Lehetne kreatívabb a cím, hiszen még korábban elsütöttem egy hasonlót, de az a helyzet, hogy nem lehetne jobban leírni a tatabányai túrát. Az NB III. hetedik fordulójában a III. kerületi TVE Tatabányára látogatott, ami egyértelműen a szezon egyik legérdekesebb idegenbeli meccsének ígérkezett, nem mellesleg az eddigi legnehezebb mérkőzése volt az óbudai csapatnak.

Fotó: III. kerületi TVE Facebook

Tatabányán már sokszor voltam meccsen, de egyszer sem szurkolóként, mindig a sajtóban, tudósítóként. Éppen ezért nagyon vártam ezt a túrát, az pedig csak emelte a hangulatot, hogy a meccs előtt a Sport Hotel éttermében együtt söröztek a két csapat szurkolói. Igaz, nagyon mást nem is lehetett volna tenni a kialakítás miatt (sőt, a szünetben is ez volt a büfé!), nem éppen a legbiztonságosabb módszer, de egy szavam sem lehet, mert így Pilsnert ihattam a meccsen.

A beugró 800 forint, ami olcsónak számít, főleg ezért a stadion-élményért, és a teljesen felújított vizesblokkért. Máshol csak korlát van és mobillelátó drágábban.

A tatabányai stadion egyike azon létesítményeknek a nyugati csoportban, ami tényleg egy stadion, ami már önmagában hozzátesz a hangulathoz (ilyen még többek között Nagykanizsa és Pápa). Az persze érdekes kialakítás, hogy a hazai keménymag ugyanazon az oldalon van, mint a vendégszurkolók, míg a túloldalon az igazi ülőhelyek, a VIP és a sajtó van, egyszóval a tribün. Kultikus stadion ez, amellett, hogy Magyarország szinte minden valamire való klubja megfordult itt, többek között a Real Madrid, a Stuttgart, a Guimares és két bécsi klub, a Rapid és a First Vienna is jártak itt, és ki ne tudná, hogy ezek közül egyik sem tudott nyerni a stadionban. Abban a stadionban, aminek lelátói nem sokat változtak az elmúlt 40 évben, amióta az előbb említett klubok jártak itt.

Nem ragozom tovább, nagy élmény volt, hogy a Kerület idelátogatott, ennek megfelelően talán harmincnál is többen gyűltünk össze a vendégben. Az első félidőben beigazolódtak azok a félelmek, hogy ez kemény meccs lesz, jóval nehezbb, mint a korábbiak. Valóban sokáig csak gyűrték egymást a csapatok, majd a 22. percben Kocsis révén vezetést szerzett a Bányász.

Közel 500 perc után kapott gólt a Kerület a bajnokságban, egy kivétellel Jeszy védett - most is, de a gólról nem tehetett a szülinapos cerberus.

Sajnos a szünetig sok biztató jelet nem láttunk, talán többet birtokolta a labdát a Kerület, de igazán nagy helyzet nem adódott egyik oldalon sem, bizonyította a Tatabánya, hogy nem egy átlagos újonc. Ez egyébként a keretükre is igaz, mert bár a megyeiben töltött évek után tértek vissza a futballtérképre, több olyan játékos volt a keretben, akire még az NB II-es utolsó szezonból emlékszem - például a csapatkapitány, Kovács István.

A szünetben bizony a hazaiak voltak jobb hangulatban a büfévé avanzsáló Sport Hotelben, én ekkor simán aláírtam volna a döntetlent. Szerencsére a játékosok motiváltabbak voltak!

Tökéletes lehetőség potyázni.

A második játékrészben sokkal jobb volt a Kerület, végre volt átütő erő a csapatban a 16-os környékén, egyértelmű volt, hogy lesz gól előbb-utóbb. A Tatabánya egyszer-egyszer veszélyeztetett, sőt, még 1–0-nál volt egy olyan fejesük, amit valószínűleg együtt imádkoztunk ki, kétgólos hátrányból még ezzel a játékkal sem jött volna vissza a csapat.

Így viszont az egyre nehezedő nyomás Czvitkovics lövésével ért góllá, majd óriási utolsó negyedóra következett. A lelátón végig jó volt a hangulat mindkét oldalon, az utolsó percekig a jóval nagyobb létszámban lévő hazaiak voltak hangosabbak, ám az utolsó percekben szerintem túlkiabáltuk őket. Nem tudom biztosan, mert nem hallottam mást, csak az óbudai biztatást... A 88. percben igencsak lesgyanús helyzetből indult meg Remili a balszélen, és hiába nem az ő meccs volt ez eddig, tökéletesen adta be a labdát, az érkező Rabatin pedig nem hibázott, 1–2.

A második félidő hosszú ideje a legizgalmasabb és legjobb félidő volt Kerület-meccsen, a hangulat is ehhez volt mérhető, az első félidő nélkül pedig ez nem lett volna ilyen jó, szóval ez így kerek, így volt tökéletes. Kétség sem férhet hozzá, hogy megérte elutazni Tatabányára!

Sok van még hátra nagyon, de egy csapat, ami az ilyen nehéz, kiélezett meccseket is képes megnyerni, az bajnok lesz. Ahogy megszakadt a kapott gól nélküli sorozat, úgy előbb-utóbb a győzelmi széria is véget fog érni, de ha úgy játszik a Kerület végig, mint a tatabányai második félidőben, akkor meg fogja nyerni ezt a bajnokságot és fel fog jutni. "Csak" tovább kell menni ezen az úton...

Hamarosan elbontják a csillaghegyi sporttelep (Külker-pálya) lelátóját, ezzel eggyel kevesebb lesz a megmaradt budapesti falelátós pályákból. Bár a felújítással kapcsolatban egyelőre kevés az ismert konkrétum, várhatóan új öltöző épül, elforgatják a centerpályát, és több műfüvespálya is helyet kap a komplexumban. A falelátónak és a régi büfének annyi.

Itt sem szaladnak már ki játékosok a gyepre, nem úgy két és fél éve!

Amióta megvettem az új biciklimet, motoszkál a fejemben, hogy le kéne tolni az "Óbuda-szlalomot", ami abból állna, hogy egy nap megyek ki a Kerület, a Gázgyár és a Csillaghegy hazai meccseire. Ehhez persze jó sorsolás is kell, bár halvány reménysugarat adott, hogy a Gázgyár rendszerint szombat délelőtt 11-kor játszik, míg a Kerületnek van három szombati meccse ősszel, nyilván délután. Maradt kérdésnek a Csillaghegy, ám amikor végre elkészült a BLSZ III. sorsolása, és infókat kerestem a meccsekről, belefutottam a CSMTE oldalán a szomorú hírbe: a csapat a Goldball-pályán játssza hazai meccseit.

Elszomorító látvány.

Nem mondom, hogy meglepődtem, mert rég pletykálták már a csillaghegyi pálya felújítását. A munkálatoknak már el kellett volna kezdődnie, ám ez még nem történt meg. Kerestem a klubot, de folynak a tárgyalások az ügyben, érdemi új infókat nem tudtak adni, ez érthető is, igazából örülök annak is, hogy egy hatodosztályú klubot ilyen könnyen elértem.

Egyik reggel úgy döntöttem, meccs nélkül is elbiciklizem egyszerre mindhárom óbudai pályához, mert miért ne? Igazából ez annyi pluszt jelentett a szokásos kerekezésemhez képest, hogy kimentem egészen Csillaghegy északi végére, a Márton úti pályára. Szomorú látvány fogadott: a büfé már kipakolva, a pályát benőtte a gaz. Fotózgatás közben egy robogós ember megszólított, majd miután megbeszéltük, hogy nyugodtan fotózhatok, elmondta, hogy hamarosan úgyis elbontanak mindent. Meglepettségemre teljes természetességgel felelte: "mit gondol, miért néz ki így a pálya?"

Tőle tudtam meg, hogy a tervek szerint elforgatják a pályákat és új öltöző épül, a régi épületet lebontják. Hosszabb beszélgetésre egyikünknek sem volt ideje, így nem mentem bele abba, hogy a falelátó talán értéket képvisel és maradhatna. Vélhetően annyira leromlott az állapota, hogy nem érné meg (vagy nem is lehet) bármit kezdeni vele, így már csak a felújítás előrehaladottságán múlik, mikor tűnik el egy újabb falelátó Budapestről. Örülök persze, hogy nem lesz az enyészeté a csillaghegyi klub is a lelátóval együtt, de nagyon sajnálom ennek hangulatos, igazi régi időket idéző sporttelepnek az eltűnését. Lesz helyette új, csak az már nem olyan lesz.

Igazán jó kis büfé volt ez, nem beszélve a VIP-nak számító asztalokról.

Ezzel az is eldőlt, hogy 2018 tavaszán jártam először és utoljára meccsen Csillaghegyen a régi pályán. Méltatlan, hogy mindössze egyszer láthattam élesben ezt a létesítményt, de hát mégiscsak a harmadik számú óbudai klub (még ha az Unione jobban is áll, vagy ha a 43. számú Építők ide is költözött), BLSZ II-III-ra rendszeresen kijárni pedig tényleg komoly teljesítmény. Itt a blogon a budai focipályákat bemutató poszt első részében írtam erről a csodálatos helyszínről, de a képeket most is felidézem. A 2018-as beszámolóm igazi esszenciáját is a képek adták, a szövegről most elég annyi, hogy hogy bár az élmezőnyben volt akkor a Csillaghegy, simán kikapott 2–0-ra a szemerkélő esőben az utolsó helyen álló Budai XI-től. Az akkori állapotokhoz képest a lerohadás és a gaz mellett feltűnő, hogy a teqball pálya elkerült onnan. Hát igen, amúgy is tájidegen volt...

Így azért jobban nézett ki a büfé környéke.

2018

2020, első blikkre, innen nézve nem is nagy a különbség.

Ide most már fel sem mehettem.

Ilyen sem lesz már ezen a pályán, de a sporttelepen azért lesz még foci. Legalábbis nagyon remélem.

 A Csillaghegyi MTE csapatát 1904-ben alapították, a klub a második világháború idején és az ötvenes években szerepelt a másodosztályban, azóta nagyjából folyamatos hanyatlást követően a BLSZ különböző ligáiban játszanak. 1950-ben ezüst, 1951-ben és 1952-ben bronzérmet nyert a Csillaghegyi Vörös Lovogó a másodosztályban. A klub az 1940-es években a MOVE nevet is viselte.

A 2000-es évek elején volt egy rövid fellángolás, ennek csúcsa volt a 2008/2009-es szezon, amikor a Csillaghegy feljutott az NB III-ba. Érdekesség, hogy a harmadosztályra már ekkor sem volt alkalmas a pálya, a hazai mérkőzéseit ekkor a Hévízi úton játszotta az együttes.

Érdekesség még a klubbal kapcsolatban, hogy a 2014/2015-ös szezonban komoly szurkolói jelenlét volt itt az Ultras Csillaghegy részéről, látványos koreóval, drapikkal és füsttel jelentkeztek a szurkolók. Hogy azóta mi van velük, nem tudni, de két éve egy-két lelátói matrica emlékeztett csak a komolyabb szurkolói életre.

A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén végre ismét lehetőségem volt bővíteni a meglátogatott cseh (és egyben a prágai) focipályák számát, ennek a beszámolója pedig remek alkalmat kínál a prágai focicsapatok és stadionok rövid bemutatására.

A cseh futball legtöbb osztályában ezen a hétvégén kezdődött a bajnokság, ennek ellenére Prágában viszonylag kevés mérkőzést rendeztek. Ha a hazaút miatt elérhetetlen vasárnap délutáni, esti találkozókat nem nézzük, szinte alig maradt valami. Végül a négyfős társaságunk összesen három meccset nézett meg, szombat délelőtt szétváltunk, hárman egy holešovicei csapat meccsére mentünk, míg a hármunk által már tavaly is látott párosításra, a Slavoj Vysehrad–Dukla Prága meccsre látogatott a társaság duklás tagja. 

A cseh alsóbb osztályok esszenciája, "pivo a klobasa"

Mielőtt rátérek a lényegre, egy kis gyorstalpaló: az öt legnagyobb prágai klub a Sparta, a Slavia, a Bohemians, a Dukla és a Viktoria Žižkov, ez az öt klub volt bajnok. A Dukla és Žižkov jelenleg másodosztályú, az első két osztályban a szintén második ligás Slavoj Vysehrad csapatával együtt hat prágai klub található. A cseh harmadosztály két cseh és egy morva csoportból áll, prágai klubok értelemszerűen az előbbi két csoportban találhatóak, összesen hét. A hét csapatból három fakó (Dukla, Slavia és Bohemka), egy akadémia (na nem úgy, mint a Felcsút, hanem tényleg), a Povltavska, és van még három igazi csapat, a Vltavin, az Admira és Motorlet.

Csehországban a negyedosztályban 90 csapat szerepel, hat csoportra osztva, regionális alapon. Érdekesség, hogy a három cseh csoportban nincsenek döntetlenek, tizenegyesekkel döntik el az ikszre álló mérkőzéseket, viszont a negyedosztály másik három (morva-sziléziai) csoportjában, és minden más bajnokságban a megszokott rend szerint zajlanak a meccsek. Ezen a szinten csak két prágai klub szerepel, az Aritma és Meteor.

 A Ďolíček, a csodálatos Bohemka csodálatos otthona, amit most sajnos csak kívülről láthattam.

Innen lefelé jön a megyei illetve a BLSZ cseh megfelelője. Ezen a szinten második csapatokat, külső kerületek klubjait, vagy Prágához csatolt falvak csapatait találjuk. Két éve egy külső kerület, Košíře csapatának, az Uhelné sklady-nak az otthonában jártam, most viszont lényegében az agglomerációba mentünk ki, amikor a Přední Kopanina és az Újezd összecsapását néztük meg. Magasabb szinten egyébként a Žižkov, a Slavia és a Bohemka otthonában jártam, valamint a Slavoj ideiglenes otthonaként szolgáló, korábban a válogatott által is használt Evzena Rosickeho stadiont láthattam belülről az elmúlt években.

Ezek tavalyi képek, de szinte napra pontosan ugyanekkor volt a Slavoj Vysehrad–Dukla meccs, és akkor is három góllal nyertek a vendégek.

A hosszúra nyúlt bevezetés után az időrendiségnek megfelelve nézzük előbb a Vltavin–Písek találkozót a cseh harmadosztályból!

Valamiért a cseheknél szokás 10:15-kor is kezdeni meccset, ekkor került sor erre is. A Loko Vltavin csapata Prága hetedik kerületében, Holešovicében játssza meccseit, akárcsak a Sparta. A Loko pályája a Moldvához közel fekszik, a folyóhurokban. Prágához képest viszonylag szegényes a közvetlen környék kocsmakínálata, bár egyébként a kerületben csodálatos vendéglátóegységeket is találni, de nem közvetlenül a pályánál. A korai kezdés miatt ez annyira nem okozott traumát, egyébként is 31 korona volt csak a 10-es Gambrinus a büfében, hozzá 50 koronáért remek kolbász járt mustárral és kenyérrel, ahogy a poszt nyitóképén is látható. Kiváló reggeli ez egy sörözős este után, főleg úgy, hogy egy lelátón fogyasztja az ember. A beugró egyébként 60 korona volt, ám ezért rendes jegy, sőt, kis műsorfüzet is járt.

Csodálatos enteriőr.

A Loko stadionja nem egy nagy eresztés, a hosszúkás klubház oldalán van egy pársoros lelátó, a túloldalon meg a reklámok és egy kalyiba mellé csak egy minimális vendégszektor jutott. A klubház mellett egy lakókocsi a büfé, mellette asztalok, sörpadok és ernyők is vannak, egyértelműen ez a terület a sporttelep legjobb része, a nagyjából 100 néző harmada itt tobzódott. Az idillt még a bejárat melletti komposztáló bűze sem tudta megtörni...

Óriási jelenség volt a két (kettő, azaz 2!!) vendégszurkoló, akik dobbal és két drapival érkeztek a fővárostól 100 kilométerre fekvő városból, és amíg sütött a nap, félmeztelenül szurkoltak. Miután hazai tábor nem volt, a písekiek kántálása volt az egyetlen szurkolás.

Tisztelem őket.

A játék képe alapján a Vltavin jobb csapat, az első percektől kezdve veszélyesebb volt a hazai együttes, több rontott ziccer után nagyjából a tizedik percben szerezték meg a vezetést az olasz Carlo Maria Maione találatával. Egy darabig még nyomott a Loko, aztán sokáig úgy tűnt, érvényesül a futball egyik alaptörvénye, és a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát: a félidő végén, és a második játékrész elején is veszélyesebb volt a Písek, a vendégek még egy kapufáig is eljutottak. A 64. percben aztán az olasz támadó újabb gólja eldöntötte a meccset, a gólpasszt a kameruni Abena adta. Kis túlzással, az első osztályban nincs ennyi külföldi, bár persze nem is kis túlzás, hiszen ők ketten voltak összesen nem csehek a pályán.

Az első két gól szerzője középen, mellette a két gólpasszos.

Az utolsó húsz perc egész sok eseményt hozott, mindkét oldalon esett egy-egy gól, de a Písek 88. percben szerzett találata csak szépségtapasznak volt jó. Lehetett volna ez nagyobb verés is, összességében megérdemelten nyert a Vltavin. A magyar harmadosztályhoz képest ez a pálya igen rossz minőségű volt egyébként, a játék képe viszont simán elfért volna itthon is egy harmadosztályú alsóházi meccsnek, de egyébként egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bármelyik klub fel tudnak jutni az NB II-be, igaz, meglepne, ha a Loko nem az élmezőnyben végezne akármelyik csoportban.

Főleg a meccs elején kellett az árnyék a fenti "VIP-sorban".

Ezzel párhuzamosan a másodosztályban a Dukla 3–0-ra nyert a Slavoj ellen, túratársunk elmondása alapján körülbelül 200 néző volt kíváncsi a találkozóra, ebből nagyjából 30 ember volt a Dukla tábora. Tavaly hasonló érdeklődés mellett 4–1-re nyert a Dukla, akkor a másnaposságtól szenvedve is élvezhetőnek találtam a meccset.

Pár órával és pár sörrel később Prága külvárosa felé vettük az irányt, a reptér szomszédságában fekvő Přední Kopanina nevű faluba, ami harminc éve Prága része. A teljesen falusias környezetben egy étterem udvarán át vezet az út a takaros kis pályára, aminek még egy minilelátója is van. Némileg meglepő módon belépőt is szedtek az ötödosztályú találkozón, de a 35 korona igazán nem volt nagy ár ezért az élményért, ráadásul rendes jegy is járt érte. A sörkínálat számos kocsmáénál is jobb, Únetické 10-es és 12-es, Řeporyjský 12-es félbarna és Pilsner van csapon, ebből az utóbbin kívül mindent sikerült is inni. A Řeporyjský egyébként gyakorlott cseh sör rajongóként, a sokadik csehországi látogatás alkalmával is teljesen új sör volt nekem, csak ezért is megérte volna ide kimászni, de.

Egyszerűen tökéletes ez a lelátó.

De nagyon jó szórakozást nyújtott a Přední Kopanina–Újezd Prága meccs is, igaz, az első félidő legérdekesebb eseménye az volt, amikor időnként elment egy-egy repülő pár méterre a pálya felett. Fogalmazzunk úgy, hogy a küzdelem dominált, az eső is rákezdett, de nem sok lövéssel tették próbára a kapusokat. A félidő vége felé a lelátó utolsó sorában álldogálva egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy valaki azt mondja a telefonba: "futballmeccsen vagyok". Kiderült, hogy nem mi négyen voltunk csak magyarok a meccsen, hanem egy Prágában élő, párkányi honfitársunk is kint volt, aki rendszeresen ki is jár a csapat meccseire. Rendesen meglepődött a magyar szó hallatán, de legalább megtudtuk tőle, hogy a járvány előtt szinte élvezhetetlenné tette a sok repülő a meccseket, szóval jó dolgunk volt.

Háttérben a reptér.

A háttérben látható épület az étterem és egyben az öltöző. Meccsnapokon kívül is érdemes betérni oda.

Egyébként a kis lelátó megtelt, és még a túloldalon is állt pár ember, a reakciók alapján nagyjából 5-6 vendég is volt a körülbelül 60-70 néző között.

Tipikus blasz, gondolom ő is szereti a sört.

A második játékrész önmagában felért egy egész meccsel: összesen hat gól esett, 5–1-re nyert a hazai csapat, potyogtak a gólok. Többet is támadott a Přední Kopanina, így nem meglepő az eredmény, de nem hiszem, hogy bárki ekkora különbséget várt volna, a végén nagy ünneplés is volt az öltözőben. A hazaiaknak egyébként volt egy afrikai származású játékosa is, aki csereként állt be, de itt sajnos nem kaptunk összeállításokat, így nem tudom pontosan, ki lehetett az.

Ez a kép remekül visszaadja a meccs hangulatát.

A két meccset egy nap nézve nem tudtam volna megmondani, hogy két osztálynyi különbség volt a csapatok között, sőt, a pályák között sem érződött ez. Magyar viszonyokhoz hasonlítva az iram nem volt rosszabb egyik meccsen sem az NB III-nál, viszont a technikai különbség látszott, főleg a délutáni találkozó első félidejében voltak hajmeresztő megoldások. Ebből, illetve a két évvel ezelőtti látogatásomból nehéz lenne megmondani, hogy a prágai vagy a budapesti első osztály erősebb-e, de ne feledjük, hogy Prágában az ötödosztály a "blasz egy".

Egy dolog volt szembetűnő: a rengeteg reklám a pályák szélén, még az ötödosztályban is vannak szponzorok, a csapatok nagyrészt piaci alapon működnek. Valószínűleg ez az, aminek köszönhetően az első osztály magasabb szintet képvisel, és részben ennek köszönhetően tart előrébb a cseh futball.

Rendszeresen alsóbb osztályú meccskre járó, és a falusi focipályákat kedvelőként természetesen nem ért meglepetésként, hogy Lipóton a focipálya mellett szántóföld van, a dolognak az adja a báját, hogy az NB III. Nyugati csoportjának tavalyi bronzérmesének az otthonáról van szó, egy olyan csapatéról, ami a vezetőség szerint vállalná a másodosztályú indulást, ha megfelelő eredményt érne el.

Szóval a csoport bajnoki címének két legesélyesebb várományosa, a tavalyi ezüstérmes és a tavalyi bronzérmes küzdött meg egymással egy olyan pályán, ahol kétszer is a hazaiak egyik cserekapusa ment ki a szántóföldre egy-egy lecsúszott lövés után. 

A végére csak sikerült megenni a lipótiakat...

A bevezető után azért szögezzük le, hogy teljesen korrekt sporttelepe van a Lipóti Pékség SE-nek: van mobillelátó a vendég oldalon, két öltöző, középen egy olyan főlelátóval, aminek a tetejéről két pályát is látni, a füves centerpálya mellett ugyanis egy műfüves is található itt. A beugró egy ezres, bár ha gyakorlottabbak lettünk volna, akár ingyen is megnézhettük volna a meccset a szántóról, vagy akár a pálya mellől, nincs ugyanis kerítés az egyik sarokban. A belépő ára persze nem zavart, legalább innen is van jegyem emlékbe, az sokkal inkább gondot okozott, hogy akár csapon, akár dobozosan csak Borsodit mértek a büfében. Annál még a közeli kocsmában ivott Kőbányai is jobb...

Igazi modern falusi pálya

A központi öltöző és lelátó.

A játékról nehéz mit írni, fogalmazzunk úgy, hogy az első félidőben a küzdelem dominált. Komoly helyzet egyik oldalon sem volt, többet birtokolta a labdát a Kerület, ám közben Szalai begyűjtötte a menetrendszerű sárga lapját is. Bár a lipóti szurkolók teljesen barátságosan fogadtak minket, a mérkőzés alatt már rendesen záporoztak a sértések, főleg Remili felé, de a helyi VIP-nek tűnő teraszról érkező megjegyzés után (miszerint a bíró ne legyen "pesties") el kellett magyaráznunk azt is, hogy mi nem pestiek, hanem budaiak vagy óbudaiak vagyunk, nagyon esetleg budapestiek, de semmiképp sem pestiek.

A második játékrész elején kifeszítettük a -szerintem- ötletes drapinkat (lásd első kép a posztban), lecsapva a magas labdát, hiszen mégiscsak pékek ellen játszott a Kerületke. Bár az Óbudán is megforduló Nagy Olivér valószínűleg nem kezdett el kifliket sütni az edzések után, így a szögleténél bekiabált "tegyél bele egy szép kifli!" sem volt elég találó.

Ahogy telt az idő, egyre nagyobbá vált az óbudai mezőnyfölény, a lipótiak talán elfáradtak, de az már szinte biztos volt, hogy Jeszy kapuja négy meccs után is érintetlen marad – más kérdés, hogy sokszor nem is tették próbára. A 80. percben aztán végre megtört a jég: Remili sokadik ívelése végre pontosnak bizonyult, Kokenszky pedig végre tökéletesen találta el a labdát a 16-oson belül, látványos, szép góllal sikerül megszerezni a vezetést!

Nem mondom, hogy nem vártam a lefújást, de valószerűtlennek tűnt, hogy ez a meccs innen ne legyen meg. A 87. percben azért Borvető még gondoskodott róla, hogy tényleg ne kelljen izgulni, közeli lövésével beállította a 2–0-ás végeredményt, a Kerület négy forduló után hibátlan, gólt sem kapott. Így kell kezdeni akkor, ha komolyan gondoljuk a feljutást!

Levezetésként megnéztük a 716 fős LIpót másik kocsmáját is a falu túloldalán. A tévében természetesen a Győri ETO–Soroksár meccs ment, így nyugodtan elegyedtem szóva a helyi bácsikkal, mondván, azon a meccsen én is az ETO-nak szurkolok. Annyit megtudtam, hogy a faluban nincsen fociláz a Lipót NB III-as szereplése miatt, de már Győrbe is csak kézilabdára járnak el, ettől még persze szurkolnak az ETO-nak.

Ezek után a lelátón összegyűlt 200-250 fő nem is olyan rossz létszám, elvégre a falu harmada ott volt, ami olyan, mintha Felcsúton 600-an járnának ki. Végülis, a nagyobb vendégtáborokkal ott is hozzák ezt az arányt...

Tizenhat év és még néhány hónap telt el 2004 júniusa óta, amikor a BVSC utoljára országos (NB-s) bajnokságban szerepelt. Akkor a harmadosztályt jelentő NB II-ből estek ki a zuglóiak, ezt követően megszűnt a felnőtt labdarúgás a klubnál, és csak 2012-ben alakult újra. Az újjászervezett BVSC az első pár akadályt könnyen vette, de a BLSZ II. osztályában már éveket töltött el, mire sikerült feljutnia a blasz egybe, ahonnan egyből ment is tovább az NB III-ba. 

Nagy dolog a BVSC újbóli felkerülése a magyar futballtérképre, hiszen egy komoly tradíciókkal rendelkező klubról van szó: a csapat történetének nagyrészét a másodosztályban töltötte el, az 1990-es évekig csak egyszer jutott fel az élvonalba, de a harmadosztályba is csak ritkán szállt alá. A kilencvenes években szinte végig NB I-es volt a BVSC, ráadásul olyan játékosok fordultak meg Zuglóban, mint Dárdai Pál vagy Bognár György, Dárdait innen vitte el a Hertha. A kétezres évek első fele a magyar klubfutball legsötétebb időszaka volt, sorozatos megszűnésekkel, kétes szponzorokkal, átnevezésekkel, költözésekkel (bodajki Siófok, siófoki Diósgyőr, soproni REAC és társaik). Ezek az évek nem kímélték a kisebb budapesti klubnak számító BVSC-t sem, a csapat előbb kiesett az élvonalból, majd eltűnt a süllyesztőben.

Tizenhat évet követően tehát a BVSC visszatért az országos bajnokságokba, első meccsén 1–1-et ért el Salgótarjánban, első hazai meccsén pedig az Mezőkövesd második csapatát fogadta. Bár nem túl érdekes ellenfélről van szó, a hosszú böjt után mindenképpen érdekes találkozót vártam, erre ráerősített a Facebook-on hirdetett esemény is, mely szerint a BVSC ultrái közös vonulást szerveztek kocsmájuktól  a stadionig. Ehhez képest mindössze két-háromszáz néző jött össze a meccsre, és csak egy maroknyi ultra, akik bár kitartóan végigszurkolták a meccset, nem készültek koreográfiával. 

Hozzá kell tennem, hogy bár sikerült a kezdésre kiérni a mérkőzésre, a találkozó előtt ivott sörök elfeledtették azt az apróságot, hogy már nem a BLSZ-ben vagyunk, és minden bizonnyal kell majd fizetni belépőt, ám ez kártyával ugye nem fog menni... A kezdést ennek ellenére megvártam, éppen azért, mert számítottam valamire az ultráktól, a lelátóra pedig jól rálátni kintről is. A frissen kivett pénzzel sikerült az első húsz perc végére visszaérni, a többi néző elmondása szerint semmiről nem maradtunk le.  Az első félidő maradékát a napos oldalon töltöttük el, a meleg elviselésében az 550 forintos Pilsner segített. Nem olcsó, de legalább jó. A belépő amúgy egy ezres, ami NB III-ban nagyjából átlagosnak mondható ár.

Az első játékrészben aktívabb volt a BVSC, igazán nagy ziccert én nem láttam, ám egy szabadrúgást követően elképesztő szerencsétlenkedést mutatott be a kövesdiek védelme, amit a hazaiak kihasználtak, a 43. percben így 1–0-ra módosult az állás. 

A küzdelem dominált... Jogosan villan a sárga!

A második félidőt már a főlelátóról néztük, a keménymag mögül, néha-néha beszállva a szurkolásba. A játékrész elejét kicsit megnyomta az első csapat egy-két játékosával (például az utánpótlás válogatott Torvunddal) megerősített mezőkövesdi fakó, majd a BVSC vált veszélyesebbé. Egy szöglet után megszületett a hazai gól, ezzel lényegében eldőlt a meccs, a csereként beálló Hrepka pedig többször is növelhette volna az előnyt.

Ha már korábban szóba került a REAC: a klub életéhez igen szomorú módon kapcsolódik a képen látható magasház. 

A végére a Mezőkövesd II. teljesen elfáradt, simán nyert 2–0-ra a BVSC, ezzel két meccs után az élmezőnyben áll, míg a kövesdiek második csapata utolsó az NB III. keleti csoportjában. A BVSC legutóbbi harmadosztályú szezonjában amúgy még a Mezőkövesd első csapata volt ezen a szinten, nem a fakó, ám a város azóta adott egy NAV-vezért/államtitkárt az országnak, így a foci is felvirágzott Matyóföldön.

Járt a végén a pacsi.

Bár látványosabb visszatérést vártam, örülök, hogy a BVSC visszakerült a magyar foci térképére, sok olyan klub szerepel magasabb osztályban, akik helyett szívesen látnám őket!

Öt hónapot kellett erre várni, de végre ismét tétmeccsre mehettem Óbudán, a Kerület végre megkezdhette szereplését. Sajnos a koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese lett a klub, hiszen a feljutási szándékkal nem rendelkező Érdnek még bőven lett volna ideje eleget botlani ahhoz, hogy a Kerület célba érjen, ám erre már nem volt lehetőség, mert az MLSZ félbeszakította a bajnokságot, és minden ésszerűséget figyelmen kívül hagyva végeredményt is hirdetett. Mivel a Középcsoport második helyén "végző" Szentlőrincnek több pontja volt, mint a Kerületnek nyugaton, így a baranyai együttes juthatott fel az NB II-be, így Óbudának maradt a harmadosztály.

Idén egyértelmű a cél, fel kell jutni! Papíron ennek simán meg kell lennie, bár van több olyan csapat a Nyugati csoport 19 további együttese között, aminek simán lenne helye az NB II-ben (sőt!), a keretek és az anyagi helyzet alapján egyértelmű a dolog, főleg, hogy az Érd nem akar feljutni. Nem akarom megsérteni a pékeket, de a Lipótot nem tudom komolyan venni bajnokesélyesként, márpedig ők tavaly nem zárták ki, hogy indulnának magasabb osztályban, ha úgy alakul, és a csodacsatáruk eligazolása után is gólzáporos győzelemmel kezdtek. A Tatabánya, Sopron, Pápa, Nagykanizsa négyes neve jól cseng, jobb sorsra érdemesek, de jelenleg egyik klub sincs abban a helyzetben, hogy feljusson, nem maradt hát más, mint a Kerület.

Nagyjából ezek a gondolatok jártak a fejemben vasárnap a Ménfőcsanak elleni meccs előtt is, mikor hosszú-hosszú idő után végre okkal vehettem sétám irányát a Kalap utca felé. Szokás szerint a Hévízi útig semmi nyoma nem volt annak, hogy meccs lesz a környéken, a kánikulához illő bágyadtság jellemezte az utcákat. A Kalap utcában viszont már fél órával a kezdés előtt is csordogált be a pályához a szélrózsa minden irányából érkező publikum, a bejáratnál pedig már tucatnyi ismerős várta a kezdést. Sokakkal nem találkoztam március óta, jó volt látni ennyi ismerős arcot, és jólesett ennyit jattolni. Mire a jó kis festett drapit sikerült előbányásznom és még a sörömet is megvettem, már el is kezdődött a hosszúnak ígérkező 2020/2021-es NB III-as szezon Óbudán.

Hiába a kánikula, már az első meccsre összejött a telt ház, de a szurkolás a szokásoknak megfelelően mérsékelt volt, bár ezúttal voltunk vagy hatan-nyolcan, akiknek volt kedve kiabálni, és a dobot is egész gyakran ütötte valaki. Kezdésnek nem rossz!

A pályán látottakkal az első félidőben majdnem teljesen elégedett voltam, a gól nagyon hiányzott, de amúgy dominált a Kerület. Remili többször villant, egyszer például Fazakasnak adott igazi forintos labdát, aki még jól is vette át azt, jól lépett ki, de nem talált be. Ez volt a játékrész legnagyobb ziccere, pár kimaradt helyzet még akadt, de gól nélkül ment le az első játékrész, komoly hazai fölényben.

Moha készül a szabadrúgásra, nem lett belőle veszély.

Jeszynek nem is akadt dolga, bár egy hazaadás után kicsit meredeken vette át a labdát, de na, ennyi belefér. Említést érdemel még Szalai, aki bár kellő stabilitást ad hátul (főleg Erdeivel együtt, aki tökéletes védő!), már negyedóra után begyűjtött egy sárgát. Azt hiszem, számolhatunk vele, hogy hat-hét meccsenként helyettesíteni kell majd őt...

A szünet után szinte azonnal sikerült megszerezni a vezetést, Remili ebben a támadásban is benne volt, de a gólpasszt jelentő remek ívelés Nagy Tibor nevéhez fűződik, Rabatin pedig nem hibázott, közelről kérdés nélkül a kapuba lőtt, 1–0.

Ezt követően rövid ideig még a vendégek térfelén zajlott a játék, majd a Ménfőcsanak egyre bátrabban ment előre, a Kerület láthatóan inkább a lefújást várta. Ekkor már Remilin azt éreztem, hogy túlzottan akar, mindent egyedül csinált, ez persze sok hibával járt együtt. Ettől függetlenül jó igazolásnak tartom őt, a mentalitással nem lesz gond, ha hamar összejön egy gól is neki, akkor remélhetőleg görcsös sem lesz. 

A végén több lehetősége is volt a győrieknek egyenlíteni, sőt, egyszer oldalról még a kapufát is eltalálták, ám gól már nem született, győzelemmel kezdte a szezont a Kerület. A Ménfőcsanakban egyébként két NB I-es múltú játékos is szerepelt: a kapuban Sánta, valamint a 67. percben beálló Vayer. Ahogyan azt megszokhattuk, a Kerület tele van korábbi élvonalbeli játékosokkal, sőt, még a lelátóra is jutott belőlük Rajczi személyében, akivel sikerült is közös képet készítenem. Örültem ennek most is, hát még 15 éve hogy örültem volna... 

Összejött a telt ház már az első fordulóban.

Minden kezdet nehéz, ez a meccs is az volt. Viszont hosszú évek után fordult elő, hogy a III. kerületi TVE nyerni tudott az első fordulóban, remélhetőleg ez megadja a kellő lökést a csapatnak. Azt pedig láttuk az NB II. vasárnapi eredményein is, hogy az esélyesnek kikiáltott csapatok számára szintén nehéz volt a kezdés. 

Egy hét múlva kezdődik az NB II. és az NB III., most már csak néhány napot kell kibírni magyar foci nélkül. Mutatóban, a tévés közvetítés kedvéért egy meccs szombaton lesz, amúgy minden más mérkőzést vasárnap rendeznek. Igen, úgy, hogy a szent NB I. csak két héttel később indul, a szezonnyitó 40 meccséből 39 vasárnap lesz, abból a 39-ből pedig 27 egyszerre kezdődik. A következő héten ugyanez lesz a helyzet, szóval aki esetleg egynél több meccsre kíváncsi, esetleg a hétvége két napjából csak az egyiken ér rá, az így járt.

Mit lehet erre mondani szalonképesen?

Az MLSZ, ami elvileg azért dolgozik, hogy a magyar bajnoki mérkőzésekre minél többen járjanak ki, nemes egyszerűséggel magasról szarik a szurkolók és a csapatok érdekeire. Egyedül a tévé igényeit veszik figyelembe, pedig a teljes NB II. azt kérte, hogy lehessenek meccsek szombaton is. 

Hangulatom szombaton, amikor meccsre mennék délután 

Szánalmas érv, de legalább egy érv, hogy mindez azért van, hogy az NB I-re menjen ki mindenki, aki csak tud. Na most az egy dolog, hogy augusztus első két hetében nem is lesz NB I., de a folytatásban sem csak szombaton rendezik az elsőosztályú mérkőzéseket. Ami önmagában persze nem rossz, viszont teljesen értelmetlenné teszi az NB II. és az NB III: kényszerű vasárnapi rendezését.

Nézzünk egy példát!

Augusztus harmadik hétvégéjén, 15-16-án a három nemzeti bajnokságban szombaton kettő, vasárnap 42 meccset rendeznek, míg pénteken és hétfőn egyet-egyet. Mondom még egyszer: 

meccs lesz az első három osztályban. Nézőcsalogató, szurkolóbarát...

Ha esetleg az előző "művészi" képről nem ismertétek volna fel, a kép SIófokon készült, ráadásul tényleg szombaton.

Az utolsó mentsváramat ilyenkor a BLSZ és a különböző megyei bajnokságok jelentik, ám ezek sorsolása még nincs teljesen kész. Sajnos az olyan idióták, mint én, akik egy hétvégén esetleg több magyar bajnokit is megnéznének, elég nehéz helyzetbe kerültek. Még inkább meg vannak lőve azok, akik mondjuk a két hétvégi nap közül csak szombatonként tudnának meccsre menni. Valamiért az MLSZ nem támogatja a szombati meccseket, nem gondolnám, hogy vallási alapon teszik ezt. De vajon mi lehet akkor a valódi ok? Egyszer leírhatná vagy elmondhatná valaki, hogy legalább tudjuk, mi a hivatalos oka ennek a hülyeségnek.

Évről évre nehezebb dolog a magyar klubfutball szerelmesének lenni, és ennek legfőbb okozói azok, akiknek éppen az lenne a dolga, hogy népszerűsítsék ezt az egészet. Tényleg, mit lehet erre mondani?

Elkészült a harmadosztály csoportbeosztása, húsz nappal a bajnoki rajt előtt legalább már azt tudni, hogy melyik csapat kik ellen fogni mérkőzni a következő bajnokságban (a sorsolásra persze még várni kell). Mind a három csoportban lesznek érdekességek, ezeket veszem végig a posztban, előbb Kerület-szurkoló szemmel, majd grundhopperként is, bár a kettő ugye összeér.

Még az NB III. előtt azért ne feledjük el, hogy lesz nekünk egy olyan NB II-nk, amiben ilyen csapatok szerepelnek: DVSC, Győri ETO, Vasas, PMFC, Szombathelyi Haladás, Békéscsaba és Nyíregyháza, és ezek mellé még van Kaposvár, Siófok, Dorog, Szeged, Kazincbarcika, Ajka és Soroksár is, mint komolyabb vagy legalább értelmezhető táborral rendelkező csapat. Garantált szórakozás hétről-hétre, messze érdekesebb az NB I-nél, igyekszem is majd többet foglalkozni ezzel az osztállyal, de nem ígérek semmit, mert ciki nem betartani...

Szóval az NB III.! 

A Kerület a nyugati csoportba került, ami nagyjából papírforma, de a sok budapesti csapat miatt mindig benne van, hogy rakosgatják a fővárosiakat ide-oda, de egyetlen budaiként azért elvárható volt, hogy ne kelljen keletre utazni. Ha a feljutási esélyeket nézem, nagyon jó kis csoport ez, a tavalyi erőviszonyok alapján ha csak kicsit is sikerül erősíteni, stabilizálni a csapatot, akkor illene behúzni a bajnokságot. Ha van komoly akarat és jó igazolások, akkor a Pápa és Mosonmagyaróvár lehetne veszélyes, illetve a Nagykanizsa lehetne még erős, de nincsenek olyan helyzetben. Ugyanez mondható el a Tatabányáról, amit a múltja feljebb predesztinálna, de még az NB III-as indulásnál is rezgett a léc, nyilván a bennmaradás ott a cél. Kicsit fekete ló a Sopron, ahol a politikai hátszél, a szurkolói beágyazottság és a normális méretű település is megvan ahhoz, hogy fel akarjanak jutni, a Csornát viszont csak gólkülönbséggel előzték meg, a Csorna pedig tipikusan liftező klub, ez alapján nem kell tőlük tartani, de ki tudja. Anyagilag a Gárdony és a Lipót áll elég jól, de remélem ők tudják a helyüket, ami pont az NB III. első fele, de semmiképpen nem a húszcsapatos, bivalyerős másodosztály. 

Szurkolói szemmel nagy pozitívum a három nyaralós ellenfél, a Balatonfüred, a Gárdony és a Veszrém, remélhetőleg összejön szeptember közepéig legalább az egyik túra ezekből. Örülök a Sopronnak, nagy buli lesz oda vendégbe menni, ahogy a Tatabánya is egy kiváló ellenfél ilyen szempontból. A többiek a Nagyatád kivételével már jól ismert ellenfelek, nagyon örülök még az FTC II. elkerülésének, tulajdonképpen a legfontosabb kívánságaim összejöttek, jó évad lehet ebből.

A csoportból még kiemelendő a ZTE II és a Nagykanizsa összekerülése, ez tartogathat érdekességeket. 

Középen óriási kollektíva jött össze, ide került a Vác és az ESMTK, míg a második csapatok közül az Újpest, a Fradi és a Honvéd fakója is itt szerepel majd. Itt van még a Dunaújváros és a Kecskemét a volt NB I-esek közül, de a Szegedi VSE és a Hódmezővásárhely is rendelkezik szurkolókkal. Lesz idén is dabasi "városi rangadó", az újoncok közül pedig a Körösladány és a Majosi SE került ide. Lesz pár olyan párharc, amire érdemes kimenni kívülállóként is, élvezetes csoportnak tűnik, ahonnan a Vácnak meglesz az esélye az egybőli visszajutásra, de a Dunaújváros, az ESMTK és talán az Iváncsa is ott lehet az elején.

Elég rosszul járt a BVSC, ami hosszú évek után visszakerülve a nemzeti bajnokságok egyikébe rögtön megkapta a keleti csoportot, ami a budapesti együttesek számára a lehető legrosszabb, ráadásul egyedüli fővárosiak lesznek ott. Az anyagi helyzetük alapján a zuglóiak így is az élmezőnyben lehetnek a Füzesgyarmat, a Jászberény és a Tiszakécske mellett, a feljutó minden bizonnyal ebből a négyesből kerül majd ki. A szurkolók miatt érdekes lesz az Eger-Gyöngyös-Hatvan-Salgótarján tengely, sőt, nógrádi rangadó is lesz az SBTC és a Balassagyarmat között, míg Borsodot hat (!) klub képviseli majd. Jó lenne legalább egy meccsre kijutni a Dolinkába...

Minden csoportban lesz tehát néhány érdekessebb párosítás, néhol még a második csapatoknak köszönhetően is, bár azért én nagyon sokallom a tíz fakót. Szezon előtt nagyon nehéz tippelni a feljutásra, annál pedig csak a kiesőket megjósolni nehezebb, utóbbival nem is próbálkoznék. Lehet, hogy hazahúzok, de én a Kerület feljutását várom nyugatról, középen a Vác és a Dunaújváros (*valamint a Kecskemét, ami komolyabban erősödött nyáron), keleten pedig a Füzesgyarmat és a Tiszakécske lesz a legesélyesebb, de ahogy fent is írtam, pár olyan klub van még, ami beleszólhat a feljutás kérdésébe.

Egy dolog biztos: nem fognak unatkozni az NB III. szerelmesei, míg az NB II. a most következő szezonban a legérdekesebb és legtöbb nézőt vonzó bajnokság lesz majd. Kicsit reménykedek abban, hogy nem lesz minden alsóbb osztályú meccs egy időben, és akkor tényleg szinte minden héten új pályáról írhatok majd meccsbeszámolókat. 

Nem vagyok az edőmeccsek nagy rajongója, nem is nagyon szoktam kijárni rájuk, a barátságos, tét nélküli meccsek ritkán hoznak lázba. Az ilyen ritka alkalmak minősített esete volt a mai nap, amikor végre négy hónap után láthattam a Kerületkét játszani. Durva ezt leírni és végiggondolni, de tényleg márciusban játszott utoljára a csapat, azóta csak annyi történt, hogy sikerült adminisztratív úton lemaradni feljutásról... A következő NB III-as idény meg egy hónapon belül kezdődik, de nem tudni biztosan, hogy hány csapattal, és nem ismert a csoportok beosztása sem. MLSZ...

A pillanat, amikor négy hónap után végre játszani láttam a Kerületet.

Na de visszatérve a délelőttre, a Kerület első felkészülési meccsére idegenben, Pesterzsébeten került sor, az ESMTK ellen. Nem elég, hogy négy hónap után végre játszik a kedvenc csapatom, mindezt az egyik legszimpatikusabb pesti csapat ellen teszi, tökéletes délelőttnek ígérkezett tehát a mai. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy negyed 11-kor már egy Pilsnert iszogattam néhány óbudai és erzsébeti szurkoló társaságában, tovább mélyítve a két klub szurkolói között a jó viszonyt.

Az ilyesmi nem meglepő Erzsébeten, kedvelt célpontja a pálya a groundhopper szcénának. 

11-re már több, mint száz ember verődött össze az ESMTK utánozhatatlan hangulatú sporttelepén, ez egy szombat délelőtti edzőmeccsen, a nyár közepén valóságos tömegnek mondható. A hangulatra sem lehetett panasz, nyilván nem szurkoltuk végig a meccset, de azért párszor mindkét oldal biztatta a sajátjait. A lelátón egyébként igazi ünnep volt, egymással vegyülve az óbudaiak és az erzsébetiek, jó idő, jó hangulat, láthatóan nagyon hiányzott már a foci az embereknek. Az egésznek olyan ünnepi milliője volt, amit csak ez a közeg tud megadni nekem, végre találkoztam olyan arcokkal, akikkel csak meccsen szoktam, nem tudtam volna ennél jobb délelőttöt elképzelni.

Ebben az ömlengésben még az sem zavar meg, amit a pályán láttam. Gól nem született, a színvonal gyenge volt, ráadásul a frissen igazolt Remili Mohamed sem volt keretben, pedig kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog alkotni Óbudán. Moha a Vasasnál nagy spíler volt, de azóta sem Pakson, sem Siófokon nem mutatott sokat, kicsit lutri ez nekem. Jeszy a kapuban továbbra is biztos pont, ma is volt két nagy védése, a hozzáállása példás, meg hát nagy forma, ő bármikor odaköszön a szurkolóknak.

Fazakas, Szalai és Rabatin hoztak egy átlagos szintet, nem emelkedett ki egyikük sem, de nem láttam nagy hibát tőlük. Elől sajnos sem Borvető, sem Rajczi nem alakított nagyot, míg az újak közül senki nem lógott ki felfelé, de legalább lefelé sem. Kicsit aggasztó, hogy Kaszai fel sem tűnt a meccs környékén, rajta kívül más nagy hiányzó nem volt, Bori például civilben, de ott ült a kispadon. Hogy ebből mi lesz augusztusra, azt nem tudom, de ugye nem szoktam edzőmeccsekre járni, meg ez nem is az én gondom, szóval nem baj.

Óriási kollektíva!

Ami biztos, hogy nagyon kellett nekem ez a meccs, igazából csak a tét hiányzott, szinte olyan volt minden, mintha NB III-as meccsen lettem volna. Bár szeretek idejárni, de szeretem az erzsébeti szurkolókat is, jó lenne, ha nem kerülne össze a két csapat. Valahol persze elképesztő, hogy még mindig a csoportbeosztást találgatjuk, de hát ettől (is) szép a magyar alsóbb ligák világa, meg eleve a magyar szurkoló élete ilyen, mindig kell valamit számolgatni, találgatni.

Ilyen edzőmeccsre máskor is szívesen megyek, de kezdődjön már inkább végre a szezon!

(A harmadik és a negyedik képért köszönet Puskás Gábornak!)

Véget ért az NB I, és most látszik csak igazán, hogy mennyire kegyelmi állapot volt ez az elmúlt bő egy hónap!

Többször írtam már arról, hogy az NB I már nem hoz lázba, elfordultam tőle, és az alsóbb osztályokban találom csak meg azt, amiért érdemes meccsre járni. Ez a blog is azért jött létre, hogy minél több meccsről írjak benne, de jött a járvány, ami felülírt mindent. Két hónap teljes futball-megvonás után nyilván óriási örömmel fogadtam az NB I folytatását, és nagyon megörültem, hogy végre meccsre mehettem. Utólag nézve még bosszantóbb és elhamarkodottabb az MLSZ döntése az alsóbb osztályok lezárását illetően, de ez van, májusban csak az NB I indult újra.

Kegyelmi állapot volt ez tehát, amit fokozott az is, hogy a négy kiemelt csapaton kívül mindenki a kiesés ellen küzdött, óriási izgalmakat hozott a hajrá. Megalázó persze, hogy az Újpest célja a kiesés elkerülése volt, de végül az edzőváltás után emelt fővel, a klub tradícióihoz méltóan tette a dolgát a csapat. A Debrecen elleni kiesési rangadó hangulata számomra a 12-15 évvel ezelőtti időket idézte, amikor elkezdtem meccsre járni, amikor igazán jó volt ehhez a közösséghez tartozni. Már a Honvéd 93. perces kapufája is azt jelezte, amit aztán végig éreztem a Debrecen ellen a helyszínen: az Újpest nem eshet ki, mert ez Magyarország legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező egyesülete, ahol ha a játékosok és a szurkolók egymásra találnak, akkor semmihez sem fogható a hangulat. Még a tábor nélkül is.

Újpest nélkül nincs magyar foci. Ahogy Fradi, MTK és Honvéd nélkül sincs.

DVSC, Győri ETO, Vasas, Szombathelyi Haladás, Pécs, Nyíregyháza és Békéscsaba nélkül van (lesz) NB I, de minek? Egyenként legfeljebb az első kettőnek említett csapat hiánya fájó úgy igazán, de ez a hét klub mind NB II-es, miközben a Felcsút, a Kisvárda és a Mezőkövesd nulla múlttal, nulla szurkolói beágyazottsággal, semmi hagyománnyal ott van. Ez lett a magyar foci?

A Paks és a Budafok szimpatikus kiscsapatok, nem szabad őket összemosni a műcsapatokkal. Normális esetben a jelenlétük színesítené az NB I-et, de most nekik sem lehet felhőtlenül örülni, pedig az számomra egy nagyon nagy dolog, hogy lesz budai klub az élvonalban. Így viszont nagyon sok a kiscsapat, aránytalanul sok.

Normális esetben, egy ideális világban nagyon jól szórakoztam volna a DVSC kiesésén, egy ideális világban eszembe nem jutott volna a Diósgyőrnek drukkolni az utolsó fordulóban, egy ideális világban fel sem merülne bennem, hogy a magyar kupainduló ellen szurkoljak a nemzetközi porondon. De egy ideális, normális világban nem lenne harmadik egy akadémiának csúfolt klub akadémisták nélkül, zömmel légiósokkal. Főleg úgy nem, hogy alig egy évtizede alapították, és a Videoton második csapatának jogán került fel egyáltalán az NB II-be... Ideális esetben nem lenne negyedik és kupadöntős egy olyan klub, ami ebben a formájában szintén néhány éve létezik, előtte a másodosztály közelében sem járt. S akkor a Paksot szimpatikussá tevő játékospolitikának szöges ellentettjét művelő, szintén pár éve létező, mindenféle tradíció nélkül második éve NB I-es  Kisvárdát is említsük meg, mint ami ideális esetben nem létezne. Vagy talán a háromból egyik igen, de így együtt biztos nem.

Tudom, hogy a blognak sok olyan olvasója van, akinek elege van a politizálásból. Őket szeretném megnyugtatni, hogy ez az utolsó ilyen poszt, a jövőben tényleg a meccsbeszámolókra szeretnék koncentrálni. Remélem, nem kényszerülök arra, hogy másról írjak... Pár dolgot még egyszer tisztázzunk, utána ígérem, hagyom ezt!

A Felcsút elleni őszinte és tiszta gyűlöletem nem a kormány ellen szól, és különösen nem a csapat játékosai ellen. Pár éve még tudtam szimpatizálni (szimpatizálni, nem azonosulnI!) a kormánypárttal, most már legfeljebb egy-egy témában. Nem fogok a többi pártra is kitérni, nagy részüket vagy megvetem, vagy legfeljebb szintén egy-egy témában értek velük egyet.

Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy szétverik a kedvenc hobbimat, a magyar focit. Nem, nem a stadionozó, lélegeztető gépekkel példálózó demagóg idiótákkal fújok egy követ, a stadionok zömének örülök, a körülményeket rendbe kellett tenni. De milyen áron?

Fotó: Puskás Akadémia Flickr

Miért kell nekünk elviselni felcsútokat az NB I-ben? Miért kell elviselni azt, hogy Mészáros Lőrinc érmeket oszt az NB I-ben? Miért kell elviselni azt, hogy a Kisvárda bent marad, a Debrecen kiesik? Miért kell elviselni azt, hogy csak a Fradi vagy a Fehérvár lehet a bajnok?

Igazából nem kell elviselni. Nem tudom függetleníteni magam tőle, zavarni fog továbbra is. Nem fogom tudni az NB I-et figyelmen kívül hagyni, de egy nagy francot fogom a részletes követésével terhelni magam. Lesz újra NB II., NB III. és BLSZ (meg persze megyei), lesz hova kijárni. A grundhopperkedést végre folytathatom, sőt! A szurkolói énemet meg elég lesz Óbudán kiélni, Újpestre legfeljebb kimegyek a kupában... Hagyjanak engem békén ezzel a kilúgozott, belterjes NB I-el! A normálisabb csapatok meccseit megnézem tévében (ha nagyon ráérek), amúgy meg az eredményeket és a tabellát fogom csak követni. Szomorú, de ez van.

Ha nincs ez az időszak, nem tudtam volna elengedni az NB I-et. Kellett még ez az egy hónap, amikor lelkesedni tudtam érte, és kellett utána egy hatalmas pofon a valóságtól tegnap este. Hamarosan kiderül az NB II és az NB III teljes mezőnye és sorsolása, lesz miért lelkesedni!