaradt meccse, ezen felül játszik a második Bánkkal és a Karancslapujtővel, tehát akár be is érheti a már csak két meccset játszó, és az ellenállhatatlan őszhöz képest gyengébb listavezetőt, igaz, az előzéshez a gólkülönbségen is kellene 28 gólt javítani a Karancslapujtőhöz képest az első két helyezett ellen. Ez talán nem lesz meg, de annyiban mindegy is, hogy a bajnoki címet a rájátszás után osztják ki, nem most. A Diósjenő maradt a 9., nem is várható, hogy hátrébb csússzon, előrébb sem van esélye mozdulni.

A Diósjenő soha nem járt országos bajnokságban, a 2010-es években pár évig nem is indított felnőttcsapatot a klub, 2018-ban indult újra a foci a faluban, 2019 óta már a megye I. osztályban szerepel a DSE. A klub legnagyobb sikere 2020-ra datálódik, amikor bejutott a Magyar kupa főtáblájára, ott a Dorog győzte le. A Karancslapujtő 2006 óta megyegyes, azóta négyszer is dobogón végzett, igazi megyei élcsapat. A 2000-es évek elején és a hatvanas évek végén az akkori NB III-ban is megfordult az egyesület, de ez mindkét időszakban a negyedosztálynak számított, azaz ha esetleg idén vállalná az osztályozót és feljutna az NB III-ba, akkor soha nem látott magasságba kerülne.

Sokat csúszott amúgy a meccs, a lefújás után alig öt percem maradt leérni a vasútállomásra, de sikerült. Meg is érkezett pontosan a Bz, csak közben bemondták, hogy várhatóan 20 perc késéssel megy tovább. Biztos, ami biztos megkérdeztem a vonatról leszálló mozdonyvezetőt is, aki megerősítette ezt - ellenvonatot kellett várni Vác felől.

Személyvonat érkezik Balassagyarmat felől a negyedik vágányra, és indul tovább Vácra - 18:33 helyett 18:53-kor, pedig az érkezés még pontos volt.

Így legalább volt időm enni! Egy jó sprinttel felkerestem a Diós vendéglőt, ahol rántotthúsos szendvicset vettem (ott már lehetett kártyázni), amíg az elkészült, betoltam egy Dreher 4.0-át - ez egy újradizájnolt hidegkomlós Dreher, semmi extra, de amúgy nekem ízlik, ahogy ízlett az előző verzióban is. Jó, nem egy Pilsner nyilván, de eleve más műfaj. Persze tudom azt is, hogy ami ízlik benne, az sokkal inkább komlóaroma, mint komló, de akkor is csúszik, na. 

Ha ez fogad egy vendéglő bejáratánál, akkor tudod, hogy jó helyen jársz.

A szendvicset már a vonaton ettem meg, a Bz kicsit ledolgozott a húsz perc késéséből, Vácon pedig a helyből induló személyvonat várt ránk 7 percet (eredetileg persze a szobi zónázóval mentem volna, nem a bokorugróval, de a semminél/20-25 perc várakozásnál ez is sokkal jobb ajánlat), így a diósjenői indulásomhoz képest másfél órával már otthon voltam, maximálisan elégedett vagyok a MÁV-val - még úgy is, hogy egyszer sem jött kalauz a jegyemet kérni, ez kicsit fájt, ha már vettem, de inkább így, mint fordítva, ennél nagyobb baj ne érjen.

A poszthoz még hozzátartozik, hogy a vasárnapi Kerület-meccsről nem lesz külön beszámoló, nevezetesen azért, mert egy szerencsétlenül időzített ajándék-színházjegy miatt csak a második félidőre értem ki. Egész pontosan az 50. percben, a második óbudai gólt még éppen nem láttam, de a gólöröm végét már átélhettem. Sebaj, legalább láttam a bohózatba illő győri szépítést! Meleg lett a meccs vége, de végül nem hoztam rontást a csapatra, 2–1 lett a végeredmény. Kicsit hunyorítva, kicsit megcsillagozva és lábjegyzetet rakva hozzá, de életben maradt a hazai pályára vonatkozó sorozatom: kint voltam tavaly április óta a Kerület összes hazai tétmeccsén.