Nem megy a pesterzsébeti csapatnak a szomszéd kerületi rivális otthonában, igaz, nem is a Csepel ellen játszott a Liza, hanem az Újpest II volt az ellenfél az NB III. Közép csoportjának 17. fordulójában. Évek óta tendencia, hogy ha a Liza a Csepel stadionjában játszik, akkor nem tud nyerni, pedig a nagy riválissal már régen találkozott a klub.

Minden részlet előtt tisztázzuk, miért is riválisa az ESMTK és a Csepel egymásnak: korábban baráti viszony volt a két klub között, különösen érdekes, hogy ez annak a Dorognak az utálatában is testet öltött, ami most a Csepel egyik baráti klubja.

Hetek óta változó idegességgel olvasom azoknak az idiótáknak a kommentjeit, akik teljesen random cikkek alatt fröcsögnek a meccsrejáró emberekre, és azt követelték, hogy vegyék el az emberek szórakozását. Most végre örülhetnek, szar lesz nekünk is. 

Az elmúlt hétvégén a két héttel ezelőttihez hasonlóan ismét a megyei bajnokságok világában merültem el, ám ezúttal csak Budakalászig mentem, ismét kerékpárral, hiszen a megyei meccsekre úgy illik érkezni, ugye. A Pest megyei I. osztályban a Budakalászi MSE a Viadukt SE-Biatorbágyot fogadta: két viszonylag ismert megyei csapat, Bajzát Péter a hazaiaknál, és szép őszi idő - mi kell még?

Szakítva a blog hagyományaival, ezúttal már-már szurkolói blogra való bejegyzés következik, de egy olyan meccsen vagyunk túl, ami után ez igenis jár. A Magyar Kupa egyébként is a klubfutball ünnepe Magyarországon, és főleg az Óbudán az elmúlt években, hiszen szokássá vált, hogy a III. kerületi TVE másodosztályú csapatokat búcsúztat. Ám amíg a Nyíregyháza tavaly kiejtésére az ellenfél vélhető edzőbuktatása, míg a Vasas elleni óriási diadalra az időjárás vethet némi árnyékot, addig a mai siker ennél több. A Kerület a Szeged-GA ellen egy igazi NB II-es meccset játszott, nem szerencsével és nem az ellenfél motiválatlansága miatt győzött, hanem azért, mert 90 percben jobb volt, mint másodosztályú ellenfele. Ez egy biztató jel arra nézve, hogy nagyon komoly átalakítások nélkül, kisebb erősítéssel is megállhatja a helyét a Kerület az NB II-ben.

Arról bizonyára mindenki tud, hogy szombaton került sor a 230. derbire az NB I-ben, a Facebookon meg is emlékeztem arról, hogy az idei meccs rekord volt a négy magyarral a kezdőben. Annak rendje és módja szerint ezen az oldalam ferencvárosi követőinek egy része ki is akadt - vannak, akik nem akarnak tudomást venni a Fradi légiósainak magas számáról (és a csapat állami kötődéséről sem), pedig ezúttal nem minősítettem, csak tényt közöltem. Az viszont talán nem érte el az átlag focikedvelő ingerküszöbét, hogy a női labdarúgásban is egy derbinek beillő mérkőzést rendeztek a hétvégén, mégpedig vasárnap.

Szombaton hosszabb idő után végre kijutottam egy megyei meccsre, ráadásul nem is akárhova! Úgy alakult, hogy ennek a hideg, borongós hétnek a második felét Balatonkenesén töltöttem, a sok eső utáni szárazabb idő reményében magammal vittem a biciklimet is. Miután szombaton már tényleg nem esett, rögtön kinyílt előttem a világ: tekerhető távon belül több megyei meccset is rendeztek, ezek közül végül a még éppen beleférős Tihanyra esett a választásom (Felsőörs és Balatonkiliti voltak a legerősebb vetélytársak, utóbbi a Balatoni Vasas otthona), amit nem bántam meg.

Nem a szezonra, hanem a naptári évre gondolok, hiába kezdődött egy Dorog elleni legjobb nyolc közé jutásért vívott párharccal az év a Kerület számára, az csak jutalomjáték volt. Az Érd elleni meccs viszont több szempontból is mindent felülírt: egyrészt az egyik legerősebb csapat a Nyugati csoportban, másrészt tavaly miattuk nem jutott fel a Kerület, ráadásul az Érd nem vállalta az NB II-es indulást, míg a TVE szívesen ment volna. A korábbi parázs csaták után, ilyen körülmények között főleg nem a kedvenc csapatom az Érd, a bajnokság állása és a presztízs miatt is egyértelművé vált, hogy ez az a párharc, amit oda-vissza meg kell nyernie a csapatnak!

Továbbra sincs megoldása a csillaghegyi pálya felújítása körül kialakult ügynek, a sporttelep állapota pedig csak romlik és romlik.

Korábban már kétszer is írtam a csillaghegyi pálya állapotáról és arról, hogy jutottunk el ideáig. Legutóbb a Csillaghegyi MTE vezetőjét, Boldizsár Imrét kérdeztem a helyzetről, míg ezúttal Békési László, a Külkereskedelmi SC elnöke válaszolt néhány kérdésemre.

Főleg, ha igazából nincs is mit nézni...

Vasárnap nagyon nehéz meccset nyert meg 1–0-ra a III. kerületi TVE a BKV ellen. A papírforma alapján könnyebbnek kellett volna lennie, bár a BKV hiába áll rosszul a tabellán, általában szoros mérkőzéseken kapott ki. A Kerület balatonfüredi veresége után csak a győzelem jöhetett szóba, meg sem fordult a fejemben, hogy más eredmény születhet.

Az elmúlt napok, hetek Fradi-ajnározása közben bármilyen kiritikai vélemény az FTC-vel kapcsolatban hatalmas ellenérzéseket váltott ki a ferencvárosiakból. Azt még korábban leírtam, hogy én miért nem örülök a Fradi sikerének, alapvetően a futballkultúrával áll összefüggésben a dolog, ahogyan azt akkor ki is fejtettem. Az FTC-ben futballozó légiósok magas számára eddig csak a Facebookon tértem ki, de most, hogy teljessé vált a Bajnokok Ligája csoportkörének 32 fős mezőnye, már tényekkel is meg lehet cáfolni a fradisták kedvenc érvét.

A megfigyeléseim alapján három reakció fordult elő a fradisták részéről arra, hogy az FTC nem is igazán tekinthető magyarnak ennyi légióssal. Most szögezném le, hogy szerintem egy klubcsapat eleve nem reprezentálja az országot vagy a nemzetet, tehát tőlem a teljes keret lehetne magyar, akkor sem tartanám az ország sikerének a Fradi eredményét. Ugyanakkor azt, hogy a magyar bajnokságot képviselik, nem lehet vitatni, de nem is ez a lényeg, egyszerűen csak érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a kettő-négy hazai játékos a kezdőben nemzetközi szinten is kevés.