Nagyon régi adósságom volt már a BEAC Mérnök utcai pályájának meglátogatása, erre végül szombaton, a Margitszigeti FC elleni meccsen kerítettem sort.

Valahol tényleg méltatlan, hogy ennyi meccsel a hátam mögött most mentem ki először a BEAC-pályára. Mégiscsak az ELTE-re jártam, a BEAC-on floorballoztam jó pár évet, egyszer még hivatalos tornán (egy MEFOB-on) is képviseltem az egyetemet a sportágban. Rengeteg boldog, dologtalanul átfloorballozott délelőtt és átsörözött délután köt a BEAC-hoz, de a focicsapat meccsén ennek ellenére mostanáig nem jártam. Mondjuk az is biztos, hogy ha a floorball mellett a foci is még mindig a Bogdánfy úton lenne, akkor minden bizonnyal előbb megyek ki, de éppen abban az évben kezdtem az egyetemet (2011), amikor a BEAC focicsapata kiköltözött onnan. Sőt, mire a BEAC-ra először betettem a lábam (2012), már el is bontották a pályát, hogy a helyére a Tüskecsarnok épüljön fel. A nyomait azért láttam a grundnak, hiszen a Szertár, ahol annyi kellemes órát töltöttem el kiváló emberek társaságában floorball után, az egykori focipálya felé nyílt, a teraszon egy darabka meg is volt még a régi futókörből.

Szép emlékek ezek, a jelen viszont egy teljesen jellegtelen műfüves pálya, ez a BEAC sporttelepe a Mérnök utcában 2019 óta (2011-től az átadásig a Siketek-pályát használta a klub). Persze ez sem volt mindig ilyen unalmas, ez ugyanis az egykori Gamma-pálya helyszíne: a 90-es évekig egy salakos pálya volt itt ősi lelátóval, ami sajnos az enyészeté lett, a 2010-es évekre teljesen lerohadt a sporttelep, de az MLSZ pályafelújítási programjának hála legalább ez a műfüves grund megépült a romjain. A semminél vagy egy lakóparknál a helyén mindenképpen jobb!

A BEAC labdarúgó-szakosztályának története kis túlzással egyidős a magyar klubfutballal: az 1898-ban alapított klub 1901-ben indult el először az MLSZ által szervezett bajnokságban, majd 1904-ben és1905-ben állt rajthoz legközelebb, ezt újabb pár év kihagyás követte, 1909-től viszont már csak az I. világháború végén volt némi kihagyás. Így elmondható, hogy az UTE, az MTK, a III. kerületi TVE és az FTC után a legrégebbi, folyamatosan működő klubról van szó.

Az 1920-as években két szezont az első osztályban is szerepelt a BEAC, a második világháború után néhány másodosztályú szezon, illetve az 1960-as évek második felében egy kis harmadosztály jutott a csapatnak, ezeket leszámítva budapesti szinten szerepelt a klub, mely a BLSZ I-ben is 1997-ben járt utoljára, azóta csak alacsonyabb szinten szerepelt. Az 1924/25-ös szezonban a Fradit és az Újpestet is megverte a BEAC, a Fradi elleni 1–0-s siker fotója díszíti a már említett Szertárban a csocsóasztalt. Azt a meccset még nem a Bogdánfy utcában, hanem a mai Allee helyén lévő pályán játszotta az együttes, míg az Újpestet idegenben győzte le. Érdekesség, hogy a BEAC az első három osztály mindegyikében találkozott a Kerülettel, nagyjából kiegyenlített a mérleg, de sajnos nincs adat minden találkozóról.

Az ellenfél a jóval fiatalabb Margitszigeti FC volt. A klub 2002 óta szerepel a BLSZ-ben, négy BLSZ II-es szezont leszámítva nem jártak magasabb szinten a mostani BLSZ III-nál. Ja igen, a meccs, amiről szó lesz, a BLSZ III. 1. csoportjának 11. fordulójában került megrendezésre, a BEAC a 9., a Margitsziget a 12. volt a forduló előtt, a két csapatot négy pont választotta el a tabellán.

A Margitsziget kapcsán fontos elmondani, hogy egy ideje már sajnos nem igazi hazai pályán játszik a csapat pályaválasztóként, nem a Margitszigeti Atlétikai Centrum focipályáján játszik az együttes - úgy tudom, féltik a gyepet. Kár, nagy vágyam ott egy meccs!

Bár a balatonfüredi beszámolómban leírtam, hogy idén már nem fogok nagyobb távot tekerni, természetesen biciklivel mentem ki erre a meccsre is, nappal még alkalmas erre az idő - és hát végülis nem hazudtam, oda-vissza sem volt ez sokkal több 20 kilométernél, ne nevezzük nagyobb távnak!

A Mérnök utcai sporttelep, vagyis a Pluhár István Labdarúgópálya a Fehérvári út és a Tétényi út között fekszik, az Etele úthoz és ezzel egy különleges nevezetességhez is közel: a pálya mögött található Budapest első, házgyári elemekből épült panelháza. A pálya közvetlen környékén nincs kocsma, bár hétköznap a Corner büfében az ebéd mellé sört is lehet venni, hétvégén viszont a hely zárva tart. A tágabban vett környéken (Kelenföldön) azért akad egy-két érdekesebb kocsma, de a szombat délelőtt 10:30-as kezdésre tekintettel ezekkel a lehetőséggel nem éltem.

Balra a háttérben Budapest első, házgyári elemekből épített panelháza.

Csúszott kicsit a kezdés, ami jól jött nekem, mert pár perc késéssel értem ki a helyszínre. A kezdősípszót még a Mohai utcában hallottam, de szerencsémre megálltam kicsit az északi oldalról nézelődni-fotózgatni a pályát, így láthattam, ahogy a 4. percben egy szöglet utáni fejessel vezetést szerez a BEAC. Később azért átmentem a Mérnök utcához, ahol a sporttelep bejárata (és az említett Corner) található. A gyönyörű őszi napsütésben nézegettem azt a néhány magasabb jegenyefát, ami még a Gamma-pályát is láthatta, közben persze néha a pályán történtekre is figyeltem. Ez már vastagon amatőr szint, nyilván én így sem tudtam focizni soha, de itt már nincs értelme a színvonalról írni. Ami tetszett, hogy kevés volt a szabálytalanság, durvaságra nem is volt példa, emellett az is érezhető volt, hogy itt főleg egyetemisták fociznak: a szokásosnál sokkal kevesebb volt a káromkodás és a trágárság. Persze góloknál vagy nagyobb kihagyott helyzeteknél az ismert kötőszavak elhangzottak, de ez így is van rendjén!

Gólöröm az első percekben.

A játékvezetésnek sok dolga tehát nem volt, meglepett, hogy nem is veszekedett a sporikkal egyik játékos sem. Sőt, amikor kicsit dühöngött egyik-másik játékos, már jött is az erélyesebb fellépés. Egy ilyen esetnél hangzott el a cím is, amit azért jegyeztem meg ennyire, mert percekig mantrázta még a spori: nem sírásig játszunk, hanem sípszóig, nem kell elrúgni a labdát stb. Erősen kétlem, hogy az ország minden régiójában ilyen hangulatban zajlott volna egy hatodosztályú meccs, de Budapest az Budapest.

A sporinak ezen a meccsen megvolt a tekintélye.

A második játékrész sokkal érdekesebb volt az elsőnél: húsz perc alatt négy gól esett, 3–0-ra elment a BEAC, szépített a Margitsziget, de pár percre rá újabb gólt lőttek a hazaiak. A második találat volt a legérdekesebb, a sorfalon pattant meg egy távoli szabadrúgás, és szinte becsorgott a labda, de a kapus nem tudta lereagálni így sem. A harmadik hazai gól volt a legszebb, egy gyors támadás végén a jobbszélről verték fel a rövid felsőbe a labdát. Itt mókás volt, ahogy a legtávolabb álló játékos bemondta: oldalháló volt. Senki nem vette komolyan.

4–1 lett tehát a vége, az utolsó húsz percben még három-négy gólhelyzete volt a BEAC-nak, szétesett a Margitsziget, sok ajándék labdát kaptak a hazaiak.

Ez igazi, a labdarúgás öröméért vívott meccs volt, valódi amatőr foci, de annak is egy kicsit fennköltebb verziója, amit zömmel egyetemi hallgatók játszottak egymással. Persze lehet, hogy csak megideologizálom a dolgot, szívesen mentem volna ki erre a meccsre még boldog, dologtalan egyetemistaként, akkor belefért volna utána 12:30-tól a BEAC II - Újpesti Haladás II is, mert miért ne? Kicsit a saját csapatomnak érzem a BEAC-ot, nem úgy persze, mint a Kerületet, de mégiscsak öt évet jártam az ELTE-re, alap- és mesterszakos diplomát is szereztem ott, az összes iskolám közül erre tekintek vissza a legszívesebben. 

Húsz perccel az ő meccsük kezdése előtt itt voltak kénytelenek melegíteni az Újpesti Haladás II játkosai.

Hazafelé a Bogdánfy utca felé tekertem, meglepve tapasztaltam, hogy az ottani épületeket is felújították, átépítették már. Szerencsére legalább a porta még mindig ugyanaz, mint amikor odajártam floorballozni, meg amikor még ott játszott a BEAC focimeccseket.

Végre

Külön posztot nem szentelek most a Kerületnek, de ha már úgy alakult, hogy a vasárnapi meccsig nem fejeztem be az írást a BEAC-ról, akkor legyen itt egy bekezdés erről is. Tömören összefoglalva: végre! 

Az első percektől fogva egyértelmű volt, hogy ez a meccs vagy 0–0 lesz, vagy nyer a Kerület. A Kelennek az egész meccsen egy kaput eltaláló lövése volt, ott mondjuk nagyot védett Simon. Az első félidő felejthetőre sikerült, a másodikban viszont már kijött a Kerület fölénye, volt olyan 20-25 perc, amíg a Kelen nem tudott érdemben átmenni a félpályán. Ennek ellenére nehezen jött össze a győzelem, baromi sokat kellett várni a gólra: a 81. percben Zajtai talált be egy jobbról érkező beadásból úgy, hogy előtte egy perccel állt be. A fiatal játékosunk igazi nyerőembernek bizonyult, a 90. percben kiharcolt egy szabadrúgást a 16-os vonalán (a kimozduló kapus ütötte el, nem teljesen értem, miért nem pirosat kapott ezért, de végülis mindegy), Barczi betekerte a szabadot, ezzel lett 2–0 a vége.

Ahogy írtam legutóbb, így annyira nem gáz a helyzet. Oké, 8. a Kerület, ez nem szép, de mindössze kettő pont a 4. hely, és a dobogó van közelebb, nem a kiesés. Két előrehozott tavaszi meccs van még hátra, jó lenne ezeket követően a felsőházban várni a tavaszt.