Február végéhez közelítve végre egyre több bajnokság folytatódik már a magyar labdarúgás alsóbb szintjein is. Szombaton egy kiadós pilisi túrát zártam Piliscsabán, ahol a megyei másodosztály küzdelmi kezdődtek meg.

A lehető legrosszabb időjárási körülmények között zajlott a III. kerületi TVE–Honvéd mérkőzés a Magyar kupában, a plusz két fokban kitartóan áztató eső mellé még egy kis szél hiányzott... Ennek ellenére a kezdésre már összejött 30-35 ember a Hévízi úti kerítéseknél, az érdeklődés tehát megvolt.

Mondják, hogy mindig nagy ünnep a kupában, ha egy harmadosztályú csapathoz egy élvonalbeli klub látogat. Ez persze nem igaz ebben a formában, az viszont igen, hogy a Honvéd óbudai fellépése a Magyar kupában futballünnep lehetett volna.

Két dolgot utálok nagyon ebben a koronaparában, már persze azon kívül, hogy egyáltalán van. Az egyik a bizonytalanság: nem lehet tudni, mikor lesz végre vége, így nehezebb vágni a centit, csak reménykedni lehet. A másik, hogy lassan megszokom az egészet. Ez lehetne pozitívum, de valójában nem az, nem akarom, hogy normálissá váljon a szabadság ilyen szintű korlátozása.

Keresve sem találhattam volna jobb témát az utolsó kirándulós posztomnak, mint a mostani! Eleve az utolsó résznek szántam ezt az útvonalat, amit a múlt hétvégén jártam be, ráadásul olyan szerencsém volt, hogy belefutottam egy edzőmeccsbe, így a poszt kicsit meccsbeszámolóba hajlik. De ne szaladjunk ennyire előre, menjünk szépen végig az útvonalon!

Nem kell hozzá nagy teljesítménytúrázónak lenni (mint ahogy én sem vagyok az), hogy az ember számára ismerősen csengjen a Gerecse 50 neve. A Kinizsi 100 után talán a legismertebb magyar teljesítménytúra, aminek az ötven kilométeres táv mellett vannak rövidebb verziói is. Korábban a Gerecse 20 és a Gerecse 30 volt meg nekem, most viszont egy kicsit alternatívabb változatot találtam ki a barátságos húsz kilométeres távra.

A harmadik részben végre terítékre kerül a kedvenc kirándulóhelyem, a Pilis. Tudom, nem valami egyedi dolog, már-már táposnak tarthattok azért, hogy fővárosiként a Pilis a kedvenc hegységem, de óbudaiként szinte hazai pálya ez nekem, a most bemutatásra kerülő útvonal kezdőpontja, Piliscsaba például nincs messzebb tőlem, mint Budapest déli és keleti harmada.

A sorozat második részében a főváros kerül terítékre viszonylag kevéssé ismert helyszínekkel - persze nem akarom magam áltatni, tudom, hogy nem az "öt eldugott kirándulóhely Budapesten" kategória ez az útvonal, de biztosan lesznek olyan olvasók, akiknek újat mutatok.

A januári uborkaszezon idén rövidebb lesz a szokásosnál, viszont a járvány miatt kérdéses, mikor lehet majd rendesen meccsre menni. Erre a nehéz időszakra egy új sorozatot indítok a blogon (ezt az első évértékelőmben kicsit nagyképűen unikálisnak neveztem), meccsnézéssel vagy csak pályák meglátogatásával egybeköthető kirándulásokat fogok bemutatni. Értelemszerűen nem feltétlen januárban érdemes ezeket az útvonalakat bejárni (sőt), de most van idő ezeket összeszedni és - foci hiányában - olvasgatni.

A járvány miatt sajnos jelentős különbség van az összes meglátogatott grund és azon focipályák száma között, ahol meccset is láttam, de végül mindkét kategóriában összejött annyi helyszín, hogy érdemes összegezni őket. Hiába született már egy évzáró poszt 2020-ról, abból a legfontosabb rész kimaradt: jöjjenek az idén meglátogatott helyszínek!