Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik


Ritka, mint a délutáni Gázgyár-meccs Óbudán

2022/03/25. - írta: pörgeszurkol

Fokozva a címet, mostanában sajnos az is megállná a helyét, hogy "ritka, mint a Gázgyár-siker", de azért bízom benne, hogy ez csak átmeneti állapot.

Tovább Szólj hozzá!

A közműderbin a víz volt az úr

2021/11/21. - írta: pörgeszurkol

Tovább nehezedett a Gázgyár helyzete a BLSZ I-ben, pedig sokáig úgy tűnt, lehet sansza a csapatnak a Vízművek ellen. Egyúttal végre sikerült olyan Vízmű meccsre kimennem, ahol ott voltak az ultrák, sőt, prémium előadással szórakoztattak - ha már maga meccs elég harmatosra sikeredett.

Tovább Szólj hozzá!

Egyre nagyobb a gáz a Gázgyárnál

2021/10/04. - írta: pörgeszurkol

A BLSZ I. hetedik fordulója után sajnos az ASR Gázgyár a tabella utolsó helyét foglalja el, és a Csepel ellen is durván beleszaladt a késbe a Gáz, pedig felcsillant némi remény az első félidőben, hogy talán nem is olyan rossz ez a csapat.

Tovább Szólj hozzá!

Túl mély volt a víz a Csepelnek a bajnoki rajton

2021/09/06. - írta: pörgeszurkol

A válogatott szünet miatt ezen a hétvégén csak az NB III-ban, és attól lefelé rendeztek bajnoki mérkőzéseket. Budapesten egyértelműen a Fővárosi Vízművek–Csepel találkozó tűnt a legérdekesebb programnak, ami a vendégek számára egyben a bajnoki rajt is volt a Magyar Kupában való érdekeltség miatt.

Tovább 2 komment

Kalandozás a prágai blasz világában

2021/09/03. - írta: pörgeszurkol

Ahogyan ígértem, jön egy újabb poszt az augusztusi prágai kirándulásomról. A cím egy kicsit megtévesztő lehet, ugyanis a két prágai alsóbb osztályú meccs közül csak az egyik volt ténylegesen "blaszos", azaz prágai helyi ligás, a másik egy harmadosztályú összecsapás volt két fővárosi klub között.

Tovább Szólj hozzá!

Meghiúsított bajnokavató Budán

2021/06/11. - írta: pörgeszurkol

Érdekesen alakult idén a koronavírus miatt a BLSZ II. lezárása: csütörtökön úgy léphetett pályára a MUN, hogy ha nyer, akkor bajnok, ha nem, akkor marad az ezüst. Persze az igazi tét, a feljutás már eldőlt korábban, a MUN és Pestszentimrei SK jutottak fel a BLSZ I-be. A korábbi meccsek pótlása során…

Tovább 2 komment

Mi újság a budapesti bajnokságokban?

2021/06/06. - írta: pörgeszurkol

Egy BLSZ III-as bajnokin értesültem a budapesti bajnokságok átszervezéséről, és mivel annyira nagy híre nem ment ennek, ezért épp itt az ideje átvenni a változásokat - mindezt persze egy meccsbeszámoló keretében, a magyar klubfutball egyik kultikus helyszíne mellett.

Tovább Szólj hozzá!

Történelmi helyszín őszinte focival

2021/05/28. - írta: pörgeszurkol

Ugyan kicsit szeretek dobálózni azzal, hogy egy meccs vagy pálya miért történelmi, ezúttal olyan helyen jártam - első alkalommal -, amire túlzás nélkül lehet mondani/írni, hogy a magyar foci történelmében fontos szerepet játszott, egy igazi magyar grundhopper számára pedig már-már kötelező…

Tovább Szólj hozzá!

Rettenetes, de meg lehet szokni

2021/02/01. - írta: pörgeszurkol

Két dolgot utálok nagyon ebben a koronaparában, már persze azon kívül, hogy egyáltalán van. Az egyik a bizonytalanság: nem lehet tudni, mikor lesz végre vége, így nehezebb vágni a centit, csak reménykedni lehet. A másik, hogy lassan megszokom az egészet. Ez lehetne pozitívum, de valójában nem az,…

Tovább Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása