Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

A balatonkenesei labdarúgás sokadvirágzása

2025/03/08. - írta: pörgeszurkol

Az elmúlt húsz évben már nem első alkalommal kellett újraszervezni balatonkenesei labdarúgást, de egy összetartó magnak hála egyelőre működik a dolog. A tavaszt viszont vereséggel kezdte az együttes. 

A Balaton keleti partjának környékén több településen is megszűnt a klubfutball a 2000-es években: Csajágon, Küngösön és Balatonfőkajáron sincs már csapat, Balatonakarattyán soha nem is volt külön, Balatonaligán lassan félévszázada nincs semmi. A Fűzfői AK-t is újra kellett már egyszer szervezni, és sajnos ismét erre lesz szükség, az egykor NB II-es csapat tavasszal nem tudott elindulni a megyei I-ben. Balatonkenesén sokadjára indul újra útjára a labda.

20250308_120931.jpg

A leghosszabb ideig Balatonkenese SE néven létezett csapat a településen, ez 2006-ban megszűnt, 2008-ban Balatonkenesei LC néven indult el az újabb klub, ezt már a ma is meglévő, helyi játékosokból álló mag alapította meg. Ezt a klubot egy időben a Katica pékség, majd a Globe Dental is támogatta, 2011/2012-ben a megyei másodosztályt is megnyerte a Kenese, de még magasabb szintre nem lépett. A szponzorok kiszállásával 2017/2018-as szezonra jött a bedőlés, azt a kiírást nem tudta befejezni a csapat, de a következőben már elindult a megyei harmadosztályban, immár Balatonkenese VSE néven. Ez a klub 2023-ban fuzionált a Gyulafirátóttal, lényegében a RAC második csapata lett Kenese, ám szezon közben Gyulafirátótra költözött az együttes, ezzel tulajdonképpen ismét megszűnt a labdarúgás Balatonkenesén.

Ez az állapot szerencsére nem tartott sokáig, 2024/2025-ben Balatonkenesei SK néven új együttes indulhatott el a bajnokságban, az FC RAC-Balatonkenese pedig visszalépett. Az új klub világoskék mezben játszik, a VSE zöld-ezüst színű volt Balatonkenese címerének színei után.

p1090886.JPG

Ősszel sajnos nem volt módom megnézni ezt a csapatot, de a tavaszi szezonnyitó már nem maradt ki teljesen. Azért írom így, mert sajnos nem tudtam végignézni a meccset - igazából már korábban leszerveztem egy ismerős szerelővel az autóm váltóolaj-cseréjét, az csak később tűnt fel, hogy kenesei látogatásom alkalmával meccs is lesz. A déli kezdéssel így is szerencsém volt, legalább egy félidőt és még egy kicsit tudtam maradni, a megyeiben ezen a hétvégén sztenderd 14:30-as kezdéssel az egész kimaradt volna.

A Balatonkenesei SK a dobogó alsó fokán zárta az őszt egy döntetlennel, három vereséggel és tíz győzelemmel. Az aktuális ellenfél a Tihany-Balatonszőlős SE volt, akit idegenben 4–3-ra győzött le a Kenese.

20250308_120432.jpg

Érdekes a Balatonszőlős helyzete, hiszen ott bevált az, ami Balatonkenesén a Gyulafirátóttal nem: 2018-ban fúzióra lépett a megyei I-ben szereplő Tihanyi FC-vel a klub, annak második csapata, mégis Balatonszőlősön játszik az együttes, színeit (bordó) is megőrizte, azaz tulajdonképpen így élhetett túl a kis falu csapata, míg Balatonkenesén nem sült el ilyen jól a dolog. Mondjuk nem ismerem mélyebben a Balatonszőlős helyzetét, azon a falun csak egyszer áttekertem, de nem kötődöm hozzá, ellentétben Balatonkenesével, ami lassan a második otthonommá válik a menyasszonyom családja által.

Érdekes, hogy Balatonkenesén normálisan még nem voltam meccsen: 2020-ban egyszer nem jelent meg az ellenfél, amikor mentem, 2021-ben pedig annyira hiányosan tudott csak kiállni a vendégcsapat, hogy egy félidőt tartott a meccs - legalább idegenben egyszer végignéztem őket, hazaiban továbbra sem, pedig amúgy drámai véget ért a Balatonszőlős elleni mérkőzés!

p1090895.JPG

Sajnos megviselte a száraz tél a kenesei pályát, ránézésre elég rossz állapotban van, később látszott is, ahogy sokszor össze-vissza pattog a labda, megnehezítve az egyébként sem magas szinten képzett játékosok labdakezelését. Ettől még - ehhez a szinthez mérve - jó iram és komoly küzdelem alakult ki a pályán, viszont tényleg rengeteg volt a technikai hiba. 

Összejött 30-40 néző, főleg rokonok, meglepően sok nő (elvégre március 8-a volt!) és kisgyerek alkotta a közönséget, de szerencsére pár kritikusabb bácsi is kilátogatott, az ő beszólásaik szórakoztattak a játék mellett. Érkeztek páran Balatonszőlősről is, a Balaton-felvidékhez illő módon a vendégszurkolók egy csoportja egy üveg borral kísérte a meccset sör helyett. 

20250308_120456.jpg

Korán vezetést szerzett a Balatonszőlős egy öngóllal: a balszélen tört be a 16-oson belülre a vendégek csatára, a kapust kicselezve lőtt, a menteni igyekvő védő csak beljebb tudta segíteni a labdát - nélküle is gól lett volna, de így öngólnak könyvelték el. 

Pár perccel később elég érdekes büntetőt kapott a Balatonszőlős. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy egy kenesei játékos lökése-rúgása miatt nem találta el a labdát a vendégek csatára, de sokkal inkább úgy tűnt a pálya mellől, hogy hatalmas luftot rúgott. Pontosabban: "akkor lyukat rúgott, hogy a lába a Balatonban van" - fogalmazott egy néző, de ez nem hatotta meg a sporit. A büntetőt értékesítette a Balatonszőlős, 0–2.

p1090891.JPG

Nagy örömömre még most is működik a hagyományos eredményjelző Kenesén, bár négy évvel ezelőtt még egy külön oszlopon állt, most viszont a kerítés részét képezi. A lényeg persze az, hogy manuálisan kell kezelni.

20250308_120636.jpg

p1090892.JPG

A játékvezetést később is kritizálták a hazaiak, volt olyan, aki egyszerűen csak "nyugdíjas faszkalap"-nak nevezte a sporttársat, aki valóban őszül már, de ettől még tudta tartani a játékosok által diktált tempót.

A szünetig nem változott az eredmény, a Kenese csak vérszegény támadásokat tudott vezetni. A hazai nézők legnagyobb derültségét az egyik kisgyerek okozta, aki a 40. perc körül igen hangosan közölte az édesanyjával, hogy "anya, kakilni kell!". Szerencsére ezt olyankor kiabálta, amikor viszonylag csend volt a pályán, így tényleg halhatta a fél közönség.

20250308_120823.jpg

Említést érdemel a büfé is, ahol az egyik oldalon a kínálat, a másikon a BSK őszi eredménysora szerepelt. A Bringás büfé néven megtalálható és nyáron a meccsektől függetlenül is nyitva tartó egységben most csak Dreher és Soproni volt kapható az üdítők mellett, de elvileg csapolt Pilsner is van itt főszezonban. Megyei harmadosztályban kevés ilyen színvonalú büfét találni!

A második játékrész elején szépített a Balatonkenese, nekem pedig ott kellett hagynom a meccset. Pedig az igazi dráma ezután jött, ezt már az MLSZ adatbankja alapján írom: a 77. percben egyenlített a Balatonkenese, de a 90. percben egy újabb öngóllal a Balatonszőlős elvitte a három pontot, 3–2-re nyert. A hazaiak ezzel maradtak a harmadik helyen, a Balatonszőlős feljött az 5. helyre, de még ketten is előzhetik.

A Veszprém megyei III. osztály keleti csoportját a tavalyi ezüstérmes Litér vezeti, a Dudar-Csetény a második, a Balatonkenese a harmadik, a 15 csapatból álló sort pedig a 0 pontos, ebben a fordulóban kiállni nem tudó Bakonybél zárja 8 lőtt és 133 kapott góllal - a nyolcból az egyiket amúgy a Balatonkenesének lőtték ősszel, igaz, kaptak mellé tizenkettőt.

Ha tetszett a poszt és szeretnél hasonlót olvasni más pályákról is, vagy csak támogatnád a groundhopperkedésemet, akkor az alábbi két felület egyikén ezt megteheted:

Revolut: revolut.me/blatrs01

Buy Me a Coffe: https://buymeacoffee.com/porge

bmc_qr.png

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr2918812826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása