A focimentes ínséges időkben született cikksorozatom ötödik részéhez érkeztünk. Ahogyan azt már az előző alkalommal beharangoztam, kissé önkényes alapon osztottam fel a pesti oldalt, ez főleg most jön ki azzal, hogy a kelet-pesti részbe került minden, ami nem Dél-Pest vagy Észak-Pest.

A poszton belül is kicsit összevissza fogok haladni, VIII. kerülettel kezdek, utána Zugló és Kőbánya, végül a ténylegesen kelet-pesti kerületek jönnek.

Kívülről nem is fotóztam ezt a stadiont, belülről ekkor láttam először.

A VIII. kerület legismertebb pályája minden bizonnyal a Hidegkuti Nándor Stadion, vagy inkább az előde, a filmsztárként is helytálló régi MTK-stadion. A környék igazi erőssége az, hogy közvetlen a Hidegkuti mellett ott áll a BKV Előre sporttelepe, a Sport utcai stadion. Ez korábban egy egészen csodálatos páros volt, de tulajdonképpen az új MTK-stadionnal is különleges bája maradt a környéknek, tökéletes kontraszt egymás mellett a két létesítmény.

Az MTK régi stadionjáról sajnos nincs fotóm, de pár alkalommal jártam ott. Például láthattam a Tatabányát Kouhemával a csapat máig utolsó előtti NB I-es szezonjában 4–0-ra kikapni, és láttam az Újpestet is kupadöntőbe jutni. Sőt, még Európa-liga meccset is akartam itt nézni a Szenice ellen, ám egyetemistaként még nem tudtam elfogadni, hogy 2500 forintra ugrott fel a jegyár, miközben még aznap délelőtt is ott állt a csapat honlapján, hogy lesz 800 forintért diákjegy. Nem volt, így a 37-es villamos Asztalos Sándor utcai megállójából néztük meg, ahogy az MTK 1–1-es döntetlent ért el (a visszavágón aztán "természetesen" ki is esett a szlovák kisvárosi klub ellenében).

A BKV stadionjának egyes részeiről simán átlátni az MTK stadionjába.

Az új stadionból szintén vannak személyes élményeim: egyfelől tetszik az akusztika, amikor éppen két szurkolótábor is van a stadionban, akkor kifejezetten jól szól. A kapuk mögötti falakkal nem tudok mit kezdeni. Értem én, hogy nem kellett olyan sok férőhely, de ebben a megoldásban az egyetlen pozitívum az, hogy egyedi. Az előző részben érintett új Illovszky Rudolf Stadionnál is jobban érvényesül az új stadionok legbosszantóbb tulajdonsága: nagyon drága a sör, de cserébe rossz is.

Ha már az előbb szó volt az Asztalos Sándor utcáról, említést érdemel, hogy ott is van egy edzőpálya.

Áttérve a Sport utca érdekesebb létesítményére: a BKV Előre otthonát az elmúlt évtizedekben többször is átszabták, de a főlelátó megmaradt eredeti formájában. Egészen csodálatos, falelátós épület. A büféként is funkcionáló vendéglő hangulata utánozhatatlan, össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobb itt sörözni, mint a szomszédos stadion büféjében.

Imádom ezt a lelátót.

Számos alkalommal voltam itt NB III-as mérkőzéseken, nem csak a Kerületke vendégjátéka alkalmával, hanem például volt szerencsém látni, amikor az RKSK 7–2-re győzött itt. Szívesen írnám, hogy azt is láttam, ahogy az Érd ellen félpályás gólt lőtt a BKV, de miközben ez történt, éppen a vendéglős valamelyik sztoriját hallgattam. Külön kedvencem a pályán, hogy a budai hegyek mellett a Hungária kocsiszínre is tökéletes rálátás nyílik a lelátóról.

Mindössze két villamosmegállónyira innen északra találjuk a Puskás Arénát, az új nemzeti stadiont. Az új Puskásban még nem jártam, az első tétmeccsen szeretném felavatni, amin jobb esetben már túl is lennénk, rosszabb esetben júniusban került volna sor rá, ha nem jön a járvány. Így ki tudja, mikor jutok el oda, viszont az elődjében, a Puskás Ferenc Stadionban (Népstadionban) jártam párszor, még úgy is maradandó élmény, hogy nem sok válogatott meccsen voltam kint, nem kötődtem nagyon "a" stadionhoz, és mégis.

A 2010 óta tartó stadionépítési láznak sok vitatható eredménye van, botrányos történetekkel, de a Puskás Aréna szükségességét nem lehet vitatni. Nem hiszem, hogy van olyan sportszerető, focit kedvelő ember az országban, aki ne örülne annak, hogy végre van egy megfelelő méretű, méltó nemzeti stadionunk. Bármennyire is imádom a régi stadionok atmoszféráját, vállalhatatlan volt a régi Puskás a válogatott otthonaként, az pedig csak maradjon egy rossz emlék, hogy több éven át az FTC stadionjában lépett fel a nemzeti tizenegy.

Nem a legjobb képem a stadionról, de azért menőnek éreztem magam a Népstadion sajtójában. Ha másra nem is, erre jó volt a Ligakupa (a képen FTC–Tatabánya 2013-ból)

Zugló egy másik nemzeti stadiont is rejt: itt található a Millenáris Stadion, avagy a Velodrom. Több évtizede nem rendeznek itt focimeccseket, de ennek ellenére említést érdemel, hiszen ebben a stadionban rendezték az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést, és 1911-ig ez volt a válogatott otthona is. Jelenleg annyira rossz állapotban van, hogy az összeomlás szélén áll, de a pályakerékpárosok ennek ellenére itt edzenek. Többször felmerült, hogy lebontják felújítás helyett, a sorsa most is kérdéses. Különösen pikáns lenne, ha ezt a sporttörténelmileg kiemelt fontosságú létesítményt, ahol az első hivatalos focimeccset is játszották, pont az a kormány bontaná le, amelyik egyébként (arányaiban) a legtöbb stadiont építette és magát sportbarátnak nevezi. 

Zuglóban még a Róna utca környékén és a Csömöri úton találunk fontosabb focipályákat, ezek közül egyiken sem jártam még. Az Egressy út közelében található a Postás pálya, ami ma a Zuglói Kinizsi otthona, míg innen nem messze a Varga Zoltán Sportpálya helyezkedik el, ami a Postás pályának az ellentettje, egy modern, műfüves sportcentrum. A Kőbányai Egyetértés, a Rákosmenti SC és a BEAC II játssza itt hazai meccseit.

A Csömöri úton, Újpalotához közel az MTK edzőközpontjaként üzemelő Lantos Mihály Sportközpont található, ahol az utóbbi években felnőtt bajnokikat nem rendeznek, de az utánpótlás-meccseken fontos szerepet tölt be ez a pálya.

Mielőtt az igazi Kelet-Pestre érnénk, még sorra kell kerülnie Kőbányának is. Méltatlan módon egyetlen meccsen sem jártam a X. kerületben, mentségemre szóljon, hogy csak blaszos mérkőzésre tudtam volna kimenni, magasabb szinten egyetlen klub sem játszik Budapest egyik legnagyobb kerületében. Kedvenc pályám itt is van, az Építők Stadion, ami mellett sokat floorballoztam, és néha kimentem a pályára is, egy alkalommal a lelátón is megnéztem, de sajnos saját képet nem találok róla. Az FTC utánpótlás centrumában még számos pálya található azon a környéken, de az Építők Stadion a régi lelátójával, komoly múltjával kiemelkedik közülük.

Már nem használja senki a Terebesi úti, a Fehér úti, Harmat utcai és a Sírkert úti focipályákat, azonban ismert és használt sporttelep a Kőér utcai, azaz a Spartacus-pálya. Ma a 3R Spartacus Calcio nevű csapat őrzi a régi névadó emlékét, de itt szerepel otthon a Közgáz és a Grafito is.

Említést érdemel még az NKE, az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem focipályája a Hungária körúti kampuszon, valamint a Maglódi úti Dreher-pálya vagy Sörgyár-pálya, hivatalos nevén Merkapt Maraton Sportközpont. A névadó Merkapt mellett a Kőbányai Ifjúsági SC, a Budapesti Micro Club és a Pasaréti SC (!) is itt játssza hazai mérkőzéseit. Ha van kőbányai pálya, amire mindenképp ki akarok menni meccsre, akkor ez az! A környék és maga a pálya is érdekesnek tűnik.

Kőbánya után végre tényleg eljutunk a keleti végekre, elsőként a XVII. kerületbe, azaz Rákosmentére. Rögtön egy megszűnt pályával kezdem: a Pesti úti Rojik-pálya talán a környék legismertebb stadionja volt, azonban a helyére sportcsarnokot építenek. A panelházak aljában megbúvó pályának igazi falusi hangulata volt a korláttal és a föld "lelátóval". Az utóbbi években az RKSK használta a sporttelepet, itt fogadta a csapat a Honvédot a kupában 2016-ban, ekkor és néhány bajnokin is volt szerencsém itt járni. Bár bájos hely, kicsit hangulattalan, igazán nagy élményekkel nem gazdagodtam itt, ám ettől még kár érte.

Falusi pálya a panel árnyékában.

Innen pár száz méterre délre, Rákoshegy vasútállomás mellett állt az Aszfaltúpítők-pálya, ami ugyan már nincs meg, de részben a helyén, a Bányaparkban két focipálya is található. Ezek egyikét használja az utánpótlás neveléssel foglalkozó Grund 1986 FC.

Jócskán keletebbre, a Péceli úton található egy nagyobb sporttelep, melynek centerpályája az egykori Volán, majd RTK Stadion, mai nevén Zavadszky Gábor Utánpótlásbázis. Régen a Volán SC (és a 22. sz. Volán) otthona volt ez a pálya, ma pedig az RTK-Vasló és a Rákosligeti AC használja.

Még egy fontosabb focipálya van a kerületben, a Sport téri RKSK-pálya, ami most ismét a Rákosmenti KSK otthona, ahogy az volt például 2013-ban is, amikor még tudósítóként jártam itt, ám később pár évig a Rojik-pályát használta a klub. A Sport téri pálya szintén külvárosi-falusi hangulatot áraszt, számomra emlékezetes élmény, hogy a földön ülve, laptoppal az ölemben tudósítottam innen. Na jó, hát nem egy november végi meccs volt, az is igaz.

Az RKSK Sport téri pályája

Még egy kerület, a XVI. kerül sorra ebben a részben, bár a XVIII. kerület egyes részei még keletebbre nyúlnak (a rekorder ebben az előbbi Rákosmente), viszont míg a XVI. és a XVII. kerület észak-dél tengelyen nem igazán helyezhető el, addig a XVIII. kerület már egyértelműen Dél-Pest, és inkább oda szokás sorolni, mint keletre.

Szóval a XVI. kerület! Cinkota és Mátyásföld együtt összesen négy említést érdemlő sporttelepet rejt, ebből az egyik, a Cinkotai Royal Grund lényegében megszűnt. Annál inkább üzemel viszont a kerület legnagyobb sporttelepe, a több műfüves pályával is rendelkező Bátony utcai stadion, alias Ikarus-pálya.

A lelátó középen, körülötte mindkét oldalon pályák.

Az Ikarus BSE egy tradicionális budapesti kiscsapat, jelenleg a BLSZ I-ben szerepel. Egyszer jártam a pályájukon, nagy élmény, ahogy a pálya mögött az egykoron világhírű Ikarus gyárkéményét látni, de az sem utolsó dolog, hogy egy lelátóról két meccset is lehetne nézni. Így felújítva nincs meg az ilyen csapatokhoz illő miliő, ennek ellenére megérte a szinte egész napot igénybe vevő túrát.

Ha használnám azt a modorosságot, hogy bakancslista, akkor annak egyik első helyén a RAFC Stadion állna. A Pirosrózsa utcai létesítmény a múltból maradt itt velünk, korábbi képek alapján még manuális eredményjelző található itt, remélem ez most is így van még, akkor tényleg az egyike lesz az első pályának, ahová a járvány után kimegyek.

Ezzel zárom is a sorozat utolsó előtti részét (azaz utólag jutott eszembe, hogy ugyan az előbb is négy pályát említettem, de kihagytam a Mátyásföldi LTC pályáját, pedig a Bökényföldi utcában található létesítmény egészen érdekesnek tűnik, nem egy modern pálya), és amint az már talán egyértelmű, az utolsó epizódban Dél-Pest kerül sorra, néhány óriási klasszikusnak számító stadionnal!

A magyar foci koronavírus okozta kényszerszünete csak nyúlik és nyúlik, friss meccsbeszámolók egy darabig még biztosan nem lesznek. A fővárosi pályákat bemutató cikksorozatom viszont folytatódik, a negyedik részre el is értünk Pestre, a budapesti focicsapatok (és stadionok) oroszlánrészét adó területre.

Ezúttal is északról kezdek, ebben a posztba Újpest, Angyalföld és Rákospalota mellé Zugló egy része fért be. Nagyjából a Hungária körút-Thököly út-Csömöri út által határolt részről van szó, ami a térképet nézegetve tulajdonképpen egy kis kiszögelés Angyalföld és Rákospalota között, hiszen ha húzunk egy vonalat a Nyugati (a XIII. kerület déli határa) és Újpalota között, akkor ez a kis háromszög esik attól északra, Zugló többi része pedig délebbre.

Pest esetében egyébként nehéz volt a felosztás, végül a belvárosi pályák szinte teljes eltűnése miatt elégnek láttam három részt, ebből az északi és a déli rész nagyjából evidens (még Zugló szétválasztásával is), a középső már önkényesebbre sikerült, de annak tárgyalásával várjunk a következő posztig, jöjjön tehát észak!

A leghíresebb újpesti stadion, a leghíresebb magyar bajnoki párosításon 2015-ben

Újpest tele van focipályákkal, bár ezt a városrészt sem kerülte el a sporttelepek megszűnése, beépítése. A kerület legészakabbi focipályája a Honvédség kikötőjének műfüves pályája, ezen ugyan nem játszik egyetlen bajnokságban szereplő csapat sem, de mivel az egykori Flottila-pályától pár száz méterre fekszik, egy említést megérdemelt.

Innen a Váci út mentén délre haladva néhány kilométer után elérjük a Fóti utat, ahol a Bánka Kristóf Sportközpont található. A tragikus sorsú újpesti focistáról elnevezett létesítmény korábbi neve Cérna-pálya vagy Cérnagyári pálya, amit az Újpesti Cérna mellett a 22. Volán SC is használt, ma pedig a Babylon FCE játszik itt hazai környezetben a hetedosztályban, míg a sporttelep műfüves pályája az Issimo SE-nek ad otthont.

Alig pár száz méterrel délebben már a Fővárosi Vízművek SK sporttelepén találjuk magunkat. A Vízművek centerpályája alig fekszik északabbra a Szusza Ferenc Stadiontól, sőt, a Fóti út másik végén a Chinoin-sporttelep, avagy a Tábor utcai sporttelep vagy Tungsram-pálya is körülbelül ebben a vonalban helyezkedik el.

A Vízművek-pálya

Elsőnek jöjjön tehát a Vízművek pályája. A székezett lelátóval rendelkező pálya szépen megbújik a Duna és a Váci út között, a fák alatt. Aki nem tudja, mit keressen, talán észre sem veszi a Váci úton haladva, pedig egy komolyabb sporttelepről van szó, bár itt is jól látszik, hogy nem ma éli fénykorát a terület. Az öltözők és a büfé épülete a nyári táborokra emlékeztet, az pedig külön nagy előny ezen a szinten, hogy földlelátóról szemlélhetjük a mérkőzések történéseit.

A Vízművek évek óta a negyedosztályban szerepel, az utóbbi években ráadásul ultrák is járnak a meccseikre. Nekem persze sikerült úgy kimennem oda még 2017-ben, hogy nem volt szervezett szurkolás, sőt, nagyjából néző sem, ráadásul az akkor a megszűnés szélén álló FFC-t sem sikerült megverniük a hazaiaknak.

A pályát az ötvenes években a Vasas Izzó is használta, de a csapat az NB I-ben nem itt lépett pályára, így "csak" a másodosztályig vitte ez a sporttelep.

Ha elhagyjuk a Vízművek-pályát, csak át kell mennünk a Váci úton, majd az innen induló Megyeri úton néhány lépésnyire a Szusza Ferenc Stadiont találjuk.

Magyarország leghosszabb ideje elsőosztályú és legrégebb óta megszakítás nélkül működő futballcsapatának, az Újpest FC-nek otthona hányattatott sorsú stadion. A mai Szusza Ferenc Stadion papíron ugyan egy még fiatal létesítmény (2001-ben adták át), azonban a főlelátók alapjai az 1922-ben épült régi Megyeri úti stadion lelátói, amit nem bontottak el teljesen. Szigorúan véve csak egy átépítés történt 2001-ben, ráadásul azóta is többször kellett toldozni-foltozni a létesítményt, mára pedig odajutottunk, hogy így is, úgy is ez az NB I. legrégebbi stadionja.

Ez persze nem csoda, hiszen az Újpest az egyetlen piaci alapokon működő csapat az első osztályban, így törvényszerű, hogy az ő otthonuk a legszakadtabb (a Kaposvár félig-meddig mindkét kitételben kivétel, de a 2010-es években, az új viszonyok kialakulása óta egyetlen fellángolás számukra csak a mostani idény az NB I-ben).

Itt még a déli oldalon volt a hazai tábor helye, és még a címer is a régi volt...

A Szusza Ferenc Stadion nagyon kedves hely számomra, itt voltam először igazi meccsen, a gimnáziumi, majd egyetemi éveim alatt pedig rendszeresen jártam ki ide, bár bőven nem minden hazai találkozón voltam kint, de egyetlen szezon sem maradt ki 2008 óta. Sok szép és kevésbé szép élményt éltem itt át, ám miközben az NB I-be egyre jobban beleszólt a politika, és egyre kilúgozottabbá vált a szigorú szabályokkal és politikai okokból létrehozott, feltőkésített műanyagcsapatokkal, valamint a politika által kiválasztott két bajnokesélyessel, addig egyre jobban megszerettem az alsóbb osztályok világát. Lokálpatriótaként így 2013-tól kezdve szépen átszoktam a III. kerületi TVE meccseire, bár minden bajnoki kiírásban legalább egyszer Újpestre is átmegyek, ám az utóbbi három-négy évben tényleg egy-egy látogatásra silányult a korábbi havi-kéthavi rendszerességű program. Az NB I. már nem az, amibe beleszerettem kisgyerekként, az alsóbb osztályokban viszont megtaláltam azt, ami miatt továbbra is rajongani tudok a magyar fodballért.

Ha a Szuszából az északi oldalon megyünk ki, hamar a Fóti útra jutunk, amin végighaladva Rákospalota felé egy kellemesebb séta után északra fordulva a Tábor utcánál találjuk magunkat. Itt egymás szomszédságában három sporttelep összesen nyolc (?) pályája található.

Sajnos itt nem jártam még, pedig itt van egymás mellett a Chinoin Sport és szabadidőközpont, a Tungsram-pálya, a Duna Cipő-pálya és az UTE Atlétikai Stadion. Előbbi pályán az Újpest II, a Duna Cipőn pedig a Duna SK játssza hazai meccseit, a másik két sporttelepen jelenleg nincs bajnokságban szereplő klub. Van itt műfüves és természetes füves pálya, mobillelátók és sima, csak korlátokkal körbevett focipálya is, szóval látnivaló akad bőven.

Az újpesti pályák sora ezzel sem ért véget, a Fóti úttól délre, közel a Szuszához és a Tábor utcához található a Blaha Lujza utcai sporttelep, avagy az Újpesti Haladás pályája. Tipikus Blasz-pálya, sajnos ez is kimaradt eddig.

A negyedik kerületben nincs több említést érdemlő focipálya, a Fóti úttól érdemben délre már Angyalföldön találunk pályákat, azonban előbb Rákospalota következik.

A REAC-pálya ultrákkal.

 A XV. kerületben négy pálya működik jelenleg, ezek közül a legészakabbi a csak edzőpályaként funkcionáló Szántóföld utcai sporttelep, melynek műfüves pályáján viszont voltam egy REAC–ESMTK felkészülési meccsen. Érdekesség, hogy a rákospalotaiak edzője akkor az Mátyus János volt, aki később a klub sportigazgatója lett, az utolsó mérkőzésén pedig szintén jelen voltam, amikor a REAC elbukta a feljutást a BLSZ I-ből 2019-ben. A Szántóföld utcai sporttelep annyiban érdekesebb egy modern, műfüves edzőközpontnál, hogy nyári táborokra emlékeztető, gyerekkoromat idéző barakkokkal van tele.

Csodálatos miliő

Ennél délebbre, a Széchenyi téren áll a Budai II László Stadion, a REAC otthona. Korábban a Volán SC hazai pályája volt ez, akkor is, és a 2000-es években is NB I-es mérkőzéseket rendeztek itt, ma a negyedosztályban játszik itt a REAC. Klasszikus, a 90-es éveket idéző létesítmény ez, nagy kedvencem a klubház, de az eredményjelző is megérdemli a kiemelést. Emellett a büfé volt még erőssége a helynek, ez azonban sajnos az idei év elején bezárt.

A stadionban szinte megállt az idő a 2000-es évek végén, számos felirat és tárgy emlékeztet az akkori NB I-re, például a Borsodi liga logója egy, a napfénytől kifakult molinón. Az építmények állapota hűen tükrözi a REAC vesszőfutását.

Számomra igazi klasszikus ez a pálya, nem annyira tökéletes nosztalgiát hoz, mint az előző részben említett csepeli Béke téri stadion (vagy a hamarosan sorra kerülő régi Fáy utca), de egy, a magyar bajnokság szempontjából -a bundázásokkal együtt is- szebb korszakot idéz fel bennem.

A kerületben még két, Újpalota közelében található pálya van: a Bánkút utcai Barátság Sporttelep, ami a Testvériség otthona, és a Pestújhely-pálya a kerület déli részén. Utóbbihoz térképre van szükségem, hogy egyáltalán megtaláljam, előbbi mellett elmentem már a "piros 96-os" busszal, de meccsen soha nem voltam ott.

Egy kis ugrással visszatérve a Dunához, következik Angyalföld. A XIII. kerület legészakabbi létesítménye a Láng SK Sporttelep, mai nevén Angyalföldi Sport- és Szabadidőközpont a Rozsnay utcában. Itt csak floorballozni voltam, focimeccsen viszont nem, pedig az újjáalakult BAK mellett a Respect és a Hunreal FC is itt játssza hazai mérkőzéseit. Nem egy régi pálya, de se lelátó, se eredményjelző, se hangulat - semmi extra.

Nem úgy az innen pár száz méterre található Illovszky Rudolf Stadion, Budapest legújabb stadionja! A Vasas új létesítményét 2018-ban adták át, a stadion mellett a Mészöly Kálmán Pálya is több kisebb csapatnak ad otthont. Az új stadionról nehéz mit írni: szép, kompakt, a mostanság épült stadionoktól eltérően nem is túlméretezett, de igazából nem túl izgalmas. Érdekesség, hogy Vasas-meccsen még nem is jártam ott, viszont a Honvéd és az Újpest pályaválasztása mellett már igen, előbbi esetben ráadásul nemzetközi mérkőzésen, azzal avattam fel az új stadiont.

Honvéd-Zalgiris az új Vasas-pálya első tétmeccsén

A régi Fáy utcai stadion már sokkal inkább izgalmas volt, igazi múltidézés volt az a rozoga létesítmény: megesett velem például az is, hogy azért nem tudtam tudósítani egy mérkőzésről, mert a sajtóban nem volt áram, de az is előfordult, hogy internetet sem sikerült biztosítani. Ennek ellenére szerettem odajárni, utánozhatatlan hangulata volt az egész helynek, hiába nem szimpatizáltam a Vasast körülvevő közeggel, tetszett. Ugyanígy a Vasast nem szeretem a múltja miatt, de utálni sem tudom, és inkább pozitív, mint negatív az összképem róluk. Talán azért, mert gyerekkoromban (90-es évek vége, 2000-es évek eleje) tele voltak egyéniségekkel, az akkori Vasas tökéletes példa volt az emberarcú magyar focira. Ez a mostani csapat a mostani stadionnal számomra semmilyen.

Angyalföldnek még mindig ezen a részén, de már a Duna mellett, a Népfürdő utcában két focipályát is találni: az Árpád hídtól északra az FCSM sporttelepe, az úgynevezett Csatorna-pálya fekszik, míg délre az ELMŰ sporttelepe áll. Nekem az utóbbi az érdekesebb, bár egyiken sem voltam meccsen. Az Elektromos-pálya melletti épületben volt az érettségi bankettem, így emlékezetes helyszín, ráadásul egy közeli panelházban lakó ismerősömtől rá is látni a pályára, így fényképem van róla.

Az Elektromos-pálya

A kerülethez tartozik még a Margitsziget a MAC Stadionnal, aminek hivatalos neve Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum. Itt játssza hazai meccseit a Margitszigeti FC, ám ilyen alkalommal nem voltam ott, ottjártamkor pedig sajnos nem fotóztam.

Elsőre azt gondolná az ember, hogy a Tatai úti sporttelepek is Angyalföldhöz tartoznak, de nem! A XIII. és a XIV. kerület határa nem a Nyugatiból Vác felé tartó vasútvonal, ahogy azt elsőre talán mindenki hinné, hanem a Tatai út. A páros oldal Angyalföld, a páratlan Zugló. Mivel mindkét pálya a páratlan oldalon van, így ezek már Zuglóhoz tartoznak, egyben jól mutatják azt is, miért vettem bele ebbe a posztba a XIV. kerület egy részét is.

A Tatai út északabbra fekvő sporttelepét ma egyetlen klub sem használja, egy romos állapotban lévő pályáról van szó, ami korábban a Budapesti MÁV Előre otthona volt. Délebbre a BVSC edzőpályájaként funkcionáló sporttelep található, légvonalban a Szőnyi úti stadion mellett, csak a vasút túloldalán. Bajnokit itt sem rendeznek manapság.

2012-es kép a Szőnyi útról, kapuban egy akkori egyetemi csoporttársam... :)

Ezzel el is érkeztünk Zugló északnyugati részének legérdekesebb pályájához, a Szőnyi úthoz. A BVSC stadionja nem a legszebb napjait éli, bár az utóbbi években valamelyest rendbe kapták. Ez is a 90-es éveket idéző stadion, ami önmagában is érdekes, de a romos székház még izgalmasabbá teszi a területet. A Szőnyi úttól a centerpályáig kész útvesztő eljutni, ha az ember nem figyel oda, de útközben legalább van mit nézegetni.

Ez a rész azóta átalakult.

Az 1990-es években NB I-es BVSC (ott ezüstérmet is nyert a csapat), melyben többek között Bognár György és Dárdai Pál is megfordult, 2004-ben megszűnt, a labda csak 2012-ben indult újra útjára a Szőnyi úti stadionban. Két év alatt két osztályt ment fel a klub, majd kis megtorpanás után tavaly a BLSZ I-be jutott, amit most vezet. Az újjászervezés után a heted- és a hatodosztályban is voltam kint egy-két meccsen, a stadion bájához sokat hozzáadott az a közeg. Igaz, az a romosabb állapotban lévő létesítményen is látszott, hogy nem erre a szintre való.

Az utolsó NB I-es meccseket egyébként a Tatabánya játszotta itt 2008 tavaszán, amikor albérletbe kényszerült a Bányász. Nem jó ómen a Szőnyi út, hiszen a Tatabánya azóta nem, hogy az NB I. közelében sem volt, de meg is szűnt, majd újjászerveződött.

Nagy kérdés, hogy a járvány miatt mi lesz a negyedosztály sorsa, az mindenesetre kijelenthető, hogy közel van ahhoz Zugló, hogy újra NB-s bajnokságban szerepeljen egy csapata.

A kerület többi pályája a következő részben kerül sorra, amikor Kelet-Pest, valamint a Hungária körút környéki stadionok lesznek terítéken.

Folytatódik a budapesti pályákat bemutató sorozatom, avagy olvasnivaló a kényszerszünet idejére, ami kell is, hiszen továbbra sem lehet tudni, mikor indulhat be újra a magyar futballélet. Az előző két részben budai pályákkal foglalkoztam, most Csepel következik.

Csepelen négy sporttelep maradt meg, ennek ellenére külön részt szenteltem ennek a kerületnek. Erre kézenfekvő magyarázat, hogy Csepel Budához és Pesthez sem tartozik, ezenkívül említés szintjén kitérek Csepel fővároson kívüli részére is, így pedig már van akkora anyag, hogy megérjen egy külön posztot.

Északról délre haladok most is, így a Szabadkikötő SE Sporttelep az első helyszín.

A sporttelep névadó egyesülete már nem létezik, beleolvadt a Sashalomról indult Tintahalakba, azaz a THSE csapatába. Méltatlan módon így az eredendően nem is csepeli egyesület a legmagasabban jegyzett klub a szigeten - még úgy is, ha nem csak szigorúan a budapesti klubokat vesszük figyelembe.

Csodálatos játékoskijáró! Felhívnám a figyelmet a tábla germanizmusára!

A Szabadkikötő Sporttelep egészében érdekes, önmagában a focipálya nem egy nagy eresztés, még a mobillelátóval sem. Viszont a sporttelep miatt érdemes ide kilátogatni: a büfé hangulata utánozhatatlan, évtizedek ezelőttről maradt itt a legapróbb részletekig szocreál berendezésével. Az egészet egy tekepálya teszi tökéletessé, de egyébként a büfén kívüli rész is érdekes. Régi pályák és üdülőkre emlékeztető épületek maradványa hirdeti, hogy itt valamikor nagy élet volt.

Ezen a meccsen a Kaposvár 7–1-re, később sem voltam itt olyan meccsen, amikor a THSE nyert.

Bent sajnos keveset fotóztam a fények miatt, de ez is beszédes kép.

Legutóbbi ottjártamkor még a Szabadkikötő címerével lehetett találkozni, pedig akkor az a klub már nem létezett, 2017-ben egyesült az akkor az NB III-ba jutó THSE-vel, ami azóta THSE-Szabadkikötő néven fut.

Innen délre haladva még mindig nem "a" csepeli stadion következik, hanem a Gubacsi-híd közvetlen közelében található Papírgyári-pálya, aminek használói közül jelenleg a Csep-Gól szerepel a legjobb helyen, a negyedosztályban. Sajnos ez a pálya nekem még kimaradt, pedig az idei kiírásban csepeli "városi rangadót" is rendeztek itt.

Csepel legismertebb sporttelepe a Béke téri Stadion. Ez nem pusztán egy stadion, hanem egy hatalmas sporttelep, aminek nagy része kihasználatlan. Négy focipálya és egy nagyobb csarnok is található itt, az egész telepen pedig megállt az idő. Aki nem fogékony annyira a régi pályák iránti romantikus nosztalgiára, az csak egy lerohadt stadiont, romos utakat, málladozó épületeket és egy dohos csarnokot lát, ha erre jár. Pedig ez sokkal több annál!

A régi főbejárat ma már nem funkcionál.

Ez maga a történelem. A 12 ezer férőhelyes stadion eredményjelzője, órája, pilácsai és poros, rozsdás székei, korlátai mind-mind egy olyan kort idéznek fel, amit én csak gyerekként, leginkább a tévén át láttam. Ez maga a tömény '90-es, részben '80-as évek. Akárhányszor jártam itt, mindig elfogott a nosztalgia, pedig az égvilágon semmi nem köt Csepelhez. Viszont amikor olvasni tanuló kisgyerekként, a világra való eszmélésem idején édesapám mellett rászoktam a magyar focira (hiszen minden hétvégén az ment a tévében, és minden vasárnap reggel a Nemzeti Sportot bújva tanultam olvasni, még az iskola előtt), akkor a legtöbb stadion így nézett ki.

Az az óra...

Nem a negyedosztályba való stadion.

Ha tehetném, az egész csepeli sporttelepet (mármint "A" csepeli sporttelepet) eltenném egy formalinos üvegbe és megőrizném az utókornak úgy, ahogy van. Ehelyett valószínűleg az egész össze fog dőlni, vagy jobb esetben lerombolják és építenek a helyére valami modernebb stadiont. Bár így jobban belegondolva az sem biztos, hogy ez lenne a jobb eset.

A jelenleg negyedosztályú Csepel mellett számos csapat játszotta itt a meccseit. A 2000-es években a Tatabánya, sőt, a Honvéd használta ezt a stadion hazai pályaként az NB I-ben, a Honvéd második csapata pedig az új Bozsik Stadion építése miatt itt szerepelt pályaválasztóként idén tavasszal, ahogy többnyire a budai Kelen SC is. Emlékezetes, hogy 2013-ban (*2016-ban, így még durvább, milyen hamar változott meg a fradisták véleménye a csapat politikus-elnökéről) 10 ezer néző előtt verte meg a Csepel 2–0-ra a FTC II-t ezen a pályán, amikor a Fradi ultrái a "fakó" meccseire jártak a vezetőség ellen tiltakozva.

Nagyot fordult azóta a világ, a Fradi ultrái már nem, hogy nem tiltakoznak a Kubatov-féle vezetés ellen, hanem a haszonélvezői is annak, ahogy az egész klub a rendszer haszonélvezője. A Csepel-pálya időközben már rég nem alkalmas NB I-es meccsek rendezésére (mármint az MLSZ szerint, bár a biztosítása valóban érdekes feladat lenne), ráadásul a klub is a süllyesztőbe, a BLSZ I-be csúszott.

A csarnok kívülről még egész istenes, belül romosabb, de a tömény nosztalgia ott is megvan.

Viszonylag rég jártam itt meccsen, de szerencsére elég sok alkalommal látogattam ki erre a pályára, és minden alkalommal meg is érte az utazás. A fentiek mellett még a büfét, büféket emelném ki: van egy, a stadiontól különálló, meccsnapokon túl is nyitva tartó büfé, de meccsek idején a lelátókra vezető lépcső alján egy "mobil büfé" is üzemel.

A Béke tér szomszédságában, néhány utcával kijjebb fekszik a Csepel HC Sporttelep, régi nevén Posztó pálya. Jelenleg a Csepel HC hatodosztályú együttese játszik itt, korábban a Magyar Posztógyári SE otthona volt a pálya. A Posztó egyszer a másodosztályban is megfordult, valamint sokat volt "fent" a harmadosztályban is, mielőtt az 1970-es években megszűnt.

Csepel fővárosi részén ennyi pálya maradt meg, a Budapesten kívül eső teljes területtel pedig nem szeretnék foglalkozni, de két érdekesség még idetartozik. Az egyik, hogy a Csepel Autógyár csapata, a Csepel Autó SE hazai pályája nem a Csepel-szigeten, hanem Dunaharasztiban volt, annak ellenére, hogy a gyár Szigetszentmiklóson, Budapest határában működött.

A másik érdekesség is Szigetszentmiklóshoz kötődik: a település focipályáját 2007-ben avatták fel, egy műfüves, lelátóval rendelkező pálya épült itt, ahol az SZTK-Erima játszott évekig az NB II-ben. Egy korrekt állapotú, kicsi, de a helyi igényeket kiszolgáló létesítmény volt ez, ahol NB II-ben, Magyar Kupában, sőt, még a Ligakupában is jártam meccsen tudósítóként. Egyfelől nem szerettem, mert az utazás több időt vett igénybe, mint a meccs (egy irányba is!), másfelől kicsit megkedveltem az ottani családias légkört. Persze egyáltalán sem sajnáltam, amikor 2016-ban kiesett a Szigetszentmiklós az NB III-ba, ott a helyük, gondoltam.

Eddig nagyjából érdektelen, legfeljebb számomra érdekes a sztori, de itt jön a csavar!

2014 májusában a Szigetszentmiklós 2–1-re verte a Zalaegerszeget egy tét nélküli NB II-es meccsen. Lelátó csak azon az oldalon volt, ahonnan a kép készült.

A tíz évnél is fiatalabb stadion helyett új létesítményt akart a klubvezetés, amihez a kormány adott is támogatást. A munkálatok elkezdődtek, majd megakadtak, az SZTK nevezését nem fogadta el az MLSZ az NB III-ra (ahol amúgy a klub a harmadik helyen végzett a Budafok és a PMFC mögött), a csapat a megyei első osztályban indult, miközben milliárdokért épült a stadionja. A projekt zátonyra futott, a klub megszűnt. Felelős? Senki...

Ez a történet jól mutatja, mi (az egyik) baj a mai rendszerrel: örömteli, hogy a kormány pénzt, sok pénzt áldoz a focira, de akármiről is legyen szó, annak soha nem lesz jó vége, ha valamire ellenőrizetlen módon, szakértelem nélkül öntik rá a pénzt. Ettől a foci nem lesz jobb, és még nagyon naiv/jó indulatú is vagyok, hogy azt feltételezem, hogy az ilyen pénzszórások mögött valahol, valamilyen szinten jó szándék rejtőzik.

A Csepel-sziget többi településén is létezik focipálya és futballélet, de ezekre már nem térek ki, mégiscsak a budapesti pályákat veszem végig a sorozatban. A következő részben már Pest következik, és innentől maradunk is a Duna bal partján, ahol az első részben vissza is ugrunk északra!

Ki tudja, meddig tart még a kényszerszünet a magyar labdarúgásban, így most meccsbeszámolók helyett focipályákról fogok írni, meccsek nélkül. A hatrészes sorozat második részében Dél-Buda kerül terítékre, akinek esetleg kimaradt volna az első rész, gyorsan pótolja be!

Ebben a részben tehát a XI. és a XXII. kerület pályáiról lesz szó. Ahogy legutóbb, most is északról dél felé haladok, így a XI. kerülettel kezdem.

A hatalmas kiterjedésű XI. kerület sajnos tele van megszűnt pályákkal, némelyiknek a nyomát sem látni. Alig-alig találni olyan focipályát, amit jelenleg valamelyik bajnokságban szereplő együttes használ. Van azért ilyen is, ám előbb kivételesen egy megszűnt pályával kezdeném: a mai Tüskecsarnok helyén, a Bogdánfy Ödön utcában volt megtalálható a BEAC-pálya, ami az ELTE egyetemi csapatának, a BEAC-nak volt az otthona egészen a 2010-es évekig. Számomra igazán kedves helyszínről van szó annak ellenére, hogy mire az első "szezonomat" lehúztam a BEAC-on, már csak a rekortán emlékeztetett a focipályára. Persze az én szívemnek igazán kedves hely a BEAC csarnoka, ahol ki tudja már, hány alkalommal floorballoztam, ennek ellenére nagyon fáj, hogy soha nem mehettem ki ezen a sporttelepen focimeccsre.

Pedig az 1920-as években két szezon erejéig a BEAC a magyar labdarúgás legfelsőbb szintjén szerepelt, sőt, 1925-ben 1–0-ra meg is verte a Fradit. Ezt az eredményt nem a magyarfutball.hu-ról puskáztam (csak az évszámot), ugyanis a BEAC egyik csocsóasztalát ez az eredmény és egy korabeli fotó díszíti. Újkori történelmében a BEAC a BLSZ különböző osztályaiban vitézkedik, otthona pedig a Mérnök utcai pálya, azaz hivatalos nevén az ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópálya. Itt több műfüves pályát találunk, melyek némelyike fedett.

A Kelen-pálya legjobb helye, az egész pályát látni onnan, és a sörért sem kell messzire menni.

A kerület egyetlen NB III-as csapata a Kelen SC, ami albérletben, Csepelen, Rákosmentén vagy még ki tudja, hol játssza hazai meccseit. Tavaly még májusban sem tettem volna egy forintot sem a Kelen feljutására, amikor a Magyar Kupa döntőjének napján kilátogattam ide egy meccsre. A Kelen akkor simán verte a Gázgyárt, majd pár héttel később a REAC-ot is megelőzve feljutott az NB III-ba.

A buszmegállóból így lehet látni a pályát...

A Hunyadi Mátyás úton található sporttelep tökéletesen hozza a külvárosi életérzést: az 58-as busz megállójából zavartalanul belátni a pályára, a büfé egyben egy étterem, a közönség zöme pedig egy nagy baráti társaság, míg a kertes házas övezetben megbúvó lelátóról jól ellátni a panelekig. Ez így összefoglalva számos budapesti kiscsapat otthona lehetne, egyedül a sör áráról (meg egyáltalán, milyen pálya az, ahol Kronenbourgot mérnek?) és a kijáró emberek márkásabb ruháiról lehet megállapítani, hogy ez inkább Buda, mint Pest.

Háttérben a Kelen székháza.

Egy nagyot ugorva nyugat felé, a kerület, sőt a város szélén, a Balatoni úton is túl található az MLSZ székháza, amihez persze egy pálya is dukál. Ez a Kánai úti sporttelep, előkelőbb nevén a Sport11 Szabadidőközpont. Néhány éve ez még NB III-as bajnokikra is alkalmas pálya volt, az Újbuda FC játszotta itt a hazai mérkőzéseit. A nem különösebben érdekes focipálya különlegességét az adta, hogy simán össze lehetett ott futni az MLSZ tótumfaktumaival egy átlagos hétvégi napon, nekem például Gellei Imrével és Kassai Viktorral sikerült (két különböző meccsen), amikor még 2014/2015-ben idevetett az élet az onlajnok.com tudósítójaként.

Ez egy Újbuda–Csákvár meccs volt az NB III-ban.

Az Újbuda FC azóta ezen a néven nem létezik, Budafoki MTE II. néven szerepel a BLSZ I-ben, hazai meccseit pedig természetesen Budafokon játssza.

Nem túl izgalmas környezet (Újbuda–Andráshida)

Ezzel meg is érkeztünk a XXII. kerületbe, ahol három említést érdemlő focipályát találni. A legismertebb pálya a BMTE Stadion a Promontor utcában. A Budafok jelenleg a legmagasabban jegyzett budai futballklub, ráadásul hétpontos előnye van a Vasas előtt a második helyen az NB II-ben, így minden esélye megvan a feljutásra. Bár egyre valószínűbb, hogy a koronavírus miatt nem lehet majd befejezni normálisan a bajnokságokat, én még bízok benne, hogy húsz év után (akkor a Kerület volt fent) ismét lehet NB I-es csapat Budán. A Budafok egyébként története során egyszer, az 1945-46-os szezonban már szerepelt a legmagasabb osztályban.

A BMTE Stadion edzőpályája, itt éppen az MTK és DAC játszott egymással felkészülési meccset.

Számomra azért különleges hely a BMTE Stadion, mert itt voltam először meccsen. Na nem rendes bajnokin, ez csak valami majális, vagy "falunap"-szerű rendezvény volt, de igazi pályán, mezbe öltözött emberek fociztak, szóval elfér első meccsélménynek (az első bajnokim egy Újpest–Győr 3–1 volt 2005-ben). A környék hangulatának hála maga a stadion is családias, otthonos légkört áraszt, bár láttam itt botrányt egy kupameccsen (pirózásból fakadó összeveszés a biztonságiakkal), de érezhető, hogy Budafok egy csendes, nyugodt városka a városban. Mindig jó érzésekkel megyek ki Budafok-meccsre, talán azért, mert ott voltam gyerek.

A budafoki főlelátó 2017-ben, még tető és világítás nélkül.

Ez pedig a legutóbbi (eddig legutolsó) budafoki haza meccsen a már befedett lelátó, zárt kapus mérkőzésen.

Csizmadia Csaba utolsó meccse volt játékosként, háttérben a klubház, és a VIP-ként szolgáló terasza.

Dél felé haladva légvonalban alig pár száz méter a Budatétény otthona, a Pokorny József Pálya, régi nevén Chinoin-pálya. A Budatétény tipikus "blaszos csapat", az évtized elején még a BLSZ I-ben szerepeltek, most éppen a hatodosztályban vezetik a második csoportot. A pálya manapság műfüves, kis mobillelátóval, világítással.

Buda legdélebbi focipályája Nagytétényben, az Angeli utcában található. Természetes füves, régi pálya, ide még nem jutott el a modernfoci, így emiatt érdemes lehet felkeresni a Nagytétényi Kohász otthonát. Sajnos sem itt, sem az előző bekezdésben említett Jókai Mór utcai pályán nem jártam még, bár gyerekként mindkettő környékén megfordultam. A Nagytétény egyébként szintén BLSZ III-as, és szintén vezeti a maga csoportját.

Ennyi lenne Buda, sajnos két posztban könnyedén össze tudtam foglalni a ma is létező budai pályákat, csapatokat. Külön kiemelést érdemel még a jelenleg hatodosztályú 33 FC, ami ezen a néven és Budai 11 FC néven is szerepelt az első osztályban a hőskorszakban, sőt, egyszer bronzérmet is nyert, ami a legjobb bajnoki eredmény Budán (az 1931-ben kupát nyerő III. kerületi TVE 1914 őszén szintén harmadik lett). Ők a Marczibányi téren játszották hazai meccsüket, ma pedig Budafokon vannak otthon, igaz, volt idő, amikor bár nevükben ott volt a "budai" kitétel, a XIII. kerületben volt a hazai pályájuk.

A I. világháború előtt, és a két világháború között még több budai együttes is meg-megfordult a magyar labdarúgás legmagasabb szintjén (pl. Tipográfia), azonban az újkorban csak a Kerület jutott el az NB I-ig. Ezért is tudnék őszintén örülni, ha ennek a járvány miatt felforgatott szezonnak a végén a Budafok valahogy az NB I-ben találná magát...

A következő részben még mindig nem jutunk át Pestre, következik Csepel!

Ki tudja, meddig tart még a kényszerszünet a magyar labdarúgásban, így most meccsbeszámolók helyett focipályákról fogok írni, meccsek nélkül. A sorozat hatrészes lesz, elsőként Buda északi része kerül sorra.

A budapesti pályákat területi alapon fogom bemutatni, azzal a megkötéssel, hogy csak azokról a sporttelepekről lesz szó, amiket ma is használ valamilyen bajnokságban szereplő csapat. Emellett ahol lehet, igyekszem minél több saját élményt is vinni a dologba, de a főváros rengeteg focipályája között azért még több "hiányzóm" is akad.

A budai oldalon északról délre haladok a kerületekkel és a pályák bemutatásával is, így rögtön a számomra legkedvesebb résszel, Óbudával indul a sorozat.

Buda legészakabbra fekvő pályája a Márton úti sporttelep, ami két klub otthona: a Külker SC és a Csillaghegyi MTE játssza itt a hazai mérkőzéseit. Bár sajnos eddig csak egy meccsen voltam itt, nagy kedvencem ez a pálya a falelátóval, a békebeli hangulattal és az ehhez illő kis büfével.

Egyszerűen imádom. Belülről még nagyobb buli a büfé!

Érdekesség, hogy bár a Csillaghegy sokkal régebbi és nagyobb hagyományokkal bíró klub, a pályát mégis Külker-pályának nevezi a köznyelv. A sporttelep még éppen Csillaghegyen található, de már a békásmegyeri panelházak árnyékában, részben falusias, részben városi környezetben.

Pont a szezonbeli első veresége volt a Csillaghegynek, amire sikerült kimennem 2018 tavaszán...

A klubház a sporttelep bejáratával szemben áll, mögötte roskadozik a kis falelátó. Alatta a játékoskijáró (egyenesen a klubházból), míg a lelátó mellett a büfé épülete bújik meg. A régi időket idéző összhatást a panelházak felé eső teqball asztal rontja el. Hivatalosan 500 fő befogadására alkalmas "stadionról" van szó, állapotáról pedig sokat elmond, hogy a Csillaghegyi MTE újkori fellángolása alkalmával 2008/2009-ben nem játszhatta itt a hazai meccseit az NB III-ban, a Hévízi útra kellett költöznie.

Délre haladva csak két megállót kell utazni a szentendrei HÉV-vel a következő pályához, ez pedig az Aquincumi Múzeum mögött található Sujtás utcai sporttelep, az ASR Gázgyár (korábban Gázművek MTE) otthona. Szintén egy egyedi hangulattal bíró, a maga nemében csodálatos helyszínről van szó.

A Gázművek-pálya igazi különlegességét nem maga a sporttelep adja, hanem a környéke. Bár kétségtelenül hangulatos, magával ragadó pályáról van szó a gesztenyefasorral, a családias, "VIP-szektorként" is funkcionáló büfével és a kis lelátóval, de a pályától északra fekvő Gázgyári-lakótelep mindent visz.

Ízelítő a Gázgyár-pálya környékéből.

Nem a szó klasszikus értelmében vett lakótelepre kell gondolni, hanem inkább a kispesti Wekerle-telepre kicsinyített változatára. Egy-kétszintes házak sárga vagy sárga-zöld színben, mintha megállt volna az idő. Sem a Szentendrei út zaja, sem a fák által eltakart Graphisoft-park nem rontja el az idillt. Egyedül a pályáról is látható Auchan emlékeztet arra, hogy a globalizált 21. században járunk.

2017 tavaszán még a Gázművek MTE színei és címere tűnt fel a kerítésen.

2018 nyarán viszont már az ASR Gázgyár sárga-zöld színét viseli magán a környezet.

Az ötvenes években, amikor a fénykorát élte a csapat, több ezer néző járt ki ide, 1954-ben csak az osztályozó választotta el a Gázt attól, hogy az első osztályba jusson. A modern időkben többnyire a BLSZ I. élcsapata volt a Gázgyár, bár a 2000-es években még szerepelt a harmadosztályban is, ám legutóbbi bajnoki címe után már nem vállalta a feljutást, idén pedig inkább a bennmaradás a cél.

Jobbra a büfé, ami nyáron a nap elől ad menedéket, eső idején pedig fedett lelátóként funkcionál.

Óbuda jelképe is feltűnik a háttérben.

Innen nem kell sokat tovább utazni dél felé Óbuda és egyben egész Buda legsikeresebb és legrégebbi csapatának otthonáig: a III. kerületi TVE stadionja Aquincumtól nem messze fekszik, a Kalap utcában, a Hévízi út táján. A pálya, ami a klub indulója szerint mindig visszahív, több átalakuláson is átesett már, legutóbb alig néhány éve. Így tehát egy viszonylag modern, kis stadion adja jelenleg a Kerület otthonát, de nem kell megijedni! A klubház tájolása, a büfé elhelyezkedése és a Kaszásdűlő sajátságos bája miatt a TVE-pálya most is igazán hangulatos.

2013-ban még a régi székházzal új székekkel a stadion.

Hat évvel később a mai formájában a Monor NB II-es meccsén.

A mostani létesítmény a vendégszektor nélkül 600 fő befogadására alkalmas; húsz éve az NB I-ben még 12 ezer néző is volt itt. Azóta a mobillelátó helyén műfüves pálya van, ami egyébként szintén alkalmas bajnoki mérkőzések megrendezésére a negyedosztályban, vagy annál alacsonyabb szinten.

A stadion egyik erőssége a büfé, ahonnan tökéletesen látszik a pálya, másrészt még a legunalmasabbnak ígérkező, téli meccseken is garantált legalább a félház.

Ez a kép pedig pár hete készült, akkor még nem gondoltam volna, hogy utána hetekig, hónapokig nem lesz itt semmi (ekkor is a műfüvesen volt meccs).

Óbudán manapság ez a három sporttelep ad otthon működő egyesületnek, de Csillaghegyen még megvan az Ürömi utcai pálya, a Hajógyári-szigeten viszont csak a nyomai lelhetőek fel az egykori focipályának.

A II. kerület legészakabbi sporttelepe a budaligeti Pokorny József Szabadidőközpont, az egykori Szabadság utcai pálya utódja. Egy modern létesítményről van szó, ahol viszont nem jártam még, így annyit tudok róla elmondani, hogy a Hidegkúti SC játssza itt a hazai meccseit a Blasz kettőben.

Innen jóval délebbre, Pasaréten két fontos focipályát is találunk: az egyik a Pénzügyőr SE sporttelepe a Pasaréti út felsőrészén, a másik pedig szintén a Pasaréti úton, csak a déli végén a Vasas Pasaréti úti Sporttelep.

Mindkét pályán jártam már, meccset viszont csak a Pénzügyőr-pályán láttam, de ott sokat. Ennek a sporttelepnek a fekvése a legnagyobb erőssége, minden irányból hegyek veszik körül, a János-hegy kiválóan látszik az "ingyenes oldalról". Bizony, nem lebecsülendő adottsága a helynek, hogy az egyik oldalon a pályára való tökéletes rálátással lehet potyázni a kerítésről.

A hazai lelátó a potyázó-kerítésről, háttérben a Pénzügyőr klub a kép baloldalán, jobbra pedig a János-hegy.

Potyázók a 2017-es budai derbin, amikor a Pénzügyőr utoljára győzött a Kerület ellen. Azt hiszem, ez egy csodálatos kép!

Aki viszont inkább fizet, annak a Pénzügyőr-klubba is érdemes betérnie, hiszen itt nemcsak söntés, hanem étterem is található. Némileg belterjes, igazi "elit-Buda" életérzése van ennek a pályának, gyakran kirándulóktól hangos a környék, egyedi hely.

Ritka az ennyi vendégszurkoló Pasaréten.

A II. kerületben még két pálya érdemel említést, bár ezek még kimaradtak nekem. Egyik a Budakeszi úti Laktanya-pálya (a Hűvösvölgyi úton volt egy "testvére", azon egy honvédségi majális keretében kis lurkóként még jártam, azóta azt már beépítették), a másik pedig a Zsigmond tér közelében fekvő Kolozsvári Tamás utcai sporttelep. Ennek fényeit többször is láttam már a Lajos utcából (1950 előtt a pálya területe még a III. kerülethez tartozott), de a II. kerületi UFC egyetlen hazai meccsén sem jártam, pedig többször is felmerült már. Ha végre lecseng ez a járvány, csak eljutok oda is.

Észak-Budához sorolom még önkényes alapon az I. és a XII. kerületet, bár ezek nem bírnak komoly jelentőséggel a poszt és a sorozat szempontjából.

Az I. kerület egyetlen pályája a Tabánban található, a Czakó utcában. Miután a pálya hátterében a Budai Vár magasodik, mondhatjuk, hogy az ország egyik legszebb fekvésű pályáról beszélünk, de jelenleg egyetlen klub sem használja.

A XII. kerületben három említést érdemlő focipályája közül kettő Csillebércen található, ezek közül főleg a KFKI-pálya bír jelentőséggel, számos csapat használta, legutoljára a Svábhegy, ám most itt sem rendeznek hivatalos meccseket. Nem úgy a TF-pályán, azaz a dr. Koltai Jenő Sportközpontban a Győri úton, ami a XII. ker. Svábhegy FC jelenlegi otthona (*volt, a pályán jelenleg építési munkálatok zajlanak, a Svábhegy Pesten, a Siketek-pályán játssza hazai mérkőzéseit). Az 1950-ben épült pályán még világítás is van, hivatalosan viszont csak 600 fő befogadására alkalmas. Nagy hiátus nekem ez a stadion, történelmi jelentősége miatt mindenképpen fel fogom keresni, ha lesz rá lehetőségem.

A következő részben jön Dél-Buda, azaz a XI. és a XXII. kerület pályái, többek között a Kerület mellett a másik legjelentősebb, jelenleg a legmagasabb szinten szereplő és az NB I. felé kacsingató budai együttes, a Budafoki MTE otthonával!

Most, hogy a koronavírus miatt teljesen leállt a magyar futballélet, itt az alkalom, hogy meccsbeszámoló helyett valami másról írjak. Mivel friss még a váltás, mindenképpen megér egy posztot, hogy otthagytam a kormánypárti médiát (közpénzmédia, propaganda, jobboldali sajtó – kinek, hogy tetszik, én maradnék az első megnevezésnél), hiszen mégiscsak 3,5 évet húztam ott le. Meccsbeszámolókat már a kezdetektől írtam, de kellett egy kis idő ahhoz, hogy kiforrjon a "Pörge szurkol", aminek a folytatása ez a blog.

A váltás legegyszerűbb magyarázata nyilván az, hogy sokkal egyszerűbb és jobb úgy írni bármiről, ha kizárólag én döntök arról, hogy mit és hogyan írok le. Viszont -sajnos- abból nem lehet megélni, hogy meccsekre járok és erről írok, így örültem annak az állapotnak, hogy legalább a munkám részévé tudtam tenni a meccsbeszámolók írását. Sokáig egyébként is szinte zavartalanul csináltam ezt, 2019 végéig a 888 volt az egyetlen orgánum a kormánypárti médiában, ahol a Felcsútot ezen a néven emlegették és a helyén kezelték (nem egyszer írtam le, hogy múlt nélküli, műcsapatként semmi helyük az NB I-ben, nem beszélve Puskás Ferenc nevének kisajátításáról), ahol nem kellett elalélni attól, hogy az FTC nyolc külföldivel a kezdőben 4–0-ra kikapott a Dinamó Zágrábtól, és ahol lehetett kritizálni a tao-pénzek rendszerét.

Egyrészt sajnos hozzá kell szokni az üres stadionokhoz, de nem ezért választottam ezt a képet a poszthoz. Innen elvileg ki vagyok tiltva - nagy csapás... Hogy miért? Kiderül a posztból!

Ki-ki vérmérséklete szerint mond, amit akar arra, hogy engem csak ez érdekelt, de az elejétől fogva úgy álltam ehhez a munkához, hogy amíg a fociról azt írok, amit akarok, addig nem érdekel a többi része a lapnak egészen addig, amíg valami nagyon meredek, vállalhatatlan nem történik. A saját cikkeimért tudom vállalni a felelősséget, a többi pedig bizonyos határig nem az én dolgom. Nos, voltak botrányos ügyek bőven, de ha megnézzük, hogy a többi kormánypárti orgánumhoz képest hány per indul a lap ellen és mennyi ért véget bukással, akkor én azt tudom mondani, hogy oké. Sok szánalmas ügyből kimaradt a nyolcas, míg más ügyekből annyira vette ki a részét, amennyire kellett (értse mindenki úgy, ahogy akarja, ennél konkrétabban nem írhatom le). A kampányokban persze le kellett nyerni pár békát, de aki politikával (is) foglalkozik, az ezen ne lepődjön meg!

A fentiekben a visszajelzések is megerősítettek, rengeteg olyan kommentet olvastam (nem csak a saját cikkeim alatt, más oldalakon is), amik arról szóltak, hogy legalább a fociról önálló hangvételű cikkeket lehet olvasni, és meg sem tudom számolni, hány olyan cikkem volt, ami alatt a kommentelők azt várták, hogy ki fognak rúgni, amiért ezt vagy azt leírtam. Ez ugyan nem következett be, de leginkább csak azért nem, mert nem vártam meg.

A kommentek olvasása (ami egy nagyon rossz szokásom) persze nem csak pozitív visszajelzéseket hozott, nem tagadom, hogy nagyon rossz volt olyanokat olvasni, hogy csak azért írok fociról, mert ez a miniszterelnök kedvenc sportága. Az agyatlan beszólások viszont nem zavartak, sőt, némelyik visszatérő "sértést" kifejezetten kedveltem. Akárhogy is: soha nem támogatnám a kommentelés megszüntetését sehol, így bár az utolsó pár hónapomban ezt is el kellett viselnem, az utolsó nyolcasnál megjelenő meccsbeszámolóim alatt sem kapcsoltam ki a hozzászólásokat.

2019 végére sajnos valósággá vált a nemzetstratégiai jelentőségű összeolvadás, így már nem tudtam szórakozni azon, hogy a Ferencváros elnöke üzenget nekem és kollégámnak, amiért az FTC-ről "nem megfelelő" hangnemben írunk, és sajnos így már inkább ijesztő volt, hogy Kubatov még az évértékelőjében is kitért a 888-ra, elvileg ki is vagyok tiltva a Groupamából. Ez csak az egyik fele, a másik, hogy míg korábban kritizálhattam a Nemzeti Sportot (a külhoni magyar városok sokszor külföldiül írt neve miatt), addig ez most már elképzelhetetlen, hiszen saját lapokat nem támadunk. Ezért végül csak a Facebook-oldalamon írtam arról az esetről, amikor a DUOL munkatársa lila majmozott a lap Facebook-oldalán.

Ősz óta szerettem volna munkahelyet váltani, de az előző bekezdésben taglalt dolgok miatt ez sokkal sürgetőbbé vált, mert én ezt így nem voltam hajlandó és nem voltam képes tovább csinálni. Időbe telt, hogy a napi politikától független, megfelelő helyet találjak, de csak sikerült.

Már nem a munkám része, hanem a hobbim, hogy meccsbeszámolókat írjak. Ez egy sokkal egészségesebb viszony, amit szeretnék kihasználni úgy, hogy olyan beszámolókat írok, amikre büszke lehetek. Ebben a szellemben írtam az előző kettő (ezen a blogon az első kettő) beszámolómat, és így is fogom folytatni, ha majd végre újra lesz rá lehetőségem!

Annál nagyobb motiváció pedig nem is kell, hogy minden ismerősöm, rokonom, barátom egyik első (ha nem az első) kérdése az volt a munkahelyváltásommal kapcsolatban, hogy mi lesz így a Pörge szurkollal, "ugye nem hagyod abba?".

Persze van egy még nagyobb motivációm is: imádok meccsre járni. Amíg ezt a járvány miatt nem tehetem meg, addig néhány -reményeim szerint- szórakoztató poszttal jelentkezem majd, hiszen úgy az igazi a blog, ha van rajta tartalom!

A járvány miatti intézkedések következtében az összes magyarországi labdarúgó-meccs zárt kapus volt szombaton. A kialakult helyzet miatt ez az NB I. esetében teljesen érthető, de még az NB II-ben és az NB III. egy részében is elég nehéz lett volna rendesen megoldani, hogy betartsák a szabadtéri rendezvényekre vonatkozó 500 fős korlátot. A rendezők, stábok, újságírók mellett nagyjából 400 nézőt lehetett volna beengedni, biztos, hogy néhol lett volna ebből konfliktus, tehát ezen a szinten is elfogadható, hogy az MLSZ a magyar kormánynál is szigorúbban korlátozta a meccsek látogatását. A negyedosztályban és onnan lefelé viszont szerintem egy teljes mértékben túlzó intézkedés a zárt kapu: fizikailag nem megoldható, hogy ne nézzék a mérkőzést, legfeljebb nem a sporttelepről fogja nézni az a 20-50 fanatikus a meccset, hanem pár méterrel hátrábbról. A fertőzés kockázata egy ilyen eseményen amúgy is kisebb, mint egy tömegközlekedési eszközön...

Az eredeti tervem az volt erre a hétvégére, hogy a Budafok–Tiszakécske találkozóra megyek ki. A koronavírus végül nem írta felül ezt a programot, a budafoki haverom folyamatos tájékoztatásának köszönhetően tudtam, hogy lesz lehetőség a meccsnézésre kintről. 

A budafoki Komáromi utca ezúttal hazai lelátóként funkcionált.

Öröm volt látni, hogy Budafokon nem viccelnek: 25-30 ember gyűlt össze a sporttelep déli végén, ahonnan segítség nélkül is jól látni az egész pályát. Persze az előre beígért teherautó jobb lett volna, de így sem lehet egy szavam se.

Néhány lóca vagy zsámoly elfért volna még.

A kerítés belső részére több drapi és zászló is felkerült, volt dob (sőt, egy szarukürt is!), és természetesen volt szurkolás, éneklés is.

Azt viszont nem lehet mondani, hogy a járvány ne befolyásolta volna a szurkolást: eleinte még csak az "álé, álé, fuckin' korona, fuckin' korona, fuckin' koronaaa" jelentette az aktualitást, a későbbiekben viszont már olyan csodálatos rigmusok születtek, mint például:

ki nem ugrál, az koronás, hejj-hejj!

Valamint:

magyar testbe magyar vírust!

Illetve a kedvencem:

hol van a vírus, MLSZ, hol van vírus?

Ezek mellett időről-időre elhangzottak a szokásos budafoki szurkolói dalok is, kifejezetten jó hangulatúvá sikerült varázsolni ezt a meccset a körülmények ellenére is. Ezen az sem változtatott, hogy az első félidőben tízpercenként elment egy rendőrautó az utcában, a rögtönzött lelátó közepén.

Az egyik büfé egyébként működött a zárt kapuk ellenére (a klubházban, hiszen ez egy egyébként is nyitva tartó kocsma), és bár sokan készültünk sörrel, voltak, akik a hagyományos módon szerezték be a meccsnézés egyik legfontosabb kellékét. Jellemző megjegyzés volt, hogy így is hamar jutottak vissza a helyükre a megvásárolt sörrel, mint normális esetben a lelátó mögötti büféből.

Maga a mérkőzés nem hozott komoly izgalmakat és jó színvonalat sem. Az első húsz percben kiegyenlített játék zajlott, onnan a lefújásig lényegében csak a Budafoknál volt a labda, a Tiszakécske a második játékrészben egyszer jutott el a kapuig. A futball törvényei most nem működtek tökéletesen, mert abból az egy lehetőségből nem született gól, a kihagyott budafoki helyzetek nem bosszulták meg magukat.

A legnagyobb budafoki lehetőség a 45. percben maradt ki, bár azt pontosan nem tudtam felmérni, hogy a távolabbi kapu előtt mekkora helyzetek adódtak, de legfeljebb egy-két további ziccert lehet említeni hazai részről. Tipikus meddő fölény volt ez, amit a Budafok összehozott, a labdabirtoklási arányok nagy fölényt mutatnának, a helyzetek száma már kevésbé, gól pedig egyáltalán nem született.

Annyit mindenképpen visszaad a kép, hogy nem volt tökéletes a rálátás a pályára, de egyébként élőben nem volt ez olyan vészes.

A későbbi eredményeknek köszönhetően a BMTE még így is növelte az előnyét egy ponttal a második helyen a Vasas előtt, így továbbra is reális a budafoki csoda. A csapat jó szereplése kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy szinte teljesen ugyanaz a keret küzd most a feljutásért, ami tavaly és tavaly előtt is csak a bajnokság véghajrájában harcolta ki a bennmaradást. A Budafok feljutása a Kaposvár tavalyi hőstetténél is nagyobb csoda lenne, bár félek, hogy egyben a BMTE NB I-es szereplése még a Rákócziénál is halványabbra sikeredne, a bennmaradás minden esélye nélkül. Ettől még nagyon boldog lennék, hogy 21 évvel a Kerületke után ismét lenne budai csapat a magyar labdarúgás legmagasabb osztályában.

A zárt kapus hétvégéhez még megjegyezném, hogy Budafok mellett számtalan helyszínen szurkoltak a kerítésről vagy az utcáról a legfanatikusabb drukkerek. A teljesség igénye nélkül Pécsről, Pesterzsébetről, Hódmezővásárhelyről, Siófokról és Szegedről is láttam ilyen képeket, de vélhetően a különböző megyei bajnokságok falusi pályái mellett is voltak nézők.

A "zárt kapus" kifejezés papíron különírandó, de rengetegen írják egybe, nekem is jobban tetszik úgy, valószínűleg az is helyes már, de a posztban következetesen külön használtam.

Jövő héten tehát ismét rengeteg szórakozási lehetőséget ad majd a magyar foci a zárt kapuk ellenére is, feltéve persze, ha nem függeszti fel az MLSZ a bajnokságokat a járvány miatt. Én az utóbbi szcenáriót tartom valószínűbbnek, és ez is lenne a jobb (pontosabban ez lenne a kevésbé rosszabb), mert sem a szurkolók, sem a játékosok számára nincsen értelmetlenebb dolog, mint egy zárt kapus focimeccs.

Ilyen tényleg van? –kérdezhetne nagyjából bárki a cím után. Jogosan, mert a rangadó erős túlzás, de egymás után két bajnokit rendeztek ugyanazon a pályán, szóval nagyzolósan ezt most nevezzük NB III-as kettős rangadónak.

Délelőtt 11-től a Felcsút II fogadta a Nagykanizsát, majd 14:30-tól a Bicske a III. kerületi TVE-t. Utóbbi meccs azért került Bicskéről Felcsútra, mert a bicskei stadion lelátóját még nem fedték be, az MLSZ pedig így nem engedélyezte a találkozó megrendezését Bicskén. Hogy miért ez a szigor, azt csak ők tudják ott a szövetségben.

Két Kerület-szurkolóval együtt úgy döntöttünk, hogy mindkét meccset megnézzük, ezzel ápolva az ezeréves barátságot a Nagykanizsa és TVE között. A vendégszektorban voltak még bicskeiek is szép számmal, így összesen nagyjából 40-50 ember gyűlt össze, hazai oldalon valamivel többen lehettek (zömmel szülők), mindennel együtt talán 100 néző volt kíváncsi a mérkőzésre.

 Vendégszektor kezdéskor.

Rögtön a meccs elején vezetést szerzett a Felcsút II, majd a Nagykanizsa játszott jobban, veszélyesebben, igaz, egy-egy hajmeresztő védelmi hiba után akadtak hazai lehetőségek is. A vendégek csak két kapufáig és egy tizenegyes gyanús szituációig jutottak, így a szünetre 1–0-ás állással vonultak a csapatok. A hangulat az eredmény ellenére jó volt, természetesen a játékvezetők kapták az ívet rendesen, de ez egy felcsúti találkozóban mindig benne van.

Ami némi kultúrsokk volt számomra, hogy rögtön a meccs elején valaki horvátul követelt sárga lapot egy felcsútinak a vendégben ("žuti karton"), később viszont egyszer sem hallottam horvát szót. Említést érdemel még, hogy érkezésünkkor (negyedik-ötödik perc) a közös üdvözlést követően a zalaegerszegieket is üdvözöltük, az egész meccs legszebb része pedig az volt, amikor a felcsúti gól után kb a szektor fele énekelte, hogy

nem lehet venni, legendát nem lehet venni!

Jó, ha minél többször hallják ezt Felcsúton...

A második játékrész elején újabb gólt szerzett a hazai csapat, ezt követően pedig szétesett a Kanizsa. A játékvezetés ugyan nem volt kifogástalan, de amit innentől kezdve kaptak, az azért nem volt semmi. Szintén gyakori célpont volt a hazaiak mongol játékosa, Ganbold Ganbayar, akivel kapcsolatban a koronavírustól kezdve a kínai éttermeken át elég sok dolgot emlegettek, amire ő –ahogy az lenni szokott– egy góllal válaszolt, viszont becsülendő, hogy nem mutogatott utána. A 63. percben lőtte amúgy a gólt, ekkor dőlt el végleg a találkozó.

Feszült meccs volt, néha még kakaskodás is előfordult.

A végén még lőtt egy negyediket is a Felcsút II, sőt, ziccereket is hibáztak, bár kimaradt helyzetből jutott a Nagykanizsának is. 4–0 lett a vége, a játék nem sok örömet okozott, viszont nagyon jó élmény volt a kanizsaiakkal végigtolni egy meccset. Nincsenek sokan, így is heterogén társaság, viszont a szurkolás egységes, a közeg pedig nem a gyűlölködésről szól (még ha van is főellenség-nagy rivális a ZTE személyében), nem egy erőszakos tábor. Erről kéne ennek szólnia, ezt szeretem az NB III-ban. Imádtam az egészet, kár, hogy a bulit elrontotta valami meccs...

Kétségtelenül a nap képe. (Fotó: Fenegyerekek Facebook)

A két mérkőzés között nagyjából egy óra szünet volt, és rajtam kívül senki nem volt annyira idióta, hogy kisvasutazással akarja tölteni az idejét, így végül behódoltam én is, és beültem a Pancho Aréna büféjébe. A kínálat és az árazás is ugyanaz volt, mint meccs alatt a lelátók közötti bódékban: a perec magas színvonalat képvisel és 300 forintba kerül, a szendvics szintén korrekt étel ugyanennyiért, viszont a csapolt Soproni 700 (!!), a doboz pedig 550 forint. Enni megéri, inni nem...

Valahogy csak eltelt az idő, fél háromra pedig ismét megtelt a felcsúti négyes edzőpálya vendégszektora. Most viszont a hazai lelátók is megteltek, és mindkét részen volt szurkolás: ez már sokkal inkább egy futballmeccsre emlékeztetett, hiszen nem csak a bejárattól legmesszebb található lelátón szurkoltak.

A Bicskéről annyit érdemes megjegyezni, hogy egyébként ez a klub is a felcsúti "tápláléklánc" része. Van ugye az NB I-es Felcsút, aztán az NB II-es Csákvár, majd a Felcsút II és a Bicske az NB III-ban. Ezek a klubok elég szoros viszonyt ápolnak egymással vezetői szinten. Közülük a legtöbb szurkolója és a legnagyobb múltja a Bicskének van, ők a 2010-es évek előtt is eljutottak a harmadosztályig, ez még a Csákvárnak is nagyon ritkán sikerült akkoriban, míg a Felcsútnak soha. Hát igen, ennyit számít a kedvező széljárás...

A bicskei szurkolókat viszont nem ez alapján ítélem meg természetesen, őket hatalmas formának tartom. Az irányukba is elindult egy kis barátkozás Óbudán, bár fontos leszögezni, hogy nincs egységes tábor a Kerületnél, így a Nagykanizsa és a Bicske felé nagyjából egyéni akcióval, pár ember szintjén ápolják a jó viszonyt. Az mindenesetre nagyon jó érzés, hogy az első meccsen három csapat drukkerei szurkoltak közösen, szerintem ezen a szinten erről kellene szólnia az egésznek.

Nyugalom, most már tényleg a Kerület-meccsről fogok írni a poszt további részében!

Rátérve végre a második meccsre: nem kezdett jól a Kerület, küzdelmes, brusztolós találkozó volt ez az elejétől fogva. A Bicske szerzett vezetést Pölöskey góljával, sőt, több hatalmas védelmi megingásnak hála akár többgólos hazai előny is kialakulhatott volna a szünetig. A bajnoki címért hajtó Kerület pontatlanul, sok hibával játszott, nem igazán volt veszélyes a kapura.

A lelátók szinte végig hangosak voltak, óbudai oldalon kevésbé. Sokat szidta a vendégtábor az előtte lengető partjelzőt, jogosan: a spori több ízben méterekkel lemaradt az akciótól, a leseket így találomra intette be – azaz leginkább nem intette be, ezt kifogásolták többen is a bicskei gól után, és ekkor landolt egy-két deci sör a partjelző arcán. Ezután kicsit megerősített biztonsági szolgálat felügyelte a vendégszektort, bár nyilván nem volt benne a pakliban más rendbontás.

Az óbudai szurkolók kétharmada, mögöttem-mellettem is voltak páran. Háttérben a bicskei keménymag szektora.

Hozzátartozik, hogy a pályán némileg feszült légkört az is okozhatta, hogy mindkét csapatot lelkes, fiatal, de heves vérmérsékletű edző irányította: a Bicskét Dragan Vukmir, a Kerületet Kemenes Szabolcs. Egyiküket sem kell félteni, ha arról van szó, hogy hajtani, biztatni kell a játékosokat.

A második játékrészre feljavult a Kerület, Petneházi révén előbb az egyenlítés jött össze, majd egy kavarodás után Erdei kotorta a labdát a kapuba, félórával a vége előtt már a TVE vezetett 2–1-re. Ezt követően veszélyesebb volt a vendég csapat, ami többször is lezárhatta volna a meccset, viszont hátul végig voltak hajmeresztő jelenetek, hol Erdei, hol Jeszenszky hatalmas mentése kellett ahhoz, hogy végül behúzza a három pontot a Kerületke.

A fényviszonyok nem, de az eredmény jó lett a végére.

Jó színvonalú, de küzdelmes, sok szabálytalanságot hozó mérkőzés volt ez, eléggé esetleges játékvezetéssel, ami tulajdonképpen nem befolyásolta az eredményt, mert mindkét oldalon voltak vitatható ítéletek. Miután az Érd és a Lipót is nyert az NB III. Nyugat csoportban, az élmezőnyben nincs változás, a Bicske pedig egy helyet hátrébb csúszott, de reálisan nézve nem kell félnie a kieséstől.

Érdekesség, hogy a Kerület ősszel szintén 2–1-re nyert Felcsúton, akkor a Felcsút II ellen, de teljesen más mérkőzésen: ott 1–7 is lehetett volna, a végén mégis izgulni kellett, hogy maradjon 1–2, most pedig egy keményen küzdő ellenfél ellen kellett fordítani. Mindkét siker értékes, de utóbbira különösen igaz, hogy ha egy csapat bajnok akar lenni, akkor az ilyen nehéz találkozókat akár csúszva-mászva, de be kell húznia!

Akik követik a Facebook-oldalamat, azok már számíthattak rá, hogy hamarosan elindul majd a Pörge grundol blog. Az indulást végül az NB III-as szezonkezdethez igazítottam, úgy voltam vele, jobb egy ilyen semmitmondó poszt indulásnak, ne az első beszámoló legyen a kísérleti nyúl.

Ez a bejegyzés egyben útmutató is a jövőre nézve: lesznek meccsbeszámolók, véleménycikkek és kommentárok is a blogon, alapvetően a magyar foci világából, de meccsbeszámolók időnként lesznek külföldről is.

Nem szurkolói blogot indítottam, bár imádom a Kerületkét, igyekszem tényleg groundhopper irányba vinni ezt az oldalt, és nagyjából hetente más pályáról írni. Ezt persze biztosan nem fogom tudni betartani – annyira nem, hogy az első beszámoló a Bicske–Kerület meccsről fog szólni. Jó, idegenben a Kerület-meccs egyben akár új pálya meglátogatását is jelentheti, szóval marad felülreprezentálva a TVE, de semmiképpen sem élvez kizárólagosságot, lesz változatosság!

Rövidesen fogok írni arról is, hogy miért indítottam el ezt a blogot és miért hagytam ott a 888-at, ám ezzel nagyjából két hetet még várnom kell. Személyeskedésre ne számítson senki, viszont úgy gondolom, a blog jövője miatt és a magyar focihoz, annak átpolitizáltságához való viszonyulásom bemutatása végett mindenképpen szükség lesz arra a posztra!

Kezdésnek elég lesz ennyi, így is izgalmasabbra sikerült, mint a Magyar Kupa negyeddöntőjének első köre, ahol négy meccsen négy gól esett...