Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

A Pokol-szigeti pálya

2021/04/10. - írta: pörgeszurkol

Egykoron az Aranycsapat is edzett itt, azóta a természet visszafoglalta a grundot, de a nyomai még ma is egyértelműen felfedezhetőek a létesítménynek.

Kicsit pironkodva vallom be, hogy óbudai létemre a Városok, stadionok, kocsmák (egyébként zseniális!) Facebook-oldalon találkoztam először azzal a ténnyel, hogy a tőlem néhány kilométerre található Szentendrei-szigeten egy olyan stadion romjai rejlenek, amiben az Aranycsapat is edzett, és ahol a hatvanas évekig a Vác a hazai meccseit játszotta. Mikor októberben láttam erről a posztot, eldöntöttem, hogy megnézem magamnak a helyszínt. A téli időszámítás alatt nem vett rá a lélek, hogy kimenjek oda, viszont a gaz miatt a nyarat sem akartam megvárni, így végül húsvétkor szántam rá magam, hogy biciklivel kimenjek Tahitótfalu szélére megnézni a stadion romjait. Megérte!

img_0476.JPG

Tahitótfalu nyugati szélén található az úgynevezett Pokol-sziget. A helyszín ugyan hajózás nélkül csak a "budai" oldalról, a 11-es út felől közelíthető meg, még is inkább Váchoz kötődik, ami nem meglepő, hiszen egyrészt Váccal szemben fekszik a Duna túloldalán, másrészt rendszeres kompjárat köti össze a várossal. Busszal amúgy a tökéletesen hangzó Pokol csárda nevű megállóig kell jegyet váltani Szentendréről ahhoz, hogy a pályát felkutassuk.

img_0491.JPG

Innen nézve egész egyben van a félévszázados magány ellenére.

img_0479.JPG

A gaztenger végén valahol ott a kapu. Nyáron rosszabb lehet itt körülnézni... 

A köznyelvben, így a magyarfutball.hu adatbázisában is "Pokol csárda mögötti pálya" néven ismert a stadion, melyet 1904-ben avatott fel a Vác, és egészen 1967-ig használta, amikor átadták a ma is használt Ligeti Stadiont. Az utolsó NB II-es mérkőzést 1961 nyarán rendezték a pályán, utána csak alsóbb osztályú meccseknek adott helyet, sőt, egyes források szerint agárversenyekre is sor került itt. A Régi Vác nevű Facebook-oldalon képeket is látni a stadion fénykoráról, sajnos csak nézők nélkül.

Hogy pontosan mikor kezdődött meg a stadion állapotának romlása, azt nem tudom, mindenesetre több évtized elhagyatottság után is ráismerni, ám a természet lényegében visszafoglalta a pályát és a lelátót is. A két kapu ma is áll, illetve a korlát egyes részei is megmaradtak, valamint a lelátó épülete sem omlott össze, fel is merészkedtem rá. Leginkább a recsegő-ropogó, jó 25-30 centi vastag avarréteg hangja ijesztett rám, viszont attól nem kellett félnem, hogy a lépcső beszakad alattam.

img_0482.JPG

img_0485.JPG

Jól megnőtt az a fa a korlát tövében...

A terület amúgy részben őrzött, bár maga a pálya nincs elkerítve, de a mellette lakó hajléktalanok szerint magánterületen jártam. Szerencsére ezt normális hangnemben közölte velem egyikük, szó sem volt vitáról, sőt, inkább kölcsönösen szabadkoztunk egymás megzavarásáért. Mondjuk szinte mindegy, hogy őrzött-e a romos stadion, mert bár vannak még ott fémelemek, szerintem mire kivinnék őket a legközelebbi úthoz, elporladnának. 

img_0483.JPG

A lepukkadtság ellenére látszik az épület eredeti rendeltetése.

img_0487.JPG

Kicsit anakronisztikus az az irodai szék, pedig megtenné VIP-szektornak.

Ma már más funkciója nem lehet ennek a pályának, mint a hozzám hasonlók számára látványosságot nyújtson, aztán lassan eltűnjön végleg. Itt nem fogott el az a szomorúsággal vegyes nosztalgikus érzés, ami egy-egy frissen felhagyott-elhagyott pályán szokott, hiszen annyira régóta nem fociztak itt, hogy számomra ez már semmit nem mond. Persze önmagában a tudat, hogy az Aranycsapat tagjai is rúgták itt bőrt, ért annyit, hogy felmenjek az omladozó lelátóra, és elképzeljem a csodát.

img_0490.JPG

img_0481.JPG

Így néz ki a lelátó a pályáról nézve.

Hihetetlen belegondolni abba, hogy az egyszeres magyar bajnok Vác történetének első 63 évében (már amikor volt ténylegesen csapat ebben az időszakban) a szurkolóknak és a játékosoknak is komppal kellett meccsre járniuk. Főleg az ötvenes évek végén és az utolsó másodosztályú szezonban, 1960/61-ben lehetett óriási élmény, amikor tényleg mindenhol rengetegen jártak meccsre. Itt ezt hajóval tették az emberek, zseniális!

img_0488.JPG

Végül, hogy ne csak a múltról legyen szó: a Szentendrei-szigeten jelenleg is működő csapat mindössze egy van, a szigetmonostori Szigetgyöngye SE. Kisorosziban 2004-ben, Pócsmegyeren pedig 2006-ban szűnt meg a helyi csapat, míg Tahitótfalun 2019-ig húzta a Szentendre VSE II-vel összeolvadt helyi klub - remélem van még visszaút ennek az együttesnek, a létesítmény még bőven megfelelő állapotban van, nem indult pusztulásnak, vigyáznak rá.

img_0464.JPG

img_0465.JPG

Akár most is lehetne itt meccs, de az előző szezon óta nincs, most is csak gyerekeket láttam rajta.

img_0462.JPG

img_0467.JPG

Csodálatos lelátó!

A Pokol csárda mögötti pályán kívül csak a másik tahisi grundot néztem meg, bár tervben volt Szigetmonostor is, az erős és kellemetlen szembe szélben inkább csak összeszorított foggal tekertem a sziget déli részén található szentendrei kompig, eszembe sem jutott kitérőt tenni a szigetmonostori pályához, míg Kisoroszi és Pócsmegyer eleve szóba sem jött. A szigetmonostori pályát remélhetőleg még rendeltetésének megfelelően, egy focimeccsen fogom felkeresni!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr1016492436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felhőkergető 2021.04.12. 10:09:37

remélem, hogy az orbáni rémálom stadionjai is így fognak kinézni pár év múlva: lepusztulva, kifosztva, omladozva...

P806 2021.04.12. 16:19:13

@felhőkergető: Nem lehetne, hogy még hamarabb?

Millerdraft 2021.04.12. 17:46:25

És attól mi lesz bármi is jobb az országban ha leomlik, lepusztul valami?
A poszthoz gratulálok, nagy élvezettel olvastam, ahogy az említett Városok Stadionok kocsmák oldalt is szoktam.

gigabursch 2021.04.12. 18:14:53

Kisorosziban két pálya van!
A régi a szugetcsúcson.
Ha ott jársz nézd meg a régi öltözőn - ma a kemping csehója - az árvíz táblákat. Tanulságos...

Az újabb az bent van a faluban.

Rich.mond 2021.04.12. 19:02:13

Nekem is tetszett a poszt! :) A magyarfutball.hu-n a kisoroszi képeket én csináltam, az a pálya egész jó állapotban van, csak sajnos csapat nincs - amit nem értek, mert tele a növekvő község fiatalokkal.
Ja, azt én sem értem, hogy miért jó, ha valami lerohad - mondjuk a felcsúti stadionért nem fájna a szívem, de Kelet-Magyarországon felnőve túl sok pusztulást láttam már.

pörgeszurkol 2021.04.12. 20:06:28

@Rich.mond: Köszi mindenkinek a kiegészítést, ha kicsit jobb idő lesz, feltekerek Kisorosziig, főleg, ha visszafelé beleférne egy 'monostori meccs. :)

A lerohadás témájához: a felcsúti stadionért nem hullajtanék könnyeket, ha így látnám, de azért az újak zöme - ha már megépült - maradjon csak meg szépnek, hátha egyszer visszatérhetnek és vissza is akarnak térni az emberek a meccsekre.
süti beállítások módosítása