Ha rövidre akarnám zárni a posztot, akkor annyi lenne a címben feltett kérdésre adott válaszom, hogy ahogy az élet minden területén, így a futballban is felbecsülhetetlen veszteséget okozott Magyarország számára a trianoni békediktátum. Ennél persze hosszabb írást szántam a nemzeti tragédiánk századik évfordulójára, viszont pátoszos merengés helyett száraz tényekkel érzékeltetem, mekkora csapásról van szó.

A következőkben a teljesség igénye nélkül olyan labdarúgók nevét sorolom fel, akik a Kárpát-medencében született magyarok vagy magyar származásúak, ám mégis egy másik országot képviseltek válogatott szinten. Csak olyanokat sorolok fel, akik nem a mai Magyarország területén születtek és nem kivándorlóként játszottak másik válogatottban, tehát csak olyanok szerepelnek az alábbi listán, akik magyarként szülőföldjükön maradva egy másik országot voltak kénytelenek képviselni.

Még egyszer felhívnám rá a figyelmet, hogy a lista biztosan nem teljes! Az 1990-es évek előtti időszak -különös tekintettel a két világháború közötti évekre- bizonyosan hiányos, ebből az időszakból az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon résztvevő magyarok szerepelnek a listán. Az elmúlt harminc évben más nemzetek válogatottját képviselő, de a magyar nemzet területén született, magyar származású játékosok listája sem teljes, de jóval közelebb áll ehhez. A felnőttválogatottak mellett az aktuális U21-es csapatokat is figyelembe vettem.

Ádám Mihály (Románia), Almási László (Szlovákia), Bálint István (Románia), Barátky Gyula (Románia), Barmos József (Csehszlovákia), Beke Zoltán (Románia), Bénes László (Szlovákia), Biros Pál (Csehszlovákia), Bodola Gyula (Románia), Borbély Balázs (Szlovákia), Borbély Sándor, (Románia), Bölöni László (Románia), Braun-Bogdán Kálmán (Románia), Bürger Rudolf (Románia), Czakó József (Románia), Deák Ciprián (Románia), Dembrószky Imre (Románia), Dezső Béla (Románia), Dobay István (Románia), Dobos Antal (Románia), Eisenbeisser Alfréd (Románia), Fábry Marek (Szlovákia), Ferenczi Antal (Románia), Gábor Romolus (Románia), Gergely László (Románia), Glanzmann Ede (Románia),Gőgh Kálmán (Csehszlovákia), Gyömbér Norbert (Szlovákia), Jakovetic Lajos (Jugoszlávia), Jenei Imre (Románia), Juhász Gusztáv (Románia), Kacsányi László (Csehszlovákia), Kádár Zoltán (Románia), Kalocsay Géza (Csehszlovákia), Karasi Sztaniszlav (Jugoszlávia), Kátai Sándor (Szerbia), Kéketi Dusán (Csehszlovákia), Keserű Claudiu (Románia), Kiss Fülöp (Szlovákia), Klein Mihály (Románia), Klimek István (Románia), Kocsis Elemér (Románia), Kocsis Razvan (Románia), Kopasz Ádám (Szlovákia), Kotormány Rudolf (Románia), Kovács István (Románia), Kovács Miklós (Románia), Kuna László (Szlovákia), Lakatos Máriusz (Románia), Mák Róbert (Szlovákia), Móder József (Szlovákia), Molnár Pál (Csehszlovákia), Moravetz József (Románia), Muzsnay Zsolt (Románia), Nagy Albert (Jugoszlávia), Nagy Miklós (Románia), Nemec Dejan (Szlovénia), Németh Szilárd (Szlovákia), Pálfi Béla (Jugoszlávia), Pinte Attila (Szlovákia), Prassler Gyula (Románia), Puhalak Antal (Jugoszlávia), Puskás György (Románia), Putnoki Mátyás (Szlovákia), Rácz László (Szovjetunió), Raffinsky László (Románia), Saláta Kornél (Szlovákia), Schwartz Sándor (Románia), Selymes Tibor (Románia), Sepsi László (Románia), Simon Gyula (Szlovákia), Sípos Dávid (Szlovákia), Steiner Béla (Románia), Steiner Rudolf (Románia), Szabó Erik (Szlovákia), Szabó János (Románia), Szabó József (Szovjetunió), Szabó Ottó (Szlovákia), Száraz Benjamin (Szlovákia), Szatmári Lajos (Románia), Takács József (Jugoszlávia), Tamás Gábor (Románia), Tapiska Antal (Jugoszlávia), Vaskó Fülöp (Szlovákia), Varga Péter (Szlovákia), Vencel Sándor (Csehszlovákia), Vogl Imre (Románia), Weichelt Károly (Románia), Wetzer Rudolf (Románia), Zauber Sámuel (Románia), Zombori Vilmos (Románia)

Fájóan hosszú ez a lista, ráadásul csak válogatott játékosok szerepelnek rajta, számos határon túli magyar játékos futott be komoly karriert úgy, hogy a nemzetközi sajtóban nem magyarként szerepel(t). Elég csak az NB I. elmúlt harminc évére gondolni, és a fenti lista máris még hosszabb.

Talán kevésbé szívbemarkoló, de érdemes kitérni arra is, hogy az egykori Magyarországhoz tartozó városokat képviselő klubok a nemzetközi kupaporondon más országoknak szereztek és szereznek dicsőséget. Ez persze kevésbé érdekes az olyan klubok esetében, mint a pozsonyi Slovan vagy a Vojvodina, amik soha nem voltak magyar klubok, pedig tartoztak magyar fennhatóság alá. Sokkal rosszabb érzés viszont azt látni, ahogy a dunaszerdahelyi DAC vagy a Kolozsvári Vasutas idegen országokat képviselve játszik nemzetközi meccseket. Lehet, hogy önző gondolat, de az ő nemzetközi sikereiknek nem tudok őszintén örülni, mert az örömöt beárnyékolja a tehetetlen düh és a szomorúság.

Külön kiemelném még, hogy a magyar sportsajtóban nagyjából az 1950-es évek második fele óta írják külföldiül ezeknek a csapatoknak a nevét, előtte a magyar név volt a megszokott. Európa szinte összes országában az adott ország anyanyelvén írják a külföldi csapatok nevét (lásd Hajduk Spalato, Bayern Munich, Standrad Lüttich vagy AC Mailand), ez alól Magyarország a kivétel. Az utóbbi pár évben minimális, de pozitív változás, hogy a vállaltan magyar csapatok neveit (Dunaszerdahely, Topolya, Sepsi) már legalább magyarul írják, de ez még mindig elég kevés abban az országban, ahol Kolozsvárt is simán leírja románul a nevében nemzeti sportújság.

A gyalázatos, igazságtalan trianoni békediktátumot ugyan száz éve írták alá, mégis sok szempontból a jelenünk, nem pedig a múltunk. Maradva a focinál: Trianon a jelen, amikor a román vagy a szlovák válogatottban magyar játékos lép pályára, a jelen, amikor a DAC Szlovákia számára szerzi a koefficiens pontokat az Európa-ligában és a jelen, amikor a Puskás-díjat nyerő magyar játékost próbálja sajátjaként kezelni egyik-másik román újság. A jelen, amikor magyar játékosokat légiósnak tekintenek a magyar bajnokságban, és a jelen akkor is, amikor a topligákban több az olyan magyar játékos, akinek az állampolgársága nem magyar, mint az anyaországi.

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Emléke sír a lanton még...

Ma találkozik egymással az idei évben először, a szezonban másodszor az Újpest és a Fradi. Először fordul elő, hogy nézők nélkül rendezik meg a legfontosabb magyar bajnoki mérkőzést, ha másért nem, hát emiatt biztosan különleges lesz a találkozó.

Ami a várakozásaimat illeti, egy októberi cikkemből idéznék:

"Szívesen írnám azt, hogy nagyon várom már ezt a rangadót, de sajnos ez nem így van. Az elmúlt években olyan egyenlőtlenné vált a versengés a két csapat között, mint amilyen az 1970-es években volt."

Az akkori munkahelyem miatt októberben csak utaltam rá (mondjuk szerintem elég egyértelműen, így visszanézve büszke vagyok erre a cikkre), most le is írom: a derbik hangulatán, színvonalán és egyáltalán az azokat megelőző várakozáson tökéletesen lemérhető, mit tett a magyar focival a politika:

Kiölte belőle a szenvedélyt.

A stadionok jobbak és szebbek (Újpesten mondjuk ugyanolyan), a színvonal jobb esetben ugyanolyan, de általában rosszabb, az érdeklődés és a hangulat pedig összemérhetetlenül kisebb, gyengébb és unalmasabb lett a magyar bajnokságban a 2000-es évekhez képest.

Pénz van, a körülmények jók, a foci színvonala ugyan alacsony, de az volt 15 és 25 éve is. Szurkolók viszont nincsenek, nézők is csak alig.

Azt nem mondom, hogy a nézőszám visszaeséséért csak a politikai okokból átalakított NB I. a felelős, természetesen nem így van. Ez egy hosszú folyamat eredménye, amiben a szurkolói erőszaknak is megvan a maga szerepe, de a szurkolókat démonizáló média sokkal többet ártott. Közben a világ is megváltozott, sokkal több külföldi meccset lehet nézni az otthon kényelmében vagy a kocsma melegében.

Sok tényező vezetett el idáig, de a Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, Balmazújváros, Csákvár és társainak megjelenése, mesterséges életben tartása, feltőkésítése; a Videoton (Vidi, Fehérvár, Parmalat, Vadásztölténygyár stb.) és a Fradi politikai alapokon történő, állami pénzeken való kiemelése a mezőny fölé, valamint több nagyobb klub tönkretétele (elsősorban, de nem kizárólag: Győr, Nyíregyháza, Pécs, Tatabánya) együtt talán a legerősebb taszítóereje a mai NB I-nek.

Az Újpest–Fradin az Újpestnek szurkolni lehetne valami lázadás vagy ellenállás, de egyáltalán nem erről van szó: nincsen ideológia a fenti folyamatok mögött, csak pénz. A Fradi politikai háttere népszerűsége miatt ilyen erős, a Fradit kritizálni azért nem lehet (mármint a sajtó nagy részében), mert elnöke a kormánypárt egyik erős embere. Nincs mi ellen lázadni, nem lett menőbb az Újpestnek szurkolni, "csak" annyi történt, hogy nagyon szar érzés nézni és hallgatni azt, ahogy a teljesen eltorzított erőviszonyok között Góliát legyőzi Dávidot. Újra, és újra. Nincs miért lázadni, legfeljebb valami ellen, de az önmagában kevés.

Irigylem azokat, akik még lelkesek és szenvedélyesek, ma este 90 percig remélem én is az leszek a tévé előtt, de sokkal jobban várom az NB II. és az NB III. hivatalos kialakítását, beosztását és lebonyolítási rendjét; majd pedig a bajnokságok őszi rajtját. Az NB I-es meccseken és a derbiken meg csak túl akarok lenni.

Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt! 

Amikor felavatták a Puskás Arénát az Uruguay elleni barátságos meccsel, akkor büszkén hirdettem, hogy én ugyan meg sem próbáltam jegyet venni erre, ez csak egy gálameccs, ez engem nem hoz annyira lázba. Még akkor sem, ha a válogatott játszik, valamiért ezek a barátságos mérkőzések a legritkább esetben érdekelnek annál jobban, hogy a tévében megnézem őket.

Egyébként is úgy voltam vele, hogy van jegyem az Európa-bajnokság első budapesti meccsére, az lesz az első tétmeccs, az lesz az igazi avató!

Az élet hamar átírta ezt a naiv gondolatmenetemet: előbb a selejtezők végére kiderült, hogy ha Magyarország kijut az Eb-re, akkor nem az Eb-meccs lesz az első téttel bíró találkozó a Puskásban, hanem a pótselejtező. Aztán a koronavírus teljesen átrendezte az egész képletet, a legjobb esetben is szeptemberben lehet meccs nézők előtt a Puskásban, remélhetőleg majd pótselejtező formájában. Az Eb meg ugye leghamarabb jövő nyáron lesz és csak bízni tudok benne, hogy a jegyek ugyanarra a meccsre érvényesek, mint amire idén lettek volna.

Itt tartottunk, amikor jött a derült égből a villámcsapás: a Honvéd–MTK Magyar kupa elődöntőt a Puskás Arénában rendezik, természetesen nézők nélkül, sőt, június harmadikán a kupadöntő is a Puskásban lesz. Utóbbi döntés érthető, örülök is neki, hogy nem a Groupamában lesz a döntő, és egyébként is van hagyománya annak, hogy a Puskásban vagy elődjében rendezik a döntőt.

Fotó: MTI

A döntő előtt viszont egy meccs erejéig a Honvéd hazai pályája volt a Puskás Aréna. Nyilván sem a klub, sem a szövetség nem akart másik helyszínt keresni, hanem rögtön a lehető legreprezentatívabb választ adták arra a problémára, hogy az elődöntőben összekerült Honvéd és MTK jelenleg ugyanazt a stadiont használja. Ez csak annak a fényében érdekes, hogy amikor lehettek nézők a Honvéd kupameccsén, de az MTK-pálya foglalt volt, akkor Szegeden kellett játszania a csapatnak. Ugyanígy az Újpestnek is vidéki helyszíneket kellett keresnie a kényszerhelyzetében, akkor sem jöhetett szóba a nemzeti stadion. Most, hogy nincsenek nézők, mindenki sokkal rugalmasabb, csak hát minek?

Eleve abszurd és rendkívül rugalmatlan szabálynak tartom, hogy egy NB I-es csapat pályaválasztóként mindig, minden körülmények között csak NB I-es minősítéssel rendelkező stadionban léphet pályára tétmeccsen. Emiatt kellett a Honvédnak az elmúlt egy évben Szegeden és Győrben "hazai pályán" játszania, míg az Újpest Zalaegerszegen és szintén Szegeden "fogadhatta" ellenfeleit. Abban az országban, ahol évente több stadion is épül, különösen nevetséges szituáció ez.

Ilyen körülmények között nehéz ünnepinek nevezni az alkalmat, amikor a Puskás Aréna "élesben" debütált, de még mindig lehetett volna az, csak sajnos rettenetesen unalmas és hosszú mérkőzés lett belőle.

Sok szót nem is akarok erre vesztegetni, annyi bizonyos, hogy bármelyik pályán előadhatták volna ezt a produkciót a csapatok. Azt sem sajnálom, hogy erre a meccsre nem jutottam ki, éppen elég sokáig tartott ez így is.

Mezőkövesd–Honvéd döntő lesz tehát a Magyar kupában. Már az elődöntők előtt tudtam, hogy a döntőben ennek a párharcnak a győztesének fogok szurkolni. Nemcsak azért, mert a Mezőkövesd egy múlt nélküli műanyagcsapat, hanem főleg amiatt, hogy ha a bajnokságban nemzetközi kupaindulást kivívó csapat nyeri a kupát, akkor a bajnoki negyedik indulhat az Európa-ligában. Ez a csapat jelenleg a magyar bajnokság leggusztustalanabb alakulata, a Mezőkövesd múltnélküliségének és műanyag mivoltának a köbe, a Puskás Akadémia nevet viselő Felcsút.

Kapott már elég pofont az utóbbi időben a magyar klubfutball és annak hagyományai, nem hiányozna még egy felcsúti nemzetközi kupaszereplés is mellé, éppen elég lesz az is, hogy 2010-es évek előtt még az NB III-ig is csak elvétve eljutó Mezőkövesd minden bizonnyal ott lesz az európai kupaporondon.

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy végre mondott valami értelmezhetőt Roderick Duchatelet klubtulajdonos az összes Újpest-szurkolót leginkább foglalkoztató kérdésről, a címerügyről. 2017 óta vártunk erre, ráadásul korrekt, szurkolói szemmel nézve előremutató nyilatkozatot tett, még ha közben nem is bánt kesztyűs kézzel az anyaegyesülettel.

Kezdem egy vallomással!

Egészen a címer lecseréléséig nekem nem volt különösebb problémám az Újpest belga tulajdonosával. Nem mondom, hogy kedveltem, voltak vállalhatatlan megnyilvánulásai, de nagyon nehéz helyzetben kvázi megmentette a csapatot, ami ugyan nem lett jobb, de kupagyőzelem formájában még valami eredmény-féleség is összejött, szóval a 2010-es évek első felében számomra nullszadós szereplő volt. Eleve az a véleményem a klubtulajdonosokról, hogy a legjobb, ha nem zavarnak nagy vizet és nem kell róluk beszélni.

Aztán jött a címercsere, ami egy szörnyű pofon volt minden jóérzésű Újpest-szurkoló számára. Nem kell ehhez ultrának vagy minden meccsre kijáró drukkernek lenni, bárki, aki csak kicsit is szimpatizál az Újpesttel, elárulva érezhette magát. A hagyományok meggyalázása, a szurkolók véleményének negligálása, önkényesen bevezetett nevetségesen kinéző címer: ezek után bármit csinálhat Duchatelet, pozitív szereplő biztosan nem lesz belőle Újpesten. Pedig én jóhiszemű vagyok vele kapcsolatban, elhiszem, hogy tényleg volt oka a cserének, sőt, még az UTE és az Újpest közötti vitában is hajlok arra, hogy van igazsága. De!

DE!

Legyen bármennyire őszinte és igaz a mostani megnyilvánulás (persze egyáltalán nem biztos, hogy a kettő közül bármelyik jelző illik rá), akkor sem mentesíti a belgát az alól, amit 2017 óta művelt. Én elhiszem, hogy nehéz egy klubtulajdonosnak megtalálni a közös hangot az ultrákkal, de az, ahogy Duchatelet bánt a szurkolókkal, minősíthetetlen. Eleve a címert úgy cserélte le, hogy nem indokolta meg, a szurkolókat nem kérdezte meg, milyen legyen az új címer (bár volt egy névleges szavazás a klub honlapján, de azt inkább hagyjuk!), majd az elégedetlen hangokat nem hallotta meg, és negligálta a kérdést. Lényegében kimondta, hogy tőle aztán csinálhatnak bármit a szurkolók, az új címer marad.

Ez a makacs gyermekhez illő viselkedés méltatlan helyzetbe hozta az Újpestet, ezután az volt a minimum, hogy most elnézést kért a címercsere miatt, és úgy-ahogy épkézláb indokot hozott fel mellette. Mennyivel másabb lett volna ezt három éve megtenni, ugye.

Ne felejtsük el Duchatelet számlájára felírni a keret gyengülését sem. Nem az egész munkásságára gondolok, csak az idei szezonra. Hogy távozhatott például Feczesin? Egy újpesti gyökerekkel rendelkező, nem is fiatal, viszont gólerős játékost hogy nem sikerült megtartani? Ha pedig korábbra gondolunk vissza, többek között Balajcza távozása is botrányos volt.

Mindenesetre a mostani, némileg azért zsarolásra emlékeztető "észhez térés" időzítése jó, még a derbi és a bajnokság folytatása előtt legalább szóban pont kerülhetne az ügy végére, biztosan jót tenne a játékosoknak is, ha nyugodtabb lennének a kedélyek. Akkor is, ha ez az "észhez térés" cseppet sem őszinte és érdekből történik.

Ne legyek persze naiv, természetesen nem lesznek nyugodt körülmények, Őze István ugyanis elég hamar reagált a videóra, és nem mondhatni, hogy pozitívan. Nyilván ismert volt az álláspontja a vitában, nem is volt várható, hogy egyből, minden ellenkezés nélkül megegyezés születik. Az viszont elszomorító, hogy az UTE reakciójában semmi kompromisszumkészség nincs, csak sértődött beszólogatás. Érthető, persze, csak nem viszi előrébb az Újpest ügyét, pedig az lenne a legfontosabb, nem az egyéni érdekek.

Hosszú szünet után úgy indul újra bajnokság, hogy az Újpestet egy pont választja el a kieséstől. Ebben a helyzetben mindenkinek össze kellene fogni azért, hogy nehogy megszakadjon egy 108 éve tartó sorozat, az Újpesttel nem eshet meg az a szégyen, hogy kiesik. Még akkor sem, ha ez az ára a tulajdonos távozásának.

Mert persze ne legyen kétsége senkinek, az elmúlt három év után természetesen azt szeretném, ha a belga elhagyná az Újpestet. Ám ennél is sokkal jobban szeretném, ha rend lenne végre a klubnál, nem lenne rivalizálás az UTE és az Újpest között, és végre visszakapnánk a címert.

Jó lenne a következő szezont nézőkkel, rendes címerrel, és egy normális kerettel kezdeni.

Én nem.

Kifejtettem bővebben, hogy mire gondolok.

Természetesen nem arra, hogy soha nem nézek külföldi meccseket. Nézek, néztem ma is (végre!), és vannak számomra szimpatikus és kevésbé szimpatikus külföldi klubok, sőt, kedvencem is van köztük. Egyébként is azt gondolom, hogy úgy van értelme leülni megnézni egy meccset, ha valakinek tudok szurkolni az adott mérkőzésen. Ugyanígy természetes, hogy a Bajnokok Ligájában és a VB-n (illetve minden más sorozatban) magyarként rendre választunk magunknak egy kedvencet (általában teljesen szubjektív, érzelmi alapon, bár emlékszem még rá, 2018-ban mit kaptam azért, mert őszintén leírtam, mi alapján választok kedvenceket egy vébén...), és annak szurkolunk, hiszen ritka, ha az ilyen eseményeken érintettek vagyunk.

Külföldi bajnokságokat csak akkor szoktam nézni, ha nincs más, de ettől még az értelmezhető európai bajnokságokban vannak számomra szimpatikus és kevésbé szimpatikus csapatok, de rajongani bárkiért egy távoli országban? Nem értem.

Nem is lehetne aktuálisabb ez a téma most, hiszen a mai nappal elindult a Bundesliga (nézők nélkül, normális gólöröm nélkül, szétszórt kispadokkal, szürreális körülmények között), és ennek természetesen örülök, végre van rendes foci a tévében. Igazából persze az NB I-et várom már, és közben kicsit irigykedek is a németekre, mert ott a szövetség nem volt olyan inkompetens, hogy ne indítsa el a másodosztályt. Érdekes volt két hónap kihagyás után a Bochum–Heidenheim meccset nézni élőben.

Hiányzik már...

Visszatérve a címben feltett kérdésre: a hangsúly most a rajongás szón van. Ahogyan az elején írtam, engem sem hagy hidegen a Magyarországon kívüli labdarúgás, sőt például imádom a cseh Bohemians Prágát, kamaszkoromban pedig (figyelem, coming out következik!) nagyon szerettem a Juventus-t, ami akkor még nem volt ennyire műanyag, viszont ott játszott az isteni Del Piero. Ebben a korszakomban sem tartottam magam "Juvésnak", végképp nem beszéltem többesszám első személyben a Juventusról, ezt csak az Újpesttel kapcsolatban tettem meg (és nyilván a válogatott esetében is). Ez mára annyiban változott, hogy kicsit néha zavarban érzem magam, ha az Újpestről T/1-ben beszélek, mert igazából a Kerületkéről tudok őszintén így nyilatkozni. Hiába imádom a Bohemkát, és voltam is pár meccsükön, nem tudom az indentitásom részének tekinteni a nekik való szurkolást, amit éppen ezért nem is mondok rajongásnak, csak szimpátiának.

A rajongás a fociban az én értelmezésem szerint az, ha az identitásunk része az adott klub. A története, a hagyományai, a stadionjának környéke és lelátói. Törzsszurkolókkal, kocsmákkal, játékosokkal, mindennel együtt.

Nem értem, hogyan lehetne az identitásom része egy külföldi klub, főleg egy sztárcsapat. Egy dolog szurkolni valakinek, más dolog úgy bemutatkozni (ha fociról van szó), hogy "Arsenal-drukker vagyok" (vagy Manchester United, Real Madrid, Barcelona, Juventus és még sorolhatnám, még mielőtt valaki fennakad a csapaton). Előbbit értem és csinálom, utóbbit nem tudom hova tenni.

Akkor érdemes tényleg T/1-ben beszélni egy klubról, ha kijárunk az adott csapat meccseire (lehetőség szerint), és eleve nem több ezer kilométerre élünk szeretett klubunk otthonától, hanem szerencsésebb esetben lokálpatriótaként a helyi csapatnak szurkolunk, de minimum egy félnapos utazással letudható a meccsre járás. Ismerjük a játékosokat legalább félig-meddig, ismerjük az arcokat a lelátóról, tisztában vagyunk a klub történelmével, tudjuk, hol isznak a nagy öregek, legalább látásból ismerjük az ultrákat és hasonlók. Ettől lesz identitásképző tényező a labdarúgás, meg számos egyéb olyan dologtól, amit az internetről nem lehet megtanulni, hanem magunkba kell szívni. (Annyival árnyalnám a képet természetesen, hogy az élet bárkit vethet bárhová, így előfordulhat, hogy elszakad attól a közegtől, ahová kijárt meccsre, ahol fennállt a fenti viszony, de attól még a klub iránti rajongás nem szűnik meg.)

S hogy mi a bajom a külföldi foci iránti rajongással, és az azzal való azonosulással?

Az, hogy nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy a globalizált világunkban ugyanannyira normális a világ bármely táján Barcelona (csak egy példa, még mielőtt...) szurkolónak lenni, mint Katalóniában. Vagy fordítva, nem akarom elfogadni, hogy Budapesten ugyanúgy lehet valaki madridista vagy juventino (jézusom, már ezek a szavak is...), mint fradista vagy újpesti. Ne már!

Ennek az elfogadása szerintem a modernfocinak való teljes behódolás, az átigazolási összegeken való csámcsogás, a színházi szurkolás, és a foci elitesedésének elfogadása. A futball üzletté válásának és az úgynevezett topfutball (tehát a modernfoci) kultúrájának elfogadása, egyben elfelejtése annak az alapszabálynak, hogy a labdarúgás egy játék, melynek célja a nézők szórakoztatása.

A modernfoci egy mézes-mázos, csillogó-villogó, irgalmatlan pénzekkel leöntött, műanyag, képmutató világ, amiből éppen az hiányzik, amiért úgy imádom a labdarúgást: az őszinte foci, az őszinte közeg, az emberközeliség és az emberarcúság.

Megszoktuk már, hogy az MLSZ nem a legjobb, legátláthatóbb döntéseket hozza, éppen ezért a magyar foci mellett még mindig kitartó közeg tele van találgatásokkal, konteókkal. Ehhez jön még ráadásként, hogy minden selejtezősorozatban számolgatni kell, szóval igazán nem áll távol a szurkolóktól egyes kérdések túlgondolása.

Természetesen ez igaz rám is, elég csak megnézni, hogy az előző posztjaimban mennyit szenvedtem azzal, hogy a magyar labdarúgás alsóbb osztályainak lezárására valami vállalható megoldást találjak. Milyen igaza volt az MLSZ-nek, ők nem akadtak fenn ilyen apróságokon, hogy korrektség, igazságosság, működőképesség, egy mozdulattal lezárták az egészet. Kivéve persze az NB I-et.

A hivatalos indok az, hogy a nemzetközi kupaindulások eldöntése miatt kell lejátszani a hátralévő meccseket, és egyes magyarázatokból nekem az jött lett, hogy az MLSZ számára az egész labdarúgás csak egy kellemetlenség, igazából jobb lenne hagyni az egészet, de a nemzetközi kupák miatt az NB I-et sajnos muszáj végigtolni. A járvány tökéletes kibúvót adott arra, hogy érdemben foglalkozzanak az alsóbb osztályokkal, hiszen óriási a fertőzésveszély, a poszt írásának napján is négyen belehaltak a koronavírusba, így érthető, hogy több ezer ember munkáját és szórakozását tönkreteszik úgy, hogy a kormány amúgy a rendeletével lehetőséget biztosított a folytatásra. Mivel a szövetség szempontjából nézve csak a macera lett volna az egésszel, és úgysem érdekel senkit, hát akkor mindegy is, lezártak minden bajnokságot. Az egy dolog, hogy ez mennyire szomorú, de legalább egy világos álláspont. Távol áll tőlem az MLSZ védelme, de azért néhányan nagyon túlgondolják a döntés hátterét. Hangsúlyozom, a döntés okának félremagyarázását figurázom ki a posztban, magával a döntéssel a lehető legkevésbé értek egyet, de ezt az előző írásomban ki is fejtettem.

Nem mindenki éri be ezzel a magyarázattal!

Ahogy az lenni szokott, vannak, akik most is jobban tudják, mi volt az MLSZ döntésének valódi oka. Gondolom nem lepek meg senkit azzal, hogy egyesek politikát látnak ebbe is. Nem azt mondom, hogy a politika nem folyik bele túlzottan a magyar labdarúgásba, hiszen nem vagyok hülye, írtam is éppen eleget arról, hogy mit gondolok erről. Viszont a következőkben kifejtett összeesküvés-elmélet azért bőven a ló túloldala!

Csak azért folytatódik a bajnokság, hogy a Fradi végül elhasaljon... Véli pár professzor. (Fotó: MTI)

Több focival foglalkozó oldal számos cikke alatt olvastam olyan kommenteket, hogy az MLSZ csak azért folytatja az NB I-et, mert a kormánypárt azt akarja, hogy a Fehérvár legyen a bajnok. A teória szerint a zárt kapus rendezés csak a Fradinak jelent hátrányt, a játékvezetők pedig majd elintézik, hogy a Fehérvár legyen a bajnok. Persze a kommentekben ezt nem így fogalmazták meg ezt, hanem helyesírási hibák tömegével, a maffia és a banda szavak sűrű használatával fejezték ki, hogy már megint mindenki összeesküdött a Fradi ellen.

Rögzítsük: arról a csapatról van szó, akinek az elnöke a kormánypárt legfelsőbb köreibe tartozik, még a miniszterelnök választási győzelmet ünneplő szelfijén is szerepelt, sőt, a választók adatait gyűjtő listát is róla nevezték el. Ennél azért nehéz a kormányhoz jobban bekötve lenni (jó, a Felcsútnak ez is sikerült azzal, hogy a névadó akadémiájuk alapítója a miniszterelnök), ennek ellenére vannak olyan ferencvárosi szurkolók, akik szerint az MLSZ a kormánypárttal együttműködve azért folytatja a bajnokságot, hogy végül ne a Fradi legyen a bajnok.

Nem tudom, hogy az ebben az összeesküvés-elméletben hívőknek feltűnt-e, hogy ha lefújják a bajnokságot, akkor a Fradi biztosan nem lett volna bajnok. A folytatás ráadásul nem csak a Ferencváros újabb bajnoki címére ad jelentős esélyt, hanem az Újpest kiesésére is, de ez csak mellékszál.

Gondolom utólag, ha az FTC mégis behúzza a bajnoki címet (amire valljuk be, elég nagy az esély), simán leírják majd ugyanezek a kommentelők, hogy ellenszélben nyert a csapatuk, vagy egyszerűen elfelejtik a konteójukat, esetleg a kedvencem: túl átlátszó lett volna, ha ezt innen megcsinálják. Utóbbira hozok is két példát más csapat szurkolóitól, hogy ne érjen az a vád, hogy csak a Fradit szidom: a Honvéd nem lehet bajnok, a végén megnyeretik a Videotonnal a bajnokságot (2017). A Felcsút nem eshet ki, biztos, hogy benntartják őket valahogy (2016).

Persze tudom én, hogy a szurkolóknak sokszor ez az egyetlen kapaszkodója, hogy teóriákat, elméleteket gyártanak, és így magyarázzák meg maguknak, ha nem jön össze a csapat sikere. Soha nem értettem ezt a mentalitást, nem értem, így minek néz valaki meccset. Egyértelmű, hogy sokszor gusztustalan, amennyire a politika beleszól a magyar labdarúgás viszonyaiba, de aki szerint a pályán történt eseményeket felülről irányítják, és a bajnoki helyezéseket előre kiosztják, az inkább ne nézzen focit, mert így sok értelme nincs. Én hiszek abban, hogy a bajnokságok a pályákon dőlnek el, az már más kérdés, hogy az anyagi erőforrások irányításával és a szabályok hajlítgatásával hogyan befolyásolják azt, hogy a pályára lépő csapatok keretei milyen minőségűek. De szigorúan a pályán az dönt, hogy melyik csapat játékosai futballoznak jobban az adott meccsen. Ha nem hinnék ebben, nem járnék meccsre...

Már hétfőn megszületett a magyar foci folytatását érintő döntés a szövetség részéről: az NB I. és a Magyar Kupa folytatódik (május 23-án a kupa, 27-én a bajnokság), minden más bajnokságnak a jelenlegi állásnál vége.

Ennél rosszabb döntés nem is lehetett volna.

Láthatóan nem akartak igazságos döntést hozni, de arra kevés a magyarázat, hogy az NB I. miért folytatódik, és az NB II. miért nem? Ugyanúgy mehetne szerda-szombat ritmusban a másodosztály is, hiszen profi osztályról van szó, semmi akadálya nem lenne.

Az NB III. folytatását illetően annyiban érthetőbb a döntés, hogy ott a folytatás nem lett volna egyszerű, de inkább törölték volna a szezont, vagy hoztak volna egysége döntést! Az alsóbb szinteken nagyjából érthető a döntés, csak éppen nem gondoltak mindenre, nem dönt osztályozó vagy rájátszás egy igazságosabb befejezésről, egyszerűen vége a szezonnak.

Nézzük, mi történt a gyakorlatban!

Az NB I. folytatódik, lemegy rendben, zárt kapuk előtt. Nem kell számolgatni, a pályán dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a kiesés is.

Az NB II-ben meghúzták a vonalat a jelenlegi állásnál. A Balmazújváros kizárása miatt a mezőny egy része 26, a másik része 27 meccset játszott. Bajnok az MTK 59 ponttal (27 meccsből), a Budafok 54 ponttal második (27 meccs) és szintén feljutó. A Vasas 27 meccs alatt 47 pontot gyűjtött és harmadik lett, míg a 12 pontos Vác mellett a Tiszakécske esik ki úgy, hogy négy pont választotta el a bennmaradástól (27 meccs, 26 pont), és öt pont a 26 meccs alatt 31 pontot gyűjtő Szolnoktól.

Az első komolyabb konfliktus itt meg is van, hiszen a Vasas-szurkolók szerint csapatuk feljutna a Budafok előtt, vagy minimum lenne erre esélye. Igazából ha szimpátia alapján nézem, akkor örülök a Budafok feljutásának, de sokkal tisztább lenne, ha ezt egy végigjátszott bajnokság végén érné el a Budafok, és nem így. Persze ők nem tehetnek a döntésről, és őszintén szólva az egész mizéria egyetlen pozitívuma számomra, hogy jövőre 21 év után lesz NB I-es budai csapat.

Szintén örülök a Haladás bennmaradásának, de azért elég vitathatóan korrekt a döntés, hiszen félidőben a Haladás simán kieső volt, a Tiszakécske pedig a közelében sem volt, és végül ez lett belőle. Korrektebb lenne a szezon törlése, az legalább mindenkinek rossz lenne, nem csak egyes kluboknak.

Az NB III-ról nem tudok érzelmek nélkül írni. Eleve nem életem legjózanabb írása ez, de egész egyszerűen felháborítónak, kiábrándítónak és végtelenül szomorúnak tartom, hogy a Kerület egy pont hátrány miatt nem jut fel. Persze, a szünetben négy pont volt a lemaradás, az Érd a szezon nagyobb részében vezette a tabellát, de biztos vagyok benne, hogy ha végig megy a bajnokság, akkor a Kerület jut fel. Más kérdés, hogy az Érd állítólag be sem adta a licenckérelmet a másodosztályra, amíg nincs konkrétum, addig ebbe nem mennék bele.

Bár szurkolói szemmel nem érint, keleten még igazságtalanabb döntés született: a Füzesgyarmat sokáig vezette a tabellát, most a DEAC áll az élen a jobb gólkülönbségének köszönhetően. Így a debreceniek jutnak fel úgy, hogy 11 forduló volt még hátra. Nem tőlük sajnálom az NB II-es lehetőséget, de ez egész egyszerűen elképesztő megoldás.

Középen legalább nagyjából tiszta sor a Pécs feljutása. Igaz, ha az Érd tényleg nem akar feljutni, akkor jó kérdés, hogy egy másik csoportban 44 pontot gyűjtő Szentlőrinc, vagy a feljutást nem vállaló csoportjában 41 pontot gyűjtő Kerület jutna fel. Esetleg dönthetne egy osztályozó, bár az MLSZ látványos fél minden rájátszástól és osztályozótól, a megyeiből való feljutáson kívül nem is alkalmazzák sehol. Pedig mennyire jó megoldás lenne, de ez megint egy másik cikk témája...

További kérdéseket vet fel az a tény, hogy az NB III-ba nevezhetnek az onnan nem kiesőkön kívül a megyei bajnokságok éllovasai és az NB I-es klubok második csapatai. Ez vajon egy újabb bővítést vetít előre, vagy az MLSZ klubok becsődölésére számít? S mi van az NB III-ból kieső második csapatokkal? Három ilyen is van: DVTK II, DVSC II és Fehérvár II...

Említés szintjén mindenképpen ki kell térni még a megyei osztályokban arra, hogy Győr-Moson-Sopron megyéből úgy juthat fel az FC Sopron, hogy hét góllal (góllal, nem ponttal!) előzi meg az azonos pontszámmal álló Csornát, 11 fordulóval a bajnokság vége előtt. Félreértés ne essék, nem sajnálnám, ha osztályozón (ha egyáltalán az lesz, erről nem szól a fáma) a Sopron kivívja az NB III-as indulás jogát, kell oda egy harmadosztályú csapat, de semmivel nem érdemlik meg jobban, mint a Csorna, a bajnokság pedig közel sem ért véget, még egymással is játszana a két csapat, sőt, konkrétan az a meccs következne a bajnokságban. Ősszel 0–0 lett a két csapat meccse, tehát elég nehéz azt mondani, hogy az FC Sopron megérdemli a feljutást...

Ez csak egy példa a húsz megyei (és budapesti) bajnokságból, Budapesten a BVSC és a Csepel áll egyformán, de ott a Csepel kettővel többet meccset játszott, így kevésbé igazságtalan a helyzet, mint Győr-Moson-Sopronban. Igaz, az MLSZ döntését láthatóan egy cseppet sem érdekelte, hogy mi az igazságos, és mi nem.

Részletesebben most nem fogok belemenni abba, hogy miért teljesen vállalhatatlan és igazságtalan az MLSZ döntése, az előző két posztom részben választ ad erre egyébként is. Nyilván a járvány egy kiszámíthatatlan helyzet volt, mondhatjuk, hogy vis maior, de ennél csak jobban lehetett volna reagálni. Nem vitatom, hogy nehéz volt az MLSZ helyzete, de az sem lep meg, hogy ebből sikerült a lehető legrosszabb variációt kihozni. Ennél minden, de tényleg minden jobb lett volna, az is, ha egységesen mindent lefújnak.

Szurkolóként amúgy simán járhatok a lehető legrosszabbul: a Kerület nem jut fel, az Újpest meg bőven kieshet még az NB I-ből. Jó kis idény ez!

Ja, és egyébként arra gondolt valaki, hogy az NB I-nél alacsonyabb jegyzett osztályokban márciustól szeptemberig, azaz fél évig játék nélkül maradtak a labdarúgók? Ez tényleg nem zavar senkit az MLSZ-ben? S egyáltalán, hogy maradjanak így anyagilag talpon a klubok? Jó, utóbbi kérdésre válasz az állami támogatás, de ez akkor sem érthető és elfogadható döntés.

Ennél rosszabb döntést nem hozhatott volna az MLSZ...

Felgyorsultak az események április második felében: előbb végre megszólalt az MLSZ a bajnokságok újrakezdésével kapcsolatban, majd a kormány enyhített a járványügyi szigorításokon. Csütörtök este a magyar közlönyben is megjelent a rendelkezés, melynek értelmében hétfőtől az egész ország területén, bármilyen szinten lehet tartani edzéseket és zárt kapus meccseket. Várhatóan május 5-én jelenti be az MLSZ, hogy május 23-án (vagy 27-én) folytatódik az NB I.

Jogi akadálya annak sincsen, hogy a magyar labdarúgás összes szintjén, minden bajnokság folytatódhasson, ám sajnos Csányi Sándor csütörtökön arról beszélt egy online interjúban, hogy csak az NB I. és az NB II. (illetve nyilván a Magyar Kupa) küzdelmei folytatódhatnak, az amatőr bajnokságok és az utánpótlás tovább fog szünetelni. Ez ugyan még nem hivatalos álláspont, de nagyon keserédesé teszi számomra az örömöt, hogy végre visszatér az élet a magyar fociba.

Tegyük fel, hogy lemegy rendben az első két osztály, de ha az MLSZ elnökének szája íze szerint történik minden, nem lesz NB III, nem lesznek megyei bajnokságok. Ez hogyan valósulna meg? Lezárják a mostani végeredmény szerint az összes amatőr bajnokságot, és például a DEAC úgy jutna fel a keleti csoportból, hogy csak a jobb gólkülönbségével előzi a Füzesgyarmatot úgy, hogy a debreceniek 17, a füzesgyarmatiak 18 meccset játszottak le a 28-ból (az Ózd miatt nem 30)? Az Érd egy pont előnnyel, 30 helyett 19 meccs után nyerné meg a nyugati csoportot, és akkor a kiesőkről nem is beszéltünk.

Jó, ha ez igazságtalan, töröljük a szezont, az egyformán rossz mindenkinek. Mi lesz így az Ózd kizárásával? Hogyan lehetne jogszerű, ha törlik azt a szezont, amiből kizárták? Ráadásul az NB II. nem rajtolhat el 17 csapattal a következő idényben (legalábbis nagyon remélem), tehát kell három feljutó, nem beszélve arról, hogy a két kiesőt is el kell helyezni valahová az NB III-ban. A harmadosztályú szezon törlése esetén a három csoportra 49 vagy 50 csapat jutna (az Ózd a kérdőjel), míg az NB II-re 17, ez sehogy sem tűnik alkalmazható megoldásnak.

Mint látjuk, rengeteg a kérdőjel így is, abba már bele sem megyek, hogy mi lesz folytatás nélkül a megyei bajnokságok sorsa, a legutóbbi posztomban foglalkoztam ezzel is. Egyetlen jó megoldás van, az összes bajnokság folytatása. Köztes, nem jó, de a fentieknél szerintem mindenképpen jobb változatokért olvassátok el újra a múlt hetén írt posztomat, természetesen az NB I-re és az NB II-re vonatkozó részek átugrásával, hiszen azok már nem aktuálisak.

Lényeg a lényeg, meccsre menni biztosan nem lehet ebben az idényben. Biztosan?

Az NB I-ben tényleg nézők nélküli mérkőzéseket jelent a zárt kapu, a modern stadionok miatt lehetetlen kivitelezni a potyázást. Egyedül Kaposvárt nem is ismerem ebből a szempontból, talán ott lehet találni valami megoldást. (*Mint megtudtam, Kaposváron simán lehet kintről nézni a meccset, szóval egy lehetőség az NB I-ben is lesz!)

Az NB II. több lehetőséget rejt magában: Budafokon biztosan nézhető a meccs kintről, erről szól az eddigi utolsó meccsbeszámolóm. Dorogon és Soroksáron szintén nem kihívás az utcai meccsnézés, március közepén pedig a szegedi ultrák is megoldották valahogy, hogy az új stadionba belássanak kintről. A Vác Balassagyarmaton játszik otthon, ott is megoldható a potyázás. Nehezen, de esetleg az ETO stadionjába be lehet látni az 1-es útról, míg Gyirmóton esetleg a parkolóból látni valamit, bár ez elég necces. Siófokon márciusban is megoldották az ultrák, hogy lássák a csapatuk meccsét a zárt kapu ellenére, igaz, ehhez kellett egy kisteherautó is. Segédeszköz nélkül nehézkesen, de egy-két helyről belátni ott is. A tiszakécskei helyi viszonyokat nem ismerem, az biztos, hogy fizikailag nem kihívás kintről nézni a meccset, kérdés, mennyire lehet megközelíteni a stadiont, de lelátók csak a hosszanti oldalakon vannak. *Bár jártam meccsre Tatabányán, mégis utólag kell kiegészítenem olvasói észrevételek után, hogy oda is belátni a vendégszektor mögül, szóval a Budaörs hazai mérkőzései is nézhetőek kintről. Ahogy Csákváron is belátni a vendégoldal mögül.

Biztosan nem lehet kintről meccset nézni az MTK, a Vasas és a Haladás modern stadionjánál, Nyíregyházán és Békéscsabán szintén nem látni kintről. Maradt kérdőjelként az Ajka, a Szolnok és a Kazincbarcika stadionja, utóbbi csapatnál az is kérdés, hogy maradnak-e Putnokon, vagy zárt kapuk előtt felavatják az új stadionjukat.

A másodosztályban tehát a mezőny harmada, jobb esetben talán fele játszik olyan stadionban, ahová be lehet látni az utcáról. Nem rossz arány, de messze van az ideálistól.

Az NB III-ban a létesítmények zöménél nem gond a potyázás, míg a megyei osztályokban szinte kivétel nélkül nem probléma a zárt kapu, itt-ott jelenthet csak gondot. Elsőre nem is jut eszembe olyan alsóbb osztályú pálya, ahová így vagy úgy ne lehetne belátni kintről, de nyilván már a harmadosztályban is nagyon sok az olyan helyszín, ahol még nem jártam.

Persze a jelenlegi helyzetben azt kívánom, bárcsak ott tartanánk már, hogy ezen kelljen gondolkozni! Egyelőre még semmi sem biztos, de az NB I. folytatásához már "csak" a hivatalos bejelentés hiányzik, és az NB II. küzdelmeire sem hiszem, hogy sokkal többet kellene várni. A többit meg majd meglátjuk...

Több mint egy hónapja állt le a magyar labdarúgás a koronavírus-járvány miatt. Ennyi idő éppen elég volt számos teóriához az újrakezdéssel kapcsolatban, ráadásul ezen a héten már több európai országból érkeztek jó hírek, sőt, az MLSZ is megszólalt az ügyben.

Közel egy hónapig tartott, mire konkrétumok fogalmazódtak meg a folytatással kapcsolatban: az NB I. vagy folytatódik június 13-áig, vagy lefújják az egészet. Legkorábban a kijárási korlátozások enyhítése után három héttel indulhat újra a bajnokság, tehát május 23-áig kell enyhülnie a korlátozásoknak, vagy a bajnokságnak vége. Ebben esetben biztosan nem lesz kieső, de lehet, hogy bővítik is a mezőnyt 14-re.

A nemzetközi kupaindulás szintén nyitott kérdés, érdekes híreket is hallani már erről. Lehet, hogy a koefficiensek alapján lesznek az indulók, lehet, hogy a bajnoki végeredmény (vagy éppen csonka-végeredmény) alapján. Valószínűleg mindenhol törekedni fognak a rendes befejezésre és a nemzetközi kupaindulók megszokott kijelölésére, erre számítok itthon is.

Na de mi lesz az alsóbb osztályokkal?

Úgy tűnik, ez a kérdés kevésbé izgatja az MLSZ-t, majd lesz valahogy. Kicsit szofisztikáltabban, de ez a hivatalos álláspont, pedig engem jobban érdekelne az NB III. folytatása, mint az első osztályé. Oké, ezzel a véleményemmel biztosan kisebbségben vagyok, de elég sok embert érint és érdekel a másod- és harmadosztály folytatása. Az MLSZ-t viszont nem annyira.

Azt hiszem, hogy nem merész tipp a részemről, hogy a negyedosztálynak és az attól lejjebb lévő bajnokságoknak vége. Hogy miként fogják megoldani a kiesés és a feljutás kérdését, az más tészta, kicsit lejjebb részben erre is fogok tenni javaslatot. Ezen a szinten nem opció a szerda-szombat ritmus, de eleve a nyár közepén rendezett bajnoki is elég necces megoldás, ráadásul ezekből a bajnokságból van a legtöbb hátra, alig kezdték el a tavaszi szezont.

Nem mostanában fogunk ilyet újra látni...

Az NB III. esetében hasonló a helyzet, sok a félamatőr vagy teljesen amatőr csapat, és itt az őszre előre hozott fordulókkal együtt is csak négy kör ment le a tavaszi szezonból. Nagyon nehéz lenne megoldani, hogy befejezzék a bajnokságot, hiszen tizenegy fordulót kéne valahogy lejátszani úgy, hogy jobb esetben is május végén folytatódhatnának a küzdelmek.

A Középcsoportban talán egyértelmű, hogy a Pécsi MFC akar és fog feljutni, de nyugaton három pont a különbség a dobogós csapatok között, és egy ponttal vezet az Érd a Kerület előtt. Keleten pontazonosság van az élen, és két ponttal van lemaradva a harmadik helyezett az elsőtől. Mondanám, hogy ilyen körülmények között egész egyszerűen nem lehet feljutókat hirdetni, de látva a többi sportágban (gondolok itt különösen a kézilabdára) történteket, meg egyáltalán ismerve a magyar viszonyokat, semmi sem lehetetlen.

S akkor még a kiesőkről nem is volt szó: a kizárt Ózdon kívül senki sincs behozhatatlan hátrányban, de reálisan nézve mindhárom csoport utolsó két helyezettjét tekinthetjük biztos kiesőnek. Még így is maradt négy hely –már amennyiben lesz tíz feljutó a megyeiből, ami szintén nem biztos–, de innentől kezdve megint pontazonosság, vagy egy-két pont döntene, tehát normálisan itt sem lehet végeredményt hirdetni.

Az persze még mindig opció, hogy minden bajnokságot félbeszakítanak, és akkor se bajnokok, se kiesők nem lesznek, esetlegesen az NB I. mezőnyét bővítik.A nemzetközi indulás meg legyen az UEFA gondja.

Oké, de ha így döntenek, mi lesz az NB II-vel és az NB III-al? A Balmazújváros és az Ózd helyett nem lesz új induló? Vagy itt akkor lesznek feljutók? De milyen alapon? Tényleg meghúzzák a vonalat 30 helyett 19 forduló után úgy, hogy egy pont vagy a jobb gólkülönbség dönt?

Számos nyitott kérdés áll előttünk, de az MLSZ (sokszor megérdemelt) ekézése mellett be kell látni, hogy nem egyszerű dönteni. Az NB II-ből és az NB III-ból egyaránt tizenegy (11) forduló van hátra, ez hétközi meccsek nélkül megoldhatatlan feladat. A másodosztályban bevett gyakorlat a szerda-szombat ritmus, az NB III-ban már nehezebb lenne átvinni, ezen a szinten számos amatőr játékos focizik.

Persze az sem kizárt, hogy az első két osztályt fejezik be, és onnan lefelé szakítják félbe a bajnokságokat, de ez nagyjából 8-10 csapattal (a mezőny negyede-ötöde) lenne égbekiáltóan igazságtalan megoldás. Igaz, ott van a kézilabda vagy jégkorong példának arra, hogy az igazságosság nem érdekel senkit az érintetteken kívül...

Megoldási javaslatok a folytatásra

A kérdésfeltevések és az okoskodás mellett jogos felvetés, hogy álljak elő valami ötlettel. Elsőre azt tudom mondani, hogy bárhogyan is, de játsszák le a hátralévő meccseket az első három osztályban, ugyanis ez az egyetlen korrekt és igazságos megoldás.

Sajnos reális, sőt, talán reálisabb forgatókönyv, hogy nem lehet végigjátszani a bajnokságokat. Ez főleg az NB III-ban generálna sok vitát és okozna káoszt. Matematikailag ugyan egyik osztályban sem dőlt el semmi, de az NB I-ben és az NB II-ben reálisan nézve legfeljebb egy-egy kieső nem egyértelmű.

Az első osztályban a Fradi előnye még kevesebb lejátszott meccsel is jelentős a Fehérvár előtt, a Mezőkövesd harmadik helye biztos. A negyedik hely nyitott kérdés, de a Magyar Kupában három vagy öt meccset kell csak lejátszani, ha pedig a Mezőkövesd vagy a Vidi győzne, akkor oda lehet adni a másik döntősnek (MTK vagy Honvéd) az EL-indulás jogát, ezzel rövidre is zárjuk a kérdést: a negyediktől a tizedik helyig mindegy, ki hányadik. A Kaposvár kiesése egyértelmű, maradt a ZTE problémája. A zalaiak csak a kevesebb győzelmük miatt kiesők, és a hetedik hely is csak három pontra van tőlük.

Két értelmes lehetőséget látok: vagy fújják le a bajnokságot a 22. forduló eredményeivel, hiszen akkor már mindenki játszott mindenkivel oda-vissza, kivéve a Fradi egy-egy meccsét a Lokival és az Újpesttel. Elől semmi nem változna, hátul pedig még nagyobb is volt a ZTE hátránya, így a kiesésük egyértelmű lenne. A másik opció, hogy a Zalaegerszeg játsszon osztályozót az NB II. harmadik helyén álló Vasassal.

Ez utóbbi rögtön két problémát oldana meg: ugyan az NB II-ben az MTK és a Budafok előnye tetemes, de a Vasas szurkolói bizonyára nem örülnének, ha így csúszna le a csapat a feljutásról, elvégre be lehet hozni hét pontot is. Osztályozó az ő lelküknek is jót tenne, és a ZTE-nek is megadná az esélyt a bennmaradásra.

A másodosztályban a kiesés kérdését rövidre lehetne zárni azzal, hogy a Tiszakécske hátránya négy pont a Haladás mögött, szóval essenek ki és kész (a Vác bennmaradására csak matematikai esély van, a Balmazújváros megszűnt). Nem lenne igazságos, de szerintem beleférne, a rájátszás megoldása ugyanis elég nehézkes lenne a mezőny sűrűsége miatt, három feljutó pedig biztosan lenne az NB III-ból.

Az NB III. már nagyobb falat: ahogyan írtam, a feljutás két csoportban teljesen nyitott, középen elég megkérdezni, hogy a négy ponttal lemaradt Szentlőrinc fel akar-e jutni (erős a gyanúm a nemleges válaszra), ha nem, mehet is a Pécs, a harmadik Monor hátránya tíz pont. Nyugaton és keleten egy-egy háromcsapatos rájátszást tartanék a legjobb megoldásnak: nyugaton nagyon elhúzott az első három csapat (Érd 42, III. kerületi TVE 41, Lipót 39 pont, a negyedik helyezettnek 30 pontja van), de keleten is hat pont a negyedik Sényő hátránya az első hely (DEAC és Füzesgyarmat 38-38 pont, Cegléd 36, Sényő 32) mögött, így szerintem vállalható lenne ez a megoldás. Természetesen ha mindhárom csoportban ugyanúgy akarunk dönteni, akkor lehet középen is ilyen minitorna, ezen ne múljon, de mindenképpen ezt a dobogós rájátszást tartom a helyes döntésnek, főleg úgy, hogy a végigjátszásra ebben az osztályban kicsi az esély.

A kiesés nehezebb ügy, bár nyugaton a Hévíz és a Balatonlelle, középen a Kelen és a Dunaharaszti, keleten pedig a kizárt Ózd mellett a DVTK II. és a Hatvan hátránya is jelentős (hat-tíz pontokról van szó úgy, hogy nem számoltam a legrosszabb 13. helyezettel), tehát tulajdonképpen hét kieső megvan. A neheze itt jön, mert kell még három búcsúzó, már amennyiben lesz feljutó vagy elég feljutó a megyeiből.

Nyugaton például két pont a különbség a 10. Bicske és a már kieső, 14. Fehérvár II. között, de középen a 11-14., míg keleten a 10-13. helyezett között sűrű a mezőny, így pedig igazságosan nem lehet eldönteni játék nélkül a maradék három kieső sorsát. Összesen ennyi csapat nem tud egymással osztályozót játszani, esetleg az jöhet szóba, hogy az Ózdon felül mindhárom csoportból lesz két-két kieső (a fent említett csapatok), a maradék egy helyért pedig az érintett négy-négy csapat osztályozózik, nyugaton pedig örülhet a Bicske, hogy kimarad ebből, így az egységesség jegyében mindenhol négy résztvevője legyen a minitornának (vagy nyugaton lesz öt, ha ez a szempont nem lényeges).

Azzal, hogy a három csoportban a feljutásért és a kiesők elosztásáért osztályozókat rendeznének, meg lehetne oldani az NB III. igazságos, korrekt befejezését anélkül, hogy akár június 30-a után játszani kellene, akár hétköznap kellene fociznia amatőr játékosoknak. Erre persze csak akkor kerülne sor, ha június 13-áig folytatódhatnak a bajnokságok.

Fentebb utaltam rá, hogy az amatőr bajnokságokban, tehát a negyedosztályban és onnan lefelé esélytelen a folytatás. Egységes megoldást nehéz találni, a legegyszerűbb talán az lenne, ha minden megyében (és Budapesten) külön-külön döntenék el -az érintett csapatok szándékainak ismeretében-, hogy kiket delegálnak a szokásos osztályozóra. A tabella alapján Borsod, Budapest, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Tolna esetében biztosan, esetlegesen Békés, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében lesznek viták, valamint ott van még Somogy, Vas és Zala, ahol a tabella alapján necces a helyzet, de várhatóan nem akar minden érintett feljutni. Mint látható, ez egy nehéz helyzet, de a gordiuszi csomó olyan módú átvágását, hogy az NB III-ból nem lesz kieső és a megyeiből nem lesz feljutó, semmiképpen sem tartanám jó ötletnek, ugyanis legalább 6-8 csapat van, aki nemcsak biztosan vállalná az NB III-at, hanem kifejezett célja is a feljutás, ráadásul az Ózd megszűnése miatt nem is teljes a harmadosztály mezőnye.

Az érintett klubok szándékainak ismerete nélkül mélyebben nem akarok ebbe belemenni, de várhatóan lesz öt-hét olyan megye, ahonnan senki nem akar feljutni, és mint láttuk, öt-nyolc olyan csoport van, ahonnan több jelölt is elképzelhető. Adja magát, hogy egyes megyékből többen indulhassanak az osztályozókon, míg máshonnan senki, de ezt csak az érintettek megkérdezése után szabadna megcsinálni. Ha ez nem játszik, akkor egymás elleni minirájátszásokkal lehetne dönteni az olyan vitás bajnokságban, mint Budapest vagy Győr-Moson-Sopron.

A megyei (és budapesti) másodosztály, illetve a még alsóbb szintek sorsa talán már tényleg az ügyeletes szövetségek dolga, ebbe nem ástam bele magam. Gyanítom, hogy szinte mindenhol vannak kilátástalanul utolsó és nagy előnnyel vezető csapatok, így akár a kiesés-feljutás kérdése sem gond, de az sem lenne katasztrófa, ha itt a jelenlegi mezőny folytatná jövőre is.

Elérkezett az utolsó rész, a dél-pesti pályák bemutatásával zárom a fővárosi sporttelepeket végigjáró sorozatomat, amivel a járvány alatti szünet unalmát próbáltam kicsit elűzni. Természetesen ezt követően is lesznek új posztok a focika újraindulásáig, és persze nagyon várom már, hogy végre meccsbeszámolókat írhassak.

Addig is, jöjjön tehát Dél-Pest, azaz a IX., XVIII., XIX., XX. és XXIII. kerület. Ezúttal nem északról délre fogok haladni, hanem kezdem a posztra vonatkozó kedvencemmel, Pesterzsébettel. Utána a szomszédos XVIII. kerület következik, majd Kispest, Soroksár és végül Ferencváros.

Pesterzsébeten három sporttelep maradt meg, ezek közül a Téglaégető utcai pályát korábban a Honvéd is használta, jelenleg a Corvinus FC otthona (a Zodony utcai pálya közvetlen szomszédságában), míg a másik két pálya az ESMTK-hoz kötődik: a Zodony utcai edzőpályaként funkcionál, míg az Ady Endre úton az ESMTK Stadiont találjuk.

A csodálatos falelátó oldalról.

Hiába nincs semmi kötődésem a kerülethez, nagyon nehéz nem áradozni az ESMTK otthonáról. Az Ady Endre úti stadion egy igazi gyöngyszem a budapesti pályák között: eleve a falelátó óriási kincs, de a többi odatartozó épület se semmi. A jegyárusító bódék és a kocsma önmagukban is érdekesek, ám Erzsébeten a közeg is olyan, amit nehezen lehet elfeledni. Írásban még képekkel is nehéz leírni, miért olyan csodálatos ez a hely, tipikusan arról az élményről van szó, amit át kell élni. Persze csak az fogja megérteni az egészet, aki minimum szkeptikusan áll a modern focihoz, és aki nem az xp és az instat adatokban keresi a foci lényegét, hanem a helyszínen átélt élményekben. 

Hihetetlen szerencsém volt, életemben akkor jártam először ezen a pályán, amikor az ESMTK-ultrák utoljára összeálltak.

A Liza egy különleges csapat egy igazi műemléknek tekinthető stadionnal, ahol unalmas meccset még nem láttam. A pályán persze előfordult, hogy nem sok említést érdemlő esemény történt, de az ilyen mérkőzések sem voltak unalmasak az erzsébetiek közé vegyülő külső szemlélő számára. Beszédes egyébként, hogy a stadion kifejezetten népszerű a külföldi groundhopperek körében, láttam ott már például skótokat is.

Bejárat az Ady Endre út felől

A kedvenc figyelmeztetőtáblám

Az ESMTK utoljára 2008/2009-ben járt az NB II-ben, akkor Csepelen kellett fogadnia a Fradit, a többi meccsre alkalmas volt a létesítmény. Tavaly közel volt a feljutás a Lizának, állítólag most is alkalmas lett volna a stadion a másodosztályra, remélem tényleg így van, különben sok értelme nem lenne az ESMTK feljutásának...

2018-ban telt ház előtt fogadta a Liza a DVTK-t a Magyar Kupában, és csak hosszabbítás után esett ki

A klubhoz tartozik a Zodony utcai műfüves edzőpálya is, ami mellett az egyik oldalon még lelátó is van. Itt egy olyan felkészülési mérkőzésen jártam 2015-ben, amin az ESMTK a BLSZ válogatottját győzte le. Nem emiatt maradt meg bennem a meccs, és nem is a pálya miatt: hideg, párás idő volt, a laptopomról így többször jeget kellett kaparnom, hogy tudjak tudósítani. Régi, szép idők!

A XVIII. kerületben jelenleg öt említést érdemlő sporttelepet találunk, ebből kettő egymáshoz viszonylag közel fekszik. A Gerely utcában, a Lőrinci temető szomszédságában áll a SZAC régi stadionja, ezt bajnoki mérkőzések alkalmával már nem használják. Helyette az innen pár száz méterre fekvő, a Lőrinci piac melletti műves, világítással is rendelkező SZAC-pálya a csapat otthona. Itt egymás mellett két pálya is van (ez a Deák Bamba Sporttelep), a műfüves mellett egy természetes füves is, amit a Közterület használ. A két pálya egy lelátóról látszik, míg a sporttelep harmadik focipályája egy műfüves, de nem megvilágított pálya, ami pedig a Lőrinci United otthona.

A természetes füves pálya

Egy kupameccsen volt szerencsém itt járni, a műfüves, elkerített SZAC-pálya nem volt éppen hangulatos, de a közeg, valamint az a tény, hogy a másik pályán egy ifimeccs ment ezzel egyszerre, egészen szórakoztató élménnyé tette a látogatást.

Ez pedig a műfüves, ahol a Békéscsaba 3–0-ra nyert ottjártamkor

A kerületben még a repülőtér közelében, az A terminállal szemben van egy pálya, az egykori Malév-pálya a Szemeretelepen. Ez ma a Szent Lőrinci FC (igen, így külön) otthona, és Vilmos Endre Sportcentrum névre hallgat.

Pestszentimrén egy érdemi focipálya van, ez a Táncsics Mihály utcai PSK Sporttelep, a Pestszentimre SK hazai pályája. Sajnos itt sem jártam még, de a PSK-t ellenfélként már láttam, az első részben megénekelt Gázgyár otthonában. Akkor meglepően sok vendégszurkoló érkezett Óbudára, ez alapján nem lehet rossz buli egy itteni meccs, főleg, hogy régi létesítménynek tűnik a hely.

Végül a Gloriett-telepen található sporttelep érdemel még említést, ezen a pályán is szokott játszani a SZAC bajnoki mérkőzéseket.

Következik Kispest, ahol minden megmaradt sporttelep egyetlen klubhoz, a Budapest Honvédhoz kötődik úgy, hogy a Honvéd jelenleg az MTK stadionját használja (használná, ugye). Az Új Bozsik Stadion már közel van a kész állapothoz, elméletileg idén átadásra kerül. Addig sokat nem lehet róla mondani, legfeljebb sejteni, tippelni lehet, hogy milyen lesz.

A Bozsik Stadion utolsó tétmeccse

A régi Bozsik Stadion a 90-es évek utolsó hírnöke volt az NB I-ben. Az MTK stadionjának átépítése óta hivatalosan a legrégebbi létesítmény volt az első osztályban, ám ahogyan arra korábban is utaltam, a Szusza Ferenc Stadion esetében vitatott, hogy egy 2001-es vagy egy 1922-es stadionról van-e szó, mindenesetre az tény, hogy a régi Bozsik sokkal nosztalgikusabb, de egyben sokkal lepukkadtabb stadion volt. Szerettem kijárni ide, ennek egyik oka a társaság volt, másrészt a hangulatot is kedveltem. Egyedi miliője volt a kispesti pályának, nem hiszem, hogy az új stadion ebből sokat fog visszaadni.

Az északi-kanyar

Szomorú, de ez az egyetlen stadion, ahol bajnokavatást élhettem át, de a 2010-es évek második felében volt akkora szó a kispesti bajnoki cím az államilag felpumpált Vidi-Fradi kettős előtt, hogy tudtam örülni ennek a sikernek, bár azt hiszem, a körülmények miatt a fehérváriakat leszámítva jóérzésű ember nem szurkolt a Vidinek.

A Honvéd akadémiájának számos műfüves pályája van illetve volt a kerületben, ezek közül csak azt említeném meg, ami szintén a Bozsik területén volt, rögtön a Puskás Ferenc utcai bejárat mellett. A Honvéd-MFA NB III-as csapata gyakran játszotta itt az edzőmeccseit, így ennek a pályának a mobillelátójáról is tudósítottam annak idején.

A kispesti műfüves pályák egyike

Kispesten még a régi KAC-pálya van meg, azaz annak az átépített, felújított változata, ami a Tichy Lajos Sportcentrum nevet viseli. Itt a Honvédhoz köthető csapatok mellett két blaszos klub, a Carvalho Brazil LAUSE és Piramis Pestszentlőrinc SE játssza a hazai meccseit. (*a pálya önkormányzati fenntartású)

Egy nagyobb ugrással következzen Soroksár, ahol egyetlen stadion található, a főváros déli szélen fekvő Szamosi Mihály Sporttelep. Mindössze kétszer jártam itt, a hazaiban pedig csak egyszer, ennek oka pedig az, hogy ez az egyetlen olyan budapesti kiscsapat, ahol kifejezetten rosszul éreztem magam. Hiába csodálatos maga a létesítmény azzal, hogy az út (és a HÉV) alatt fekszik, egy gödörben, ráadásul jó régi stadion, szóval van mit szeretni rajta, de az itteni közeg számomra rettenetesen ellenszenves. Jellemző még, hogy többen járnak ide Fradi-mezben vagy sálban, mint bármilyen soroksári jelképeket tartalmazó ruhában.

A hazai bejárat felé tartva, háttérben a centerpálya

A második látogatásomkor így a vendégben voltam, ami egyébként sokkal nagyobb buli, a nyarat leszámítva kifejezetten kellemes fekvésű szektorról van szó.

A Nyíregyháza nyert 1–0-ra amúgy.

Végezetül utolsóként jöjjön Ferencváros! A IX. kerületben nem maradt meg sok pálya, a mindenki által jól ismert Groupama Aréna mellett (szó szerint) a Goldball-pálya és a Siketek-pálya található egymás szomszédságában, illetve Ferencváros ipari részén megmaradt még a Timót utcai Textilia-pálya, ezt viszont ma már nem használja senki.

A Goldball Parkban a a névadó pályáját a névadó klub használja, ez egy természetes füves pálya (volt sokáig, ma már ez is műfüves). Mellette a Siketek műfüves pályája azért lehet érdekes, mert ezt a focipályát használja a legtöbb klub Budapesten (valószínűleg az országban is), nem is fogom felsorolni mindet. Én az Inter CDF hazai meccsén jártam itt, nem egy szép emlék, hiszen a Kerületke is kikapott (és kiesett a kupából), ráadásul az eső is végig esett. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy egy elmaradt egyetemi órámról ide ugrottam át (emiatt viszont nincs sajnos fotóm a mérkőzésről), az Inter egy nagyon érdekes színfoltja a magyar klubfutballnak, legalább egyszer látni kell őket meccsen.

Legalább ennek a sajtójában is jártam.

Utoljára maradt a Fradi-pálya: a régi Üllői úti stadionban nem jártam, a Groupamában viszont néhány alkalommal igen. Kétségtelenül szép, modern létesítmény, valóban nyugat-európai szintű stadion, ráadásul még kihasznált is. Örülök neki, hogy a válogatott már nem itt fogja játszani a hazai meccseit, nincs különösebben érdekes hangulata a pályának, egy modern stadion.

Ezzel a hatrészes, fővárosi pályákat bemutató cikksorozatom végére értem. Igyekeztem az összes olyan sporttelepet bemutatni, amelyiket bármilyen bajnokságban szereplő klub használ, de az előző részben például volt, amit kihagytam, és még így is lehet, hogy akad ilyen. A használaton kívüli budapesti focipályák bemutatása jóval nagyobb léptékű feladat lett volna, amire nem is mertem vállalkozni. Összesen egyébként 29 budapesti sporttelepen jártam meccsen, ebből négy olyan van, ahol két különböző pályán is láttam meccset (Kispest, Kerület, Budafok), vagy annak részleteit (SZAC), illetve ezen felül két olyan stadion is akad, amiben voltam ugyan, de meccset nem láttam ott (Pasaréti Vasas és Építők).

Ha végre visszatér a futball Magyarországra akkor mindenképp bejárok még egy-két kimaradt pályát, hogy új helyszínekről is írhassak meccsbeszámolókat. Addig is kitartás, posztok lesznek azért lesznek!