Három hét, három kupadöntő

A május első fele igencsak sűrűre sikerült, és még csak most jön a szezon egyik legjobb szakasza, a bajnokságok befejezése és az osztályozók.

Az egyik kedvenc időszakom május a fociban: ilyenkor még az NB I is izgalmassá válik, az alsóbb osztályokban pedig főleg felpörög az élet - kiesés, feljutás, osztályozó. Ezt az egészet dobja fel a kupadöntők sora. Idén zsinórban három fináléra is kimentem, sorrendben előbb az Amatőr Kupa, majd a Magyar Kupa, végül a Budapest-kupa jött, előbbi a Hidegkuti Stadionban, a Magyar Kupa természetesen a Puskás Arénában, míg utóbbi a Budafoki MTE stadionjában.

Nem véletlenül gyúrtam egy posztba a három meccset, hiszen mindhármat kívülállóként néztem, és hát valljuk be, egyik színvonala sem volt igazán magas, ráadásul az első kettőn aranyárban, repohárban lehetett csak kapni a stadionsörök szintjén is rossz söröket, e tekintetben Budafok sokkal jobb volt. A hangulatra legalább egyik alkalommal sem lehetett panasz, de ebből a szempontból is az utolsó döntő vitte a prímet, ahol feszültség és kisebb rendbontás is kialakult a lelátón. De kezdjük csak szépen sorban a rövid élménybeszámolókat!

A Nyergesújfalu–Felsőzsolca döntőn csak a dvtk.stickers néven ismert groundhopper-haverom miatt "szurkoltam" a borsodi csapatnak, amúgy teljesen mindegy volt nekem, ki nyer. Kicsit meglepett, hogy belépőt is kellett venni erre a meccsre - jó, utána lehetett volna maradni a női kupára, de este 8-ig éljen az az MTK-büfé kosztján és árain, aki kitalálta a repoharakat! Arra külön büszke vagyok, hogy ezen a meccsen a stadionban nem ittam sört, az ezer forintos Arany Ászok már tényleg minden határon túl van, helyette a Ne tovább csapolt krusóját fogyasztottam a meccs előtt és a szünetben is.

A csapatok lelkesen kezdtek, egymásnak estek, ahogy az két amatőr klubtól elvárható volt egy ilyen stadionban, ilyen tét mellett. A nyergesiek kezdtek veszélyesebben, persze a Felsőzsolca szerzett vezetést. A félidő végén aztán egy gyönyörű lövéssel duplázta meg előnyét a borsodi együttes. A második félidőre leült a meccs, elfáradtak a srácok, maradt a 2–0, a Felsőzsolca ünnepelhetett.

Egy héttel később elég volt két megállóval kevesebbet menni az 1-es villamossal az újabb csodálatos meccsélményért - mondjuk én 75-ös trolival mentem át Újlipótból egy remek alapozás után, de ez most mindegy. Sajnos hiába nem a válogatott játszott, csak az ihatatlan Sopronit mérték 1300 forintért, egészen felháborító, egyet persze megittam, hiszen itt nem lehet a szünetben kiszaladni sörért. Természetesen a budafoki szektorba vettem jegyet, ahogy minden jelenlévő ismerősöm. A három döntőből egyedül itt tudtam érzelmileg viszonyulni a mérkőzéshez, amit nem is annyira a gyerekkori budafoki kötődésem táplált, hanem a ZTE iránti ellenszenvem. Ahogy figyeltem, ezzel nem voltam egyedül, így a budafokiak rigmusain felül időnként más is fel-felharsant szigetszerűen.

A pályán itt sem történt sok érdekes, az első játékrészben még reálisnak tűnt a budafoki csoda, kapufáig is eljutott a fővárosi klub, aztán szépen, lassan elfáradtak a játékosok, a 0–0-át követő hosszabbításra már egyértelműen kijött a ZTE fizikális fölénye. Ez végül az utolsó percekben érett góllá, és bár a lefújás előtt elindultam a második találatnál, azt meg kell hagyni, hogy az a szabadrúgás a három kupadöntő legszebb jelenete volt. A pirózáskor amúgy itt is volt kisebb vita a szekuval, de a legszórakoztatóbb lelátói események a Budapest-kupára maradtak.

Amúgy abból a szempontból nem bánom a ZTE győzelmét, hogy így továbbra is a Kerület az egyetlen budai kupagyőztes, és továbbra is kikezdhetetlenül a legsikeresebb budai klub, egyedül az utóbbi 15-20 évben megy jobban a Budafok sora.

A Csepel és a PSK kerültek szembe egymással a Budapest-kupa döntőjében. Ez a Csepel a Németh Szilárd-féle, a Csep-Gól licenszével induló Csepel, ami mögé az ultrák is beálltak, és ami a jövőben a tervek szerint Csepel TC néven folytatja majd. A meccs előtt természetesen a Promontor utcára nyíló sporttelepi kocsmában ittunk, ahol Pilsnert is csapolnak. Különösen feldobta a hangulatot, hogy műanyagpohárban be is lehet vinni a sört onnan, így csak a kétszer tizenötperces hosszabbítás miatt kellett egy benti Drehert is inni, amúgy ezekkel megvoltunk. Álomszerű az előző két kupadöntőhöz képest.

A társaság zöme kispestiekből állt, így hiába tartottam volna érdekesebbnek a csepeli szektort, a pestszentimrei oldalra mentünk. Meglepett, mennyire komoly szurkolást hoztak össze ők is, de még így távolról is látványosabbnak tűnt a csepeli oldal.

A meccs itt sem volt túl izgalmas, voltak helyzetek mindkét oldalon, a PSK egy tizenegyest reklamált (utólag amúgy joggal), a Csepel meg egyszerűen több helyzetet alakított ki, de a rendes játékidőben nem esett gól. Feltűnő volt már az elején is, ahogy a PSK szurkolói több rigmusban is árulózták a Csepel edzőjét, aki valóban hosszú időt töltött el Pestszentimrén. A PSK edzője egyébként Ikenne King volt, ő ráadásul Lanzafamét váltotta a poszton, szóval nemcsak a délpesti régió miatt szurkoltak a PSK-nak a kispestiek.

Na, de visszatérve az árulós rigmusokra. Nem tudom, hogy ez okozta-e a konfliktust, vagy volt-e más is, mindenesetre a hosszabbításban előbb pár csepeli próbált átmászni az imreiek közé, majd viszont. Közben kicsit rángatták a kerítést is, és próbáltak pár ütést is bevinni mindkét oldalról, de nem tudom, mennyi sikerrel. Bár egy szektorral arrébbról nézve ez jól szórakoztatott, de annyira azért nem bánom, hogy végül a biztonságiak megakadályozták, hogy nagyobb balhé legyen ebből.

A Csepel még a hosszabbítás elején vezetést szerzett, ezt meg is tartotta a végéig, így a történelemben először a Csepel nyerte a Budapest-kupát.

Így a két hosszabbítással közel négy meccsnek felelt meg ez a három kupadöntő, bár az Amatőr kupán azért jó húsz percet a kocsmában töltöttem a második félidő elején, és persze mindhárom alkalommal a kezdés környékén estem be. Masszív élmény volt ez a három szerda, nem mondom, hogy jövő héten hiányozni fog egy újabb kupadöntő, főleg úgy nem, hogy jön a Kerület utolsó hazai meccse, majd az utolsó túra a szezonban. Amint vége az NB III-nak, jönnek az osztályozók, szóval lesz még mire kimenni, közben amikor belefér, a tévében is kiváló meccsek várnak rám az NB I végjátékában. Jó ez a május, na!